Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - Zolnay László: Játékok és játékosok Pest-Budán

mutatják — már a XII. századtól fogva dívott Budán az ún. ostáblajáték is. Lelőhelyei szerint ez a társasjáték nemcsak uralkodók és főemberek fényűző szórakozása volt. Ostábláztak a budai Várhegynek azok a szőlőművesei is, akik a déli hegylejtőt a XII—XIII. században, még a várpalota odatelepítése előtt lakták. Ezt a népszerű játékot nálunk ostáblának, „vitézi játéknak" nevezték. (Német neve Brettspiel, franciául: trictrac.) Az ostábla tábláját két mezőre osztották. Figurái — amelyeket a franciák pionnak, a magyarok karikának mondottak — lapos csontlapok, szegényebb embereknél cserépkorongok voltak. Az előkelőek ostáblájának csontlapocskáját díszes mintákkal látták el. Egy ilyen ostáblához való csontlap a régebbi várfeltárások során, egy másik pedig 1972-ben a királyi palota északi előudvarában végzett ásatási munkám során került felszínre. Ostáblajáték hozta össze Beatrix királynét az olmüczi király-találkozón Ulászló cseh királlyal, Mátyás későbbi utódával. Ezek a királyi szerencsejátékok díszes kivitelűek voltak: aranyból, ezüstből, elefántcsontból készültek, drágakő ékszereléssel. Meglepő volt az a — szakmailag még publikálatlan — leletcsoport, amelyre ugyancsak a budai palota északi előudvarában, a közelmúltban akadtunk rá. A budai királyi rezidencia 14. századi idetelepítését megelőző időből kezdetleges kőházak, pincék, vermek XII —XIII. századi emlékeit tártuk fel. Három lelőhelyről tetőcserépből kitört, kezdetleges cserépkorongok kerültek elő. (Eddig összesen hat.) Az egyiknek mindkét oldala küllős kör ábrázolatú. Ezek a cserépkorongok korai pionoknak — tehát az ostáblajáték figuráinak — bizonyultak. Szerény emlékei ezek a közel 800 esztendővel ezelőtti, a budai hegy déli végén munkálkodó szőlőmívesek, kertészek játékos kedvének. Azt, hogy mennyire „vitézi játék" volt az ostábla, mi sem mutatja jobban, mint két középkori csehországi kályhaszem ábrája. (Melis Katalin régész volt szíves rájuk irányítani figyelmemet.) Az egyik ábrán még nagy békességgel játszanak. Ám a másiknak ostábla-játékosai már a szó legszorosabb értelmében hajbakapnak táblájuk felett. Mindkét csehországi kályhaszemen jól láthatjuk: a csehek is ugyanolyan négyzet- és korong alakú pionokkal ostábláztak, mint a budai hazardőrök. Kezdetleges s a szegénység körében is elterjedt középkori játék volt a malom. Ennek figuráit megtette pár lóbabszem, vagy kavics is. A malomjáték tábláit nemegyszer unatkozó katonák tőrükkardjuk hegyével vésték be egy-egy szakáiszárító párkányába, könyöklőjébe. Nincs középkori várunk, ahol éppúgy rájuk ne akadnánk, mint hajdani börtönök falán a fogság múló napjait jelölő rab-rovásokra. Budán is találtunk középkori vésetű malomjáték-lapot. De akadt belőlük kis Árpád-kori alföldi falvak tatár-török járta romjai között is. Az ördög bibliája A British Museum egyik 1377-ből származó kódexének szerzője, bizonyos Johannes, németországi fráter még abban bízik, hogy a kártya — a ludus cartarum — az emberiségnek erkölcsi nevelőjévé válhat. 1397-ben Párizsban már tilalmat hoznak a kártya ellen. A kockához hasonlóan a kártya is a 6 — 12-es számrendszerben fogant. (Csakúgy, mint a nap óráinak s az esztendő havainak számítása.) Ennyiben a kockának rokona. Hierarchiája viszont — királyoktól bolondokig — a sah udvarának, a sakknak hierarchiájára emlékeztet. (S a kocka meg a kártya más közös vonása: Szent István korában a striga kockából jövendőit. A közép- és újkor cigánynő je kártyából.) A kártya figuráinak, a lapoknak ütőértéke, akár a sakkfiguráké, különböző. Értéküket a sahhoz, a királyhoz való közelségük, értéktelenségüket tőle való távolságuk szabja meg. Maga a kártya, a szentképpel egyetemben az európai könyvnyomtatás előfutárának, a fametszésnek 14. századi terméke volt. Itáliai eredetű. Az első fametszők neve: stampatori di naibi e santi. A kártya szokása, divatja gyorsabban terjedt a pestisnél is. Tiltották, de gyakorolták Európa-szerte. Technikai ikertestvérével, a szentképpel (a biblia pauperummal) ellentétben, a kártyát hamarosan az Ördög bibliájának nevezték. A kártya az a középkori szerencsejáték, amelynek nincs archeológiája. A föld megemészti azt a papirost, amire e mindenki játékszerét nyomtatták. Ám a föld felett annál pompásabb kártyalapok maradtak meg. Sorukból a legkorábbi magyar, budai vonatkozású az 1430-as évekből való. Egyik lapján Zsigmond császár, magyar király jelenik meg. Lóháton ül: ő a kártya királya. Kezében kis ölebecskét (vagy menyétet) tart. A 15. században még a Király a kártya legnagyobb ütő-értéke. A sor alján a Bolond áll. S mit nem tesz a reneszánsznak, az újjászületésnek százada? A 16 — 17. századra 180 fokos szögben megfordul a hierarchia, a kártya osztályrendje. A Bolond, utolsók utolsója a Skíz. Annyit mond: Excusez! (innen a . . .skiz nevezet), vagyis bocsánatot kér. Ám a Bolond még a kártya királyát is üti és viszi. Zsetonok Budán Ha kártyalapot a föld mélye nem őrzött is meg, megőrzött olyan tárgyakat, amelyek nélkül soha szerencsejátékot nem űztek. Ez a játékpénz: a zseton. A budai várpalota szemétgödreiből tucatjával kerültek elő ezek a rossz ezüstből, bronzból való gótikus játékpénzek, megannyi jelei a szinte estéről estére való királyi kártyacsatáknak! A zsetonok fő verőhelye — az európai játékiparnak az újkorig hazája — Nürnberg volt. A budai középkori zsetonok között azonban nem egy olyan akad, amelyről gyanítható: nem minden zsetonért szaladtak a német sógorhoz. Vertek zsetont a magyar királyok pénzverői is. Elgondolkoztatóak ezek a hajdanvolt zsetonok. Amikor megtaláltuk őket s ujjaim közt forgattam lapos véseteiket, eszembe jutott: vajon hány uradalom, hány kutyabőr sorsa fordult meg a kártyán s ezeken a zsetonokon? Amelyekről II. Frigyes, a nagy Hohenstauf — II. Endre és IV. Béla király kortársa — úgy mondotta volt: — Királyoknak szerencsejátéka a háború! A zseton meg, amivel fizetnek — a nép. Játékpénzek (zsetonok) Cserép, kő és üveg játékgolyók Budai szőlőművesek pionjai tetőcserépből Csont pionok (Bakos Margit felvételei) 35