Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Devecseri Lászlóné: „Anya Városunk” történetírásának kezdetei

A magyar nyelv közönségessé tételére azon reményét fejezi ki, hogy „nem sokára tellyes méltóságában világítani fog". A nemzeti nyelv és műveltség emelésének szándéka vezeti, amikor a magyar színház építésének sürgető voltát hangoztatja. Érdekes része a könyvnek a kolduskérdésről írt fejezet. Nyomon követhetjük itt a nagyvárossá alakulással együttjáró probléma megjelenését. Patacsich leírásából kitűnik, hogy az akkori Pest urait, módos polgárait, rendezett életű hivatalnokait valósággal idegesítette a veszedelmes méreteket öltő koldulás. Ezért „állott öszve" az ,,Aszszonyi Egyesület", hogy segélyosztással, ingyenes kórházi ápolással és Dolgozó ház felállításával — ahol „becsületes münkás házi Asszonyok dolgozásra fogadtatnak fel" — megoldja az úton-útfélen szembetűnő nyomorultak eltávolítását. Mint értesülünk, a jótékonyság sem hozott eredményt; 1830-ban a koldulás megtiltását, a „makacs koldusok" elfogatását és eltávoztatását határozták el. Egyébként Patacsich mindenről tudósít, a Mulató Intézetekről éppúgy, mint a Pesti Kereskedői Pitvar vagy az első Magyar Kereskedési Bank felállításáról, felsorolja betűrendben a Pest Városában található mesterembereket az 1830. esztendőben stb. Ezek a történeti részekkel kevert városleírások készítik elő az első kísérletet tudományos várostörténeti mű megszületésére a reformkorban. A Duna két partján fekvő városok egyesítésének érdekében írta Podhradczky Jósef kamarai hivatalnok: Buda és Pest szabad királyi városoknak volt régi állapotjoikról. Pesten, Esztergomi Beimel Joszef, 1833. című fővárostörténetét. Podhradczky meg akarta mutatni kortársainak, hogy a két város hajdan egy test volt, és csak Zsigmond király alatt „oszlott el". Bevezetésében Széchenyit idézi: „Fő Várostok nevét Buda-Pestre kellene változtatni.. . s így a két Város egyesülne, melly most nem a legjobb szemmel nézi egymást." Podhradczky nem egészen 150 oldalas könyve a két város régi „állapotjáról" szól; munkája kevésbé tartalmaz korával kapcsolatos szubjektív megjegyzéseket, mint elődeié, bár megírásának célja mutatja, hogy a reformkor politikai élete mennyire foglalkoztatta. De műve nemcsak ezt az érdeklődést tükrözi, hanem tudományos felkészültségét is. Megállapításai a „Pest" elnevezés kemence (szláv) jelentéséről, a német Ofen és Alt-Ofen elterjedéséről, Ó-Buda Sicambria nevének cáfolásáról — „XIII. századbeli költemény"-nek minősíti — átvészelték az elmúlt 140 év vitáit és ma is érvényes következtetések. Véleményét forrásidézetekkel támasztja alá, néha oldalakon keresztül közli a középkori okleveleket, ezért a mai olvasó számára nehezen élvezhető; de a történeti munkák, oklevelek ismerete és biztos kritikával történő felhasználása tisztelettel tölt el. Javítja kortársainak várostörténeti „botlásait", észreveszi az oklevélmásolók tévedéseit, leszögezi, hogy „még a diplomáknak is csak critica mellett lehet hitelt adni". A XIX. század későbbi várostörténészei elsősorban Podhradczky oklevélanyagából merítenek. Patacsich József tanácsnok 1839-ben Pesten megjelent „Történeti jegyzetek szabad királyi Pest városáról" című, újabb munkája szintén várostörténet; magyarul és németül 1526-ig foglalja össze röviden az eseményeket. Történeti jegyzeteit azonban megszakítják, valósággal szétfeszítik saját, forrongásban levő korára vonatkozó utalásai, jegyzetei. A könyv lapjain néhány sort foglalnak csak el a történeti részek, a háromnegyedét az oklevél-idézetekkel kevert szubjektív vélemény közlése tölti ki. Megjegyzései tükrözik a reformkor embereit izgató legfőbb kérdéseket. Például: újból felmerül a két város egyesülése, azzal, „hogy ezen város Budapest nevet viseljen"; a két főváros magyarosítását szolgálja, hogy amellett kardoskodik: ne németesen „Pesth"-nek, hanem h nélkül, magyarul, Pest-nek írják a balparti város nevét. Mikor Történeti jegyzeteiben eljut saját koráig, akkor várostörténete városleírássá alakul át; újból látjuk a fejlődést: 1831-ben 200, most 269 utcája van Pestnek, lakosainak száma: 65 226. Értesülünk a várost megrázó katasztrófákról: „a napkeleti Epekórság"ról 1831-ben, majd „a vizáradások" okozta szenvedésekről. Az 1838-as — előző évi — pusztító árvízről nem is akar részletesen beszámolni: ,,Milly nagy, milly káros, milly veszedelmes volt, az még mindnyájunknak friss emlékezetbe vagyon, nem is kívántam annak bővebb leírásába ereszkedni, hanem csak némely adatokat róla a jövendőségnek feljegyezni." Bizakodva fejezi be a szomorú adatok regisztrálását: „Mind ezen szerencsétlenségek ellenére Pest míg(!) is romjaibul mindenkor felújult és virágzott." Mint az elmondottakból látható, ez a közvetlenség, az olvasóval érzett személyes kapcsolat szinte valamennyi korai, a XIX. század első felében megjelent várostörténeti, ill. városleírással összefonódott munkára jellemző; tudományos színvonaluk azonban elmarad a mai követelményektől. Legnagyobb értékük: saját koruk leírása, forrásjellegük, az évről-évre változó világ újdonságainak számbavétele. A megjelenés időszakának érzésvilágát, életformáját, hangulatát sugározzák felénk, több mint száz év távolából. Az 1840-es években sűrűsödő események a költőknek és nem a városleíróknak adnak inspirációt. Ám alig csendesedtek a forradalom és szabadságharc viharai, máris jelentkezik négykötetes nagy művével ifj. Palugyay Imre császári és királyi kerületi tanácsos. Címe: Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása. Pest, Landerer és Heckenast, 1852. Első kötet. Buda-Pest sz. kir. városok leírása. Palugyay Imre az osztrák kormányzat hivatalnoka, aki pályafutása során statisztikával is foglalkozott. Tudományos értekezése ugrásszerű fejlődést jel-ent az eddig ismertetett várostörténetekkel összevetve. Műve pótolhatatlan forrás a közölt számadatok, táblázatok gazdagsága miatt. Teljes terjedelmükben közli a szerinte fontosnak tartott okleveleket; valamennyi előző várostörténeti munkát ismeri, lábjegyzetben hivatkozik Vályi.Schams, Schier, Podhradcz-A dunai malmok (Leyrer leírásában megjelent metszetek, 1803) A Stáhly orvoscsalád háza, a Rókus kórház mögött máig róluk elnevezett utcában (1803) Csigó László reprodukciói ky, Patacsich és mások történeti feldolgozására. A kötet végén várostörténeti bibliográfiát állított össze. Nyilvánvaló azonban, hogy a négykötetes leírás felfogásában, az adatok és tények értékelésében tendenciózus, az elnyomó osztrák hatalom szemszögéből ítéli meg a fontosabb kérdéseket — tehát megfelelő kritikával alkalmazandó. Csak az I. kötet ismertetésére szorítkozom, amely 550 oldalon foglalkozik Buda-Pest (már összeírva, de még külön tárgyalva) leírásával. A 24 fejezetből mindössze kettőt szán politikai eseménytörténetre; a 42