Budapest, 1974. (12. évfolyam)

12. szám december - Heim Ernő: A magánépítkezések sürgető gondjai

Tájba illeszkedő, sorház-beépítésű családi házak a Fodor utcában így is lehet: négylakásos társasház kert felőli nézete Orlay Ágoston felvétele Házilag kivitelezett hétvégi ház a Zugligetben és tájrombolás, a nívótlan architektúra elburjánzása egyaránt mindhárom épitkezési kategória sajnálatos velejárója, ezeket mindannyian látjuk, ellenük a közvélemény évek óta látszólag eredménytelenül küzd. De a város egészét érintő ártalmak mellett érdemes ezúttal azokat is megemlítenünk, amelyek magát a jószándékú építtetőt érik. Mert a felelőtlen spekuláció és szakszerűtlenség, a rossz alaprajz és kivitel minden tehertétele ugyanúgy elsősorban őt sújtja, mint ahogy — az elaprózott parcellákon összezsúfolt hétvégi házak tömegében — az egészségi ártalmak és az elidegenedés is mindenekelőtt az ott pihenést keresőket veszélyeztetik. Mindezeknek a bajoknak részletes taglalása helyett célravezetőbb talán, ha a következőkben így épül egy „hétvégi ház" Hidegkúton Hétvégiházas telep, elaprózott parcellák Hidegkúton a hibák eredetét igyekszünk feltárni, hogy magukat a hibaforrásokat felszámolhassuk. A bajok eredete természetesen sokféle. Egy részük pl. központi intézkedésből származik, mely elvi célkitűzésében kétségtelenül helyes, gyakorlati kihatásaiban mégis káros következményekkel jár. Más részük elsősorban gazdasági, illetőleg műszaki jellegű. Ismét mások az építtető tájékozatlanságával, nem egyszer a közérdeket semmibevevő közömbösségével függenek össze. Végül mindehhez hozzájárul a hiányos hatósági ellenőrzés. Ami a központi rendelkezést illeti — amely az egy család tulajdonában levő telek maximált nagyságát az adott övezetre megállapított minimumban szabja meg —, az részben célt tévesztett. A spekuláció lehetőségét kizárni hivatott előírás ugyanis szükségszerűen a telekállomány elaprózódását és ezzel a budai zöldterületek sokszorosan intenzív beépítését is maga után vonta. Számtalan, már beépített telek megosztását is végre kellett hajtani; így azokon az ingatlanokon, amelyeken eddig egyetlen ház állott, kötelezően egy másodikat, sőt nem egyszer harmadikat is építeni kellett. A gazdasági és műszaki eredetű hibaforrások elsősorban az építtetők korlátozott anyagi lehetőségeit tükrözik. A kényszerű takarékosság általában a reális igényekhez képest is csökkentett teleknagyságban és lakásméretekben nyilvánul meg. A szakmunkások és hivatott tervező építész mellőzésével lebonyolított, gyakran házilagos kivitelezésű építkezések ezenfelül rendszerint csak a legegyszerűbb, nagyrészt selejtes építési anyagok és szerkezetek alkalmazását teszik lehetővé. A szakszerű művezetés, valamint az ellenőrzés hiánya végülis szomorú városképet eredményez: a részleteikben és tömeghatásuk-9