Budapest, 1974. (12. évfolyam)

12. szám december - Rózsa Gyula: Schaár Erzsébet Budapesten és Budapesten kívül

Budapesten és Budapesten kívül téved, aki ezen a tájon keresi Schaár kisplasztikái vonzalmainak végső okát is; — nem téved, de nem lehet egészen bizonyos sem. Mert a monumentalista Schaár Erzsébet, a nagy hatású és nagy méretű kompozíciók szobrásza sem valami csodaképp érkezett megbízás hatására született meg később, a hatvanas évek végén: azok a művei, amelyek alapján ma a magyar térplasztika érett mesterei között tartjuk számon, még mindig többnyire a műterem számára, legjobb esetben egyegy önálló kiállítási lehetőség, s nem megbízás lendületére készültek el mostani korszakában is. Mostani korszakáig azonban hosszú út vezetett időben, gondolkodásban, stílusban és felfogásban is. A korai kisplasztikái kiállítások közönsége egy nagyonis nem „gyengéd és asszonyias", egy nagyonis asszony-határozottságú, tömör szobrászt ismerhetett meg, aki erősen fegyelmezi, összefogja a formákat, s a hazug állami klasszicizálgatás korszakaiban igazi, dinamikus-klasszikus szobrászatot művel: Ferenczy Béni elismerésére méltót, amely valóban drámai nyugalmú, valóban feszülő nyugalomtól súlyos, valóban ellentétek egyensúlyából teremti meg a harmóniáját. Ennek a Ferenczy elismerésére méltó szobrászatnak már van egy futó nyoma a fővárosban is, Déryné portréja a szigeti művészsétányon, az a bizonyos felszabadulás utáni egyetlen megbízatás 1961-ig. A Déryné tisztes szobor. Tisztes ebben az egyébként szobrászatilag képtelen művészsétányegyüttesben, amely csak egy szűkzsebű szobrászati koncepció szüleménye lehetett, s amely képtelen feladat elé állít jó és kevésbé jó szobrászokat, amikor szabad levegőre, formákat felfaló nagy térre készíttet tipikusan épületbe illő, intim méretű és intim hatású darabokat: mellszobrokat. Mint a következőkben látni fogjuk, Schaár, a kisplasztikusnak tartott és később is sokáig csak kisplasztikák mintázásával megbízott Schaár egy idő után kifogott a műfajtalan megbízáson, megoldotta a lehetetlent utca-emléktábláival, de ezt az 1953-ban készített, először a városligeti művészsétányra került Dérynében még nem oldhatta meg. Amit hamarosan meg kellett oldania: a saját érzelmi-gondolati harmóniájának megroppanása, meg az eddigi szobrászatának biztossága közötti ellentmondás. Alighanem az 1965-ös X. Magyar Képzőművészeti Kiállításon figyeltünk fel valamennyien arra, hogy egy nagyon szenvedő és nagyon szenvedélyes, nyugtalan és nyugtalanító Schaár Erzsébet mutatkozik be éppen harminckilenc évvel első kiállítótermi bemutatkozása után. Az Imre-fürdő kapujához készített két Károlyi Mihály portréja A Radnóti Miklós utcai emléktábla modellje BALLA DEMETER FELVÉTELEI Ólomplasztika az Imre-fürdő bejárata fölött Bartók-szobor a Zeneművészeti Főiskola Semmel weis utcai épülete számára