Budapest, 1974. (12. évfolyam)
10. szám október - Devecseri Lászlóné: „Anya Városunk” történetírásának kezdetei
Száz éve történt Március 9-én munkásgyűlés volt a Beleznay kertben. Azért gyűltek össze, mégpedig számosan, hogy munkás-ügyekben tanácskozzanak. Thaisz kapitány azonban személyesen megjelent és feloszlatta a gyűlést, „minthogy az nem volt elég korrektül bejelentve". — „Úgy látszik, Thaisz úr a munkások semmiféle bejelentését nem találja korrektnek" — fűzi e hírhez az „Ellenőr" c. napilap. A Rókus kórház halottas kamrája alacsony deszkakerítéssel volt körülvéve. Megtörtént, hogy szegény emberek egyszerűen átdobták ezen a kerítésen halott gyermekeiket, hogy megszabaduljanak a temetkezési költségektől. Ezért a főváros intézkedett egy nyolc lábnyi falkerítés felállításáról. Március tizenötödikének évfordulóját az ifjúság kegyeletteljesen akarta megünnepelni s ünnepélyes menetben készült kivonulni a temetőbe. A kellemetlen idő miatt csak 150 ifjú vonult ki a Kerepesi temetőbe, este azonban a lakomát megtartották a Hungária szállodában. Már kora reggel hó borított mindent s egész nap erősen havazott. A temetőben elénekelték a Szózatot és mind a vértanúk, mind Batthyány sírját babérkoszorúval díszítették. Az esti lakomán egybegyűltek Kossuth Lajosnak üdvözlő táviratot küldtek. Az Akadémia palotájának azt a részét, melyben az országos képtár van, vastetővel látják el. Az elnökség Ybl építészt bízta meg a szükséges intézkedések megtételével. Az Alagút elkoptatott kocsiútját azokkal a fakockákkal burkolják, melyek már a Lánchídon elkoptak. A pesti és budai mérnöki hivatalokat felszólították, terjesszék elő javaslataikat az 1874. évben eszközlendő építkezésekre vonatkozólag. Ez megtörtént, s a Pestre javasolt építkezések költségére 4 425 875 forintot irányoznak elő. A Budán eszközlendő középítkezésekre pedig 442 058 forintot igényelnek. Ebből az összegből új iskolák építésére 74 500 forint, a régi iskolák karbantartására 15 000 forint, csatornázásra 24 000 forint, kövezésre 340 000 forint jut. A Sugár úton, a Nagymező utca felől is hozzákezdtek a faburkolat lerakásához, s a járda aszfaltozását is folytatják. Az építkezések azonban végtelen lassúsággal folynak. A belső körút építésén egy kapavágást sem tettek — panaszkodnak a napilapok — és nem is tesznek. A folyam szabályozása, a partépítés is még mindig „status quo"-ban van. Az Operaház tavaszra tervezett építéséről hallgatnak; a királyi kert Duna-parti kiépítése szintén késik. A Népszínház építkezése jó ütemben halad. A magasföldszintes traktus fölött már az emeleti részeken dolgoznak. Őszig tető alá kerül az épület. A tervezett alapkőletételi ünnepély elmaradt s helyette a zárókő elhelyezését tartják meg majd ünnepélyesen. Zugligetben erdőtűz pusztított. Kb. tíz holdnyi erdő égett le, amíg a tűzoltóknak sikerült a tüzet eloltani. A tűz valamilyen mulató társaság gondatlanságából történt. Petőfi összes műveit Greguss Ágost rendezi sajtó alá, az „Atheneaum"kiadásában. Az „Ellenőr" c. napilap idézi Greguss Ágost korábbi írását; ezt mint szarvasi tanár írta Perőfi műveiről, melyekről azt hitte, hogy „egerek és molyok fogják azokat tápul használni", és sajnálta a tanár úr, hogy a verseket annak idején jó vastag velin papírra nyomtatták. „Mindenesetre szép elégtétel a költőnek, hogy aki képtelen volt szellemét követni, most korrektúra íveket csinál műveiből, sőt a sajtó alá rendezést is vállalta" — jegyzi meg a lap. A főváros köztisztasága, annyi méltó panasz forrása, foglalkoztatta a város egyik bizottságát, mely Gerlóczy alpolgármester elnöklete alatt tanácskozott. A megállapodások szerint a tisztaságra való felügyelet a kerületi elöljáróságok feladata lesz, s a város gondoskodik arról, hogy a jámbor óhajok mellé anyagi segítség is jusson részükre. Az Erzsébet teret fúrják-faragják — panaszkodik az „Ellenőr" —, mert a díszes kioszkot mély gödörbe építették. Erre való tekintettel kell tehát már lehordani az egész teret, néhol harmadfél lábnyi mélyebbítésig, mert különben minden zápor a lagúnák kioszkjává tenné a százaföld számára készített épületet. A lehordás költségein igen széppé lehetett volna tenni e ligetet, melynek pázsitjait, virágos bokrait most mind föltépik s a fiatalabb kiültetett cserjék aligha meg is sínylik. Tavaly már sokat költöttek a virágos ágyakra, virágbokrokra. Most az mind áldozatul esik. A közönségre nézve az a legbosszantóbb, hogy a tér el van zárva s emiatt nagy kerülőket kell tennie. Egy ajtó azonban nyitva van, sétálni, ott tartózkodni lehet, csak éppen átmenni nem szabad. Aki aztán azon az egy nyitott ajtón jut be, hogy tovább folytathassa sétáját, csak később veszi észre, milyen nagy egérfogóba jutott s bosszankodva kell visszatérnie. A budai Várkert díszes kiépítéséhez megvásárolták a „Debrecen "nevű szállodát is, 180 000 forintért. így most már a Dunára néző egész nyílt vonal, vásárlás révén, biztosítva van, s egyenletes stílusban kiépítve a főváros egyik legszebb pontja lesz. A magyarországi munkások még 1873 szeptemberében emlékiratot intéztek a kormányhoz egy általános munkás kórház felállítása ügyében. 1874 május havában egy munkásküldöttség járt a belügyminiszternél és kérte a kormány határozatát az emlékiratban foglalt kérésben. A miniszternél a küldöttség arról értesült, hogy az emlékiratot, röviddel beérkezése után, áttették a városi tanácshoz, véleményezés végett. A küldöttség a minisztertől a városházára ment, ahol azt a megnyugtató ígéretet kapta, hogy a tanács már szinte pártolólag nyilatkozott az ügyről, sőt, hogy a városi főorvos a munkás kórházat mind közösségi, mind társadalmi szempontból közhasznú intézetnek jelentette ki. Ilyen körülmények között tehát ennek az intézetnek felállítása biztosítva van. Az új városház nagytermét igen gondosan rendezik be, amfiteátrálisan emelkedő padokkal s elnöki és előadói külön emelvényekkel. Az e célra szükséges asztalosmunkák költsége 20 684 forint lesz. Szekeres István MEGRENDELŐLAP Megrendelem 197 év hó napjától a BUDAPEST című lapot Előfizetési díj: 1 /4 évre 30,— Ft 1 /2 évre 60,— Ft 1 évre 120,— Ft Az előfizetési díjat a postahivatal megbízottjának fizetem. Név: Város, község: Utca, házszám: Kelt 197 év hó nap megrendelő aláírása