Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - Schallinger Károly: Ipari üzemek zavaró hatásainak vizsgálata

Csigó László felvétele FÓRUM Fővárosunk valóban „emberi léptékű"? Hozzászólás Halász Zoltán cikkéhez A „Budapest" 1973. novemberi számát forgatva nem tudom megállni, hogy ne reflektáljak Halász Zoltán Nagyvárosi őrjárat című cikkének „Emberi léptékű várost!" jelzésű részletére. A szerző Major Máté tanulmányára hivatkozik, aki szerint fővárosunk azért kellemesen és vonzóan embernek való, mert a hajdani urbanisták „oly módon alakították ki a főútvonalak szélességét, a terek nagyságát, s a környező házak, középületek méreteit, hogy azok aránya mindenkor az emberi léptéken belül marad". Ó bár így lenne! Budapest panorámáját, a Duna-part szépségét senki nem vitatja. De az utcák szélességét annál inkább! Jeszenszky Sándor — akitől megtanultam a várost látni is, nemcsak nézni — nem keseregne annyit 1928-ban megjelent Szép Budapest című könyvében, ha az inkriminált kijelentés helytálló volna. A mi útvonalaink nagyon szűkek, és hozzájuk mérten aránytalanul magasak a házak. Nálunk 30 méteres út mär főútvonalnak számít. A bécsi Ring 59 m — a mi körutunk 33 m, a Hungária körút 45>5o (néhol 55,7 m) szélességű. A Champs Elysées 80 m, a bécsi Wienzeile 60 m — a Népköztársaság útja 34,4 m, kijjebb, az előkertekkel együtt 55,7 m. A Rákóczi út 30 m, a Fehérvári út 45 m, a Villányi út csak 33 méter széles. A mellékutcáknál még sivárabb a helyzet. Az új lakótelepeket nem számítva, nálunk az utcák átlagos szélessége cca 12 méter. Pedig éppen a széles, nagy utak, a hatalmas perspektívák adják egy város közepén azt az érzést, hogy nagyvárosban vagyunk! Vonatkozik ez még a járdák szélességére is. A Nagykörút átlagos járdaszélessége az a minimum, amit egy nagyváros megkövetelhet. Ezenkívül nálunk sokhely115 méter széles utcában 25 méteres vagy ennél magasabb házak vannak. Esztétikai követelmény: olyan magas legyen a ház, mint amilyen széles az utca. (Esetleg egykét méterrel lehet több a magasság.) Hogy mennyire nem volt érzékük eleinknek az arányok betartásához, arra elegendő megemlíteni az Egyetem (ma Károlyi Mihály) utcát. Keskeny voltát már a múlt században érzékelték, ezért a Szépészeti Bizottság az utca szélesítését határozta el. Tehát megvolt az új szabályozási vonal, amikor 1868-ban a Pesti Hazai Takarékpénztár építését engedélyezték a XVIII. századi vonalra, és a Ferenciek terén a zárda lebontásakor (mely egyvonalban volt a templommal) engedték a rend bérházát beépíteni a térbe, melyből ezáltal utcát csináltak. Sajnos, százával lehetne a példákat sorolni. Az emberi léptékű várost a Várban találhatjuk meg. Ezért van a Várnak hangulata! Olyan külföldiek is elragadtatással beszélnek róla, akiknek hazájában a régi korok legnagyszerűbb emlékei találhatók. Középületeink jó részének elhelyezése sem mondható szerencsésnek. Főútvonaltól távol, gyakran szűk utcákban találhatók. Gondoljunk csak a Bazilikára, ami még mindig nincs kellően kibontva a bérházak gyűrűjéből. Vagy a Tudományegyetem központi épületére. Az Egyetem palotája a kupolával együtt 48 m magas, és ezt a mostani térről áttekinteni nem lehet. Hol van az áttekintéshez az ideális távolság — a magasság háromszorosa ? Gyönyörű középületek vannak eldugva a Markó utcában, a Fő utcában, sőt a Városháza is mellékutcában van! Kétségtelen, hogy a felszabadulás óta sokat tettünk e hibák kiküszöbölésére. De újabb hibákat is produkáltunk szép számban. Nagy divat mostanában úgy a köz-, mint a lakóépületeket kiépíteni a járda vagy az úttest fölé, vagy oda, ahová eredetileg egy tér kialakítását tervezték. A térséget beépítik, és éles sarkot létesítenek a lekerekítés helyett. Például az olajipar székházát — melynek egy része nemrég leomlott — beépítették egészen a Budafoki útra, s azt valósággal elzárták. De ott van a Déli pályaudvar egyébként gyönyörű épülete. Miért kell annak belógni — vagy kilógni — a Krisztina körútba? Nem hinném, hogy éppen arra a pár méterre volt szükség... Vagy nézzük meg a Felvonógyár épületét a Fehérvári út és Hengermalom utca sarkán. Ide, a két széles útvonal találkozásánál — nagyon helyesen — teret terveztek. De a tér helyét beépítették! Miért? Folytathatnám még a szépséghibák sorolását, de már úgyis eltértem a tárgytól: az emberi léptékű város fogalmától. Remélem, soraimat nem tekintik ünneprontásnak. Ha valaki szereti fővárosunkat, én bizonyosan szeretem. Azt is tudom, hogy rendezési elképzeléseinknek határt szabnak a szűkös anyagi feltételek. De legalább az új építkezéseknél ügyeljünk arra, hogy minél több teret, parkot és széles utcát hagyjunk utódainkra. Dr. Zábrák Gyula 29