Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - Csorba Csaba: Középkori budai mesterjegyek II.

a civilizált város vége. Hogy ismét Jókait idézzek: „ . . . a telek hajdan török temető volt, de még ezután is sok törökvilágbeli állapot maradt körülötte". Széchenyi István még tömörebben fejezte ki magát: egyszerűen „szemétdomb"-nak nevezte a telket. Ám a megnyitás napjának hajnalán az immár erősen magyarosodó város lakóinak ezrei várták, hogy a kapuk kitáruljanak. Színpadán az első szót Vörösmarty ünnepi játékában mint Árpád fejedelem, Lendvai Márton ejtette: „Ki kelt fel engem ?" 1875-ben a színház épülete mellé jobbról és balról az állam bérházakat épített. Az eredetileg klasszicista homlokzatot ekkor takarták el az egész épületkomplexum unalmas neoreneszánszával, de elfelejtették végrehajtani a legszükségesebb szerkezeti változtatásokat. így 1907-ben a szakértői szemle kénytelen volt azt megállapítani, hogy „az épület elavult, korhadt, rozoga: a páholyok és az erkély gerendái valóságos tűzfészkek". A társulatot már a következő szezonra átköltöztették a sürgősen kibérelt — s időközben már ugyancsak elfelejtett — Népszínház épületébe. Kit rejtett a Békási név? De a Kerepesi úti színház megnyitása előtt is játszottak magyar színészek a közelben: a Hacker szálában. A Tanács körút 7. alatt csak néhány éve bontották le azt az épületet, melynek első emeletén a „Bálosház" volt. Itt lépett fel három esztendőn keresztül Déryné Széppataki Róza. S nyilván miatta vállalt a színpadon szerepet a Pesten jogászkodó Katona József, Békási álnéven. „Innen nem messze, az Erzsébetváros közepén egy istenverte piszokfészek terült el, az István tér. Tér annyiban volt, hogy nem volt beépítve. De minden egyéb tekintetben szemétdomb" — írja a kortárs Váradi Antal. (Itt van a mai Klauzál tér.) 1872-ben színházat építettek rá, a Városligetben lebontott Gyermekaréna anyagából. Főbejárata a mostani Vásárcsarnok felé nézett. Megnyitó darabja Jókai egy drámarészlete, a nyilván ma is aktuális „Pesti vízvezeték" című bohózat volt. Ám nézőtere túl kicsinyre sikerült, s a hatvanöt tagú társulatot nem lehetett a maximálisan 600 forint bevételből fenntartani. A Népszínház megnyitását nem bírta el, s hamarosan le is bontották. Azóta már a Népszínház is erre a sorsra jutott. Történetét pénzügyi manipulációk tarkították. A főváros ugyanis a népszínművek sikerén felbuzdulva, egy új színház céljaira telket adományozott a Sugár út (ma Népköztársaság útja) mentén: a zsibpiac helyét a Hermina téren. A „Népszínházi Bizottmány" az ajándék telket nyomban eladta 500 ezer forintért a létesítendő Operaház részére, a maga számára pedig megvásárolta 62 ezerért a vámvonal kijjebb helyezése folytán felszabadult Mázsaház telkét a Kerepesi úton. Ide, a mostani Blaha Lujza térre épült fel az 1182 ülőhelyes Népszínház, neoreneszánsz stílusban. 1875. október 15-én nyitották meg, s bérlők igazgatták. Amikor a Nemzeti társulata részére a minisztérium kénytelen volt új házat keresni, az államkincstár a bérlőknek 1 852000 Ft lelépést fizetett ki. Az összeg nagyságára elég annyi utalás, hogy ebben az időben a földművelő paraszt jó, ha egy koronát kapott egész napi munkájáért. Apolló Kabaré, Royal orfeum Az épületet 1964-ben bontották le. Emlékéhez még két, ugyancsak elfelejtett színház kapcsolódik. Egyikük a szomszédság miatt: a Corvin Áruház helyén állott az Apolló Kabaré. Tulajdonosa az az Ungerleider Mór volt, akinek Kerepesi úti kávéházában az elsők között mutattak be mozgóképeket. A másik pedig a lelépési díjból meggazdagodott Bálint Dezső Royal orfeumja, a mai Madách Színház helyén. Itt többször működött színtársulat, s fellépett benne a némafilm két nagy sztárja: Psvlander és Asta Nilsen is. A német nyelvű színház sokáig tartotta állásait. A múlt század közepén az Engels téren építettek számára — ha ideiglenes épületben is — hajlékot, s ott a hatvanas évekig működött. A város német nyelvű lakói ezután átmenetileg az Operaházzal szemben, a Hajós utcában levő Fürst Színházba jártak; bár ott többnyire orfeum működött. Ilyenkor, a korabeli Útmutató szerint: „ . . . igen vegyes közönség látogatja, nagy füst, bohózatok, énekesnők. Hölgyeknek nem való". Orfeumnak szánták a gyapjúraktárai miatt Woll-nak nevezett utcában az 1869-ben felépült színházat is, de nemsokára ez lett a német nyelvű színészet állandó otthona, ahol prózai és zenés darabokat is játszottak. Ez a Theater an der Wollgasse, majd Deutscher Theater 450 ülőhellyel, sok állóhellyel és 66 páhollyal szolgált. Hátsó, színpadi kijárata a Kálmán Imre utcára nyílt. 1880-ban a színház csődbe jutott, s a fővárostól csak nagy nehezen kapta meg további tíz évre a játszási engedélyt. De még annak lejárta előtt, 1889-ben rövidzárlat következtében kigyulladt, s mire a tűzoltóság kivonult, már az egész színház lángokban állt. (A Báthory utca 24. szám alatti lakóház épült fel a helyén.) Huzavona a Király Színház megnyitása körül Ez a tűzeset s a sok emberáldozatot követelő bécsi és párizsi színházégések miatti aggodalom okozta, hogy a Király (ma Majakovszkij) utca 71. alatt megnyitásra váró Király Színháznak a hatóságok vonakodtak engedélyt adni. Az eredetileg Solymossimulatót Márkus Géza építette át — aki a sok átalakítást megélt Erkel Színházat is tervezte — ,de azon, hogy a színház beszorult a lakóépületek közé, ő sem tudott változtatni. Az 1232 néző, főleg az erkélyek közönsége, csak hosszú és szűk folyosókon távozhatott az egyik neves közíró által „Halálszínház"-nak nevezett épületből. Később a csatlakozó lakóházak udvarain keresztül létesítettek kijáratokat. S végül maga a miniszterelnök adta meg — lemondása előtt néhány órával — a játszási engedélyt. 1903-ban nyílt meg a színház. A következő évben adták elő a János vitézt. (Ezt a darabot 689-szer játszották el.) Ám az operettek iránt megcsappant az érdeklődés, s az épület is igen rossz állapotban volt. így 1936-ban bezárták a színházat s 1941-ben az épületet is lebontották. Színkörök, kabarék A nagy színházak mellett emlékezzünk meg az elfeledett kisebbekről is. A Városligetben több ilyen volt. 1889-ben épült színkörnek, majd 1908-ban átépítették kőszínháznak a Dózsa György út és Ajtósi Dürer sor sarkán a Városligeti Színházat, ahol még a nagy olasz tragika, Duse Eleonora is vendégszerepelt. A felvonulási út létesítésekor bontották le. A Széchenyi Fürdő környékén — a hajdani Vurstliban — állt a táncoskomikus Sziklai Kornél Magyar Műszínköre. A lebontott színház tégláiból készítették sírkövét. Az Angol (most Vidám) Parkban, homlokzattal a Május 1. útra, a nyári operettek színhelye, a Scala Színház állt. A kabarék konferansziéjukról, vezető színészükről váltak híressé. A Lenin körút 84. alatt, a mostani Vasüzlet helyiségében nyitotta meg Kondor Ernő a Bonbonniére-t, a magyar kabaré ősét, melyet csakhamar Nagy Endre vett át. A híres sanzonénekesnőnek, Medgyasszay Vilmának is volt saját színpada abban a háztömbben, melyet az új Erzsébet-híd építésekor bontottak le. Gózon Gyula a Népköztársaság út mentén, a Csengery utca 39. alatt Muskátli néven nyitott kabarét. A Roosevelt téri Greshampalota szuterénjében működött Békefi László Pódium-ja. Elfeledtük a peremvárosok kis színházait is. Az újpesti „Blaha Lujzá"-t, a kispesti Üllői útit, a Népliget Műszínkörét — ahol Major Tamásék adták elő a Duda Gyurit —, és Óbudán a Lajos utcai Kisfaludy Színházat, mely pedig hosszú ideig: 1897-től 1945-ig élt. Alapította: Lukács György Színháztörténetünk haladó hagyományaihoz tartozik a Thália Társulat, melyet Lukács György alapított. Rendezője, Hevesi Sándor itt kezdte színházi pályafutását. Első előadásukat 1904. november 25-én a volt Polgári Lövölde dísztermében, a Rottenbiller utca 37/b. alatt tartották. (A terem egyébként most is megvan; később mozi lett belőle.) A közelben még két helyen is működött színtársulat. A MÉMOSZ volt székházában, a Dózsa György út és Dembinszki utca sarkán volt Révész Béla Új Színpada. A Bethlen Gábor téren, a mostani moziban, a harmincas években a Bethlen téri Színház adta elő több mint háromszázszor, Gellért Lajos főszereplésével, rendezésében és társszerzésében a Timosa című jiddis drámát. „Bicikli bicikli hátán parkírozott itt" — évődött egy újságcikk. Buda legutolsó színházát harminchét éve bontották le, a legrégibbet pedig most építik újjá. (Ez utóbbi a Várszínház, melynek újjáépítéséről 1973. decemberi számunkban részletes beszámolót közöltünk. A szerk. megj.) A Várhegy lábánál, a mai Clark Ádám tér bal oldalán állott egy ódon épület, mely valaha állítólag Mátyás király lóistállója volt. Ezt építtette át nemzeti adakozásból, „Hazafiság a Nemzetiségnek" jelszóval a lelkes igazgató, a nagynevű színész és rendező, Molnár György. 1861-ben nyílt meg a Budai Népszínház, ahol először lépett színpadra 12 évesen Kölesi Lujza: a későbbi Blaha Lujza. A színház előfüggönyét pedig 45 forintért egy bizonyos Lieb nevű festőnövendék festette: a későbbi Munkácsy Mihály. Amikor az épületet 1871-ben lebontották, vastag falait nem fogta a csákány — robbantani kellett. Az utolsó budai színkör A Várhegy másik oldalán, a Krisztina körút és Alagút utca mentén, a tulajdonos Horváthokról elnevezett kertben már 1842-ben építettek színkört. Német színészek játszottak benne, váltakozó szerencsével. Mikor 1856-ban megnyitották az Alagutat, a pestiek is látogatni kezdték a színkört, s a budai tanács átvette a kerttel együtt. Emlékezetes sikere volt 1867-ben a „Bem apó hadjárata" címűlátványos darabnak, melynél kinyitották a színpad hátsó falát s a szabad téren 300 honvéd, 80 osztrák katona és négy hatfogatos ágyú minden este eljátszotta a piski csatát. Az 1920-as évektől nagy operett sikerek színhelye is volt a Horváth-kert. Ám hiába építették át 1924-ben az addig fából összerótt színkört kőszínházzá, a gazdasági viszonyok miatt be kellett zárni. 1937-ben lebontották. Azóta nincs is Budának színháza. E sok régi színház mindegyike része kultúránknak, a mai főváros művelődéstörténetének. Nem árt olykor felidézni emléküket. Barkoczi Péter 44