Budapest, 1974. (12. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: A nő a Budai Jogkönyvben

tot. Mindezt azért tesz, a város, hogy az ilyen helyzetbe került leány kétségbe ne essék, s ne váljék „szabad személlyé". ,,Magába szállván még megjavulhat" — véli a budai bölcsesség. Buda Jogkönyve a prostituáltak iránt is bizonyos megértő emberséggel viseltetik. „Szerencsétlen, bánatos némberek ők — mondja a Stadtrecht —, akiket az erőszakoskodástól és az igazságtalanságtól meg kell menteni." Azt azonban mégis megköveteli, hogy fejkendőjükre rávarrják a sárga foltot. Féltékenyen vigyázza a Jogkönyv a családi és a vagyoni biztonságot. Bűncselekmények — testi sértések — esetében kétszeres büntetéssel sújtja a vétkest, ha az áldozat, a sértett: nő. A nő megrágalmazóját is súlyosabban bünteti, mint azt, aki férfiembert pocskondiáz. Mindezek mellett a budai élet — főként az udvari emberek élete — egyáltalában nem volt a tiszta erkölcsök tükre. Szerelem és halál a Zsigmond-kori fővárosban A Budai Jogkönyv keletkezése korában Luxemburgi Zsigmond király ült a magyar trónon. Udvarából nem kellett a szomszédba menni egy-két kiadósabb erkölcsbotrányért. Itt már — az udvarban — bezzeg elhalványodtak a Jogkönyv paragrafusai! A morális kilengések dolgában maga a királyi-császári házaspár járt elöl. Alig ült ei 1422-ben Borbála királyné nyílt házasságtörési botránya Hans Wernigerode-val, a Német Lovagrend tagjával, még nagyobb port vert fel a császár-királyné bátyjának, Ciliéi Frigyes bánnak hitvesgyilkossági ügye. Ciliéi — a császár sógora — önkezével ölte meg feleségét, a szép Frangepán Erzsébetet. Ugyanekkoriban Salgai Miklós, Szécsényi Kónya bán fia, a salgótarjáni váruradalom gazdája, a budai udvar gazdag bárója Garai János nádor feleségével, Hedvig hercegnővel szűrte össze a levet. A nádor hirtelen meghalt. A Garai-atyafiság nyomban bevádolta Salgait s az özvegy nádorasszonyt: ők tették el láb alól. Mégpedig méreggel. Valami alapja lehetett is a dolognak! 1435-ben Zsigmond király örökös száműzetésre ítélte Salgai Miklóst. Salgai Velencébe ment — ez volt Zsigmond főellenségeinek fészke — és ott is halt meg. Hedvig hercegnőt, a nádor özvegyét élete fogytáig tartó fogságra ítélték, azzal a kegyetlen megkötéssel, hogy fogságát megölt férjének öccse, Garai László egyik várában kellett eltöltenie. Salgai Miklós 1437. január 18-án Velencében végrendelkezett. Testamentomában megemlékezett budai, Szent Zsigmond téri (ma: Szent György tér) palotájáról, s hagyatékából juttatott a budai Mária Magdolna egyháznak, a magyarok plébániájának is. Asszonyok a társadalmon kívül Arra, hogy a „megesett" nőknek milyen keserves volt a helyzete, tán a legjellemzőbb Edelpeck Borbálának, Corvin János anyjának sorsa. Ő pedig nem is akárkitől „esett meg", hanem egy királytól, Mátyástól. A régebbi romantikus történetírás homállyal vette körül azt az asszonyt, aki Mátyás királyt egyetlen fiával megajándékozta. Ismeretlen alakja köré Franz August Wenkel (1773—1823) osztrák színműíró kanyarított romantikus drámát. Héroszokat s hősnőket kereső történetíróink Wenkel színműve nyomán vélték azután, hogy Corvin János anyja bizonyos Krebil Mária volt, a boroszlói — wroclawi — polgármester leánya. E széphistória azonban nem igaz! Ludwig Vince és Maschek Ferenc osztrák kutatók a klosterneuburgi kolostor levéltárában olyan oklevelekre akadtak, amelyek eldöntötték Corvin János származásának kérdését. (A magyar kutatók közül Paulinyi Oszkár és Főglein Antal ugyanarra az eredményre jutott, de a két osztrák előbb publikálta — 1944-ben — az adatokat.) Sajnos, a valóság nemigen vált Magyarországon ismertté, így harminc évvel az első közlés után még mindig kísért a boroszlói polgármester-kisasszony legendája. Ludwig és Maschek oklevelek sorával bizonyította: Mátyás király kedvese az alsó-ausztriai Stein városából származott. Neve Edelpeck Borbála volt. Borbála Budán 1473. április 2-án szülte meg Corvin János herceget. (Alighanem a szüléskor sérült meg „Herr Hanns", a kis János herceg; holtáig bicegett.) Mátyás a nemesi származású osztrák leányt — mivel dinasztikus házasságot kellett kötnie — nem vehette feleségül. Ám gavallérosan megajándékozta. Az alsó-ausztriai Enzensdorf kéttornyos vízivárát adta neki, továbbá az egyik besztercebányai palotát is, a hozzá tartozó majorsággal s hét környékbeli faluval. Edelpeck Borbála 1476-ban — amikor Mátyás Beatrixot vette feleségül — eltűnt Budáról, ausztriai uradalmába költözött. Ott hamarosan férjhez ment Franz von Enzensdorf lovaghoz, akitől 1478 után két gyermeke is származott. Borbála túlélte Mátyás királyt, 1491-ben azonban ő is megírta végrendeletét. Besztercebányai házát, amelyet „urától, Mátyás királytól" kapott, kedves fiára „Hanns herceg úrra" testálta. Ausztriai birtokain férje osztozott két gyermekükkel. Borbála asszony — hiába kapott két uradalmat is — társadalmon kívülállónak érezte magát. 1491-ben bevonult a bécsi Szent Jeromos zárdába. Indítéka vezeklés volt. A Szent Jeromos zárda ugyanis az ún. megesett lányoknak, leányanyáknak, megtévedt nőknek a menedékhelye volt. Borbála ott fejezte be életét. Ott is temették el, 1495-ben. Amíg külföldi udvarokban a házasságon kívül született gyermekek legalizálása mindennapos volt, nálunk ez sokkal nehezebben ment. Borbála esete pedig azt példázza: királyi szerető s a rideglegény kedvese között a társadalmi megítélésben kevés az eltérés. A pásztorok megesett szeretője — „ha gyermeket épít" — kap egy tehenet. A királyi szerető — kéttornyos lovagvárat. A társadalom peremén is túl AJogkönyv adatai arról tanúskodnak, hogy Budán virágzott a prostitúció. így azután Budán is megeshetett volna az, ami 1518-ban Lőcsén történt, a nagy jámborságú ifjú Haske Miklóssal. Miklós ifjú hosszú idő után, messzi földről jövet vetődött vissza szülővárosába. Első dolga volt, hogy a város bordélyházát felkeresse. És micsoda meglepetés! Az őt fogadó nyájas „honesta meretrix" — tulajdon édesanyja volt. Nőalakok egy XV. század eleji budai díszkályhán (Schopper Tibor felvétele)