Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - Csorba Csaba: Középkori budai mesterjegyek II.

^oljannca afcűer Müer János könyvkereskedő kiadójelvénye Stephanus Heckel budai könyvkereskedő jelvénye amit minden mester köteles volt egy táblába beleütni. Ezt a táblát a céh ládájában őrizték. Ilyen tábla Brassóból ismeretes, több tucat jellel. A több évtizeden át használt táblán jól láthatók a változások. A geometrikus vonalak és betűk kombinációját egyre inkább felváltják a csak betűkből álló jelek. A jelek nagysága is változik: a XVI. században még elérik a 8 mm-t is, később már alig haladják meg a 2—3 mm-t. Az ónművesekre ugyanazok vonatkoznak, mint az ötvösökre. A szerencsés véletlen folytán ismerünk egy óntányért, amely valószínűleg Budán készült, a XVI. század elején. Látható rajta a város jegye és a mester egyéni jegye is. Egészen külön világ a könyvkiadóké, könyvnyomtatóké. A nyomdász- és kiadójelvényekről való emlékezésnek az is aktualitást ad, hogy nemrég ünnepeltük az első nyomtatott magyarországi könyv ötszáz éves évfordulóját. Hess András Chronica Hungaroruma még csak egy fellángolás volt, a budai nyomda folyamatos munkájához még nem értek meg a körülmények, nem csoda, hogy elsorvadt. De közben Európában a nyomtatott betű káprázatos gyorsasággal járta diadalútját. Néhány évtized múltán nálunk is feloldódott a közömbösség. Már nem kellett királyi, főúri pártfogás: megjelentek az önálló — külföldi — könyvkiadók és könyvkereskedők. S mint a következők mutatják, nem elszigetelt próbálkozásokról volt szó, hanem folyamatos tevékenységről. Nyomdát ugyan nem alapítottak, de a külföldi nyomdák termékeit tömegesen hozták be. A nyomdára még várni kellett. Pedig magyar származású nyomdászok külföldön (Mantovában, Velencében, Leidenben stb.) többen is dolgoztak, s szakmájuk megbecsült emberei voltak. A könyvkereskedelmet a nyomtatás hozta létre. Ekkor már nemcsak konkrét megrendelésre dolgoztak, mint a könyvmásolók. A könyv készítési ideje töredékére rövidült, az előállítási költségek ugyancsak, s így érdemes volt vállalni a kockázatot: kinyomni néhányszáz példányt, és a munka elkészültekor keresni rá vevőket. A könyvkiadás még sokkal nemzetközibb volt, mint ma. Számos országban vagy nem működött még nyomda, vagy nem tudott minden igényt kielégíteni. A könyvekre viszont szükség volt. Német, olasz, francia nyomtatványok jutottak el így Európa minden csücskébe. Az évente megjelenő címek száma kevés volt, de a primitív hírközlés mellett is meglepő, hogy a XVI—XVII. században milyen gyorsan eljutottak hozzánk Európa másik felén nyomtatott könyvek — gyorsabban, mint ma! A XVI. század elején több külföldi könyvkereskedő telepedett le Budán. Többségüknek természetesen nemcsak a magyar piaccal voltak kapcsolatai, hanem több más európai országgal. Mégis használják megjelölésükben, a kiadott könyvek végén a „budai könyvárus" megjelölést, még akkor is, ha nem Buda volt a fő telephelyük. A nyomdász, könyvkiadó és könyvkereskedő akkoriban többnyire egy személy volt. Legfeljebb a nyomdász vált el az utóbbi kettőtől. A nyomdászat éppen olyan mesterségnek számított a középkorban, mint bármely másik. Éppen ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a könyvek készítői, illetőleg kiadói és terjesztői családi címerüket (családjegyüket, tulajdonjegyüket) a kiadott könyveken feltüntették. Azt hinnénk, más mesterségek analógiájára, hogy a kiadó- és nyomdászjelek feltüntetésére szabályok köteleztek. De erről szó sem volt. Éppen ellenkezőleg; csak látszatra „védjegyek" ezek. A nyomdász, illetőleg a kiadói „etika" akkor egészen más volt, mint a mai. Az első időkben, ha egy kiadvány kelendőnek bizonyult, egész sor kiadó, illetőleg nyomda „ráharapott", s kihozta a saját neve, jelzése alatt, annak megemlítése nélkül, hogy a művet valaha más is kiadta már. Ez akkor természetesnek számított. Tehát akkor a kiadó- és nyomdászjelvényeknek semmilyen funkciójuk nem volt? Dehogynem. A jelvények egyrészt a címlap díszítőelemei voltak. Másrészt egy-egy hírnévre szert tett kiadó jól ismert jelvénye (például Aldus Manutius delfines horgonya) egyben a megbízhatóság, a jó minőség záloga volt, tehát „reklám" is. Egyébként a nyomdász-kiadó jelvényekmegjelenésükben különböztek a többi mesterjegytől. A