Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Preisich Gábor — Szűcs István: A budapesti agglomeráció

Samuel Gompers amerikai szakszervezeti vezető (1850—1924) B budapesti malterhordónő és munkatársai Efestői városban, mely felváltva középkori és modern jelleget mutat, eltöltött negyedik nap oly anyaggal látott el, mely különböző szempontokból nézve, egész levélsorozatot tölthetne meg. A kormány és a munkásszervezetek statisztikai és más adatokat küldtek, melyek egyaránt kielégítik a szociológust, és elriasztják a számoktól fázó olvasót. E közel egymillió lelket tartalmazó nagyvárosban tett személyes megfigyeléseim sok érdekes tapasztalatot nyújtottak, de ezek nemigen alkalmasak gazdasági jelentések tételére. Itt van például a budapesti malterhordónő. A látványt, melyet nyújt, midőn mezítláb végzi igáslóhoz méltó munkáját, létrákon járva vagy ferdén fektetett deszkákon mászva valamely új nagy épület felső emeleteire, aligha lehet fényképen híven megörökíteni, annál kevésbé volna lehetséges őt elhelyezni az ipari munkásokat osztályozó valamely képsorozatban. Széles lábainak talpa oly kérges, mint a disznóbőr, mely utazómálháinkat borítja, lábujjainak körmét megfeketítette és elkoptatta a téglákhoz és gerendákhoz való dörzsölés. Majdnem térdig csupasz lábszárait öszvérhez hasonló módon emelgeti, óvatos, de biztos lépéssel, amint fölfelé halad az egyetlen deszkán vagy gerendán. Púpos a derék táján; fejét nem túlságosan tiszta, de többnyire élénk színű kendő borítja. Arcvonásai semmi különöset nem mutatnak, hacsak nem kifejletlen agyát; mozdulatai nem erélyesek, amit természetesnek is tart a józan szemlélő, ha tekintetbe veszi nemét — tényleg, hisz ez egy nő! — és táplálkozásának valószínű színvonalát. Heti munkájáért körülbelül annyit kap, mint a New York-i malterhordó egy napra. Kétezerre tehetjük e nők számát Budapesten, mely számot a növekedő kereslet fokozhat. Nincsenek szervezve. Erejéhez, szorgalmához és tapasztalatához képest naponta 30, 35, 40, centet keres. Ne gondoljuk, hogy minden esetben töpörödött öreg anyóka ; gyakran fiatal, erős nő, aki tán csinosnak látszana női munka végzésében. Ügyetlenül kezeli a vakolatvonót és a homoklapátot. Maiterteknője egy kézi saroglya, melyet egy társával cipel. Úgy viszik, mint egy ravatalt, telve csepegő malterral vagy súlyos téglákkal, fel egész az emberig, „aki a munkát csi-Az MTA Történelemtudományi Intézete és a Kossuth Könyvkiadó kiadásában megjelent „Magyar munkásszociográfiák 1888—1945" c. kötetből. Szerkesztette: Litván György nálja" — a téglarakóig. Azután visszatérhetnek a törmelékhalmazzal, melyet az utcára öntenek. Budapest civilizációjának e világáról több pillanatfelvételt készítettem; ezt a látványt a levelezőlapos ember eddig elmulasztotta. Van Budapesten egy másfajta nő, mely nagy városokban mindig található; foglalkozását a gondolkodás nélkül használt szavak iróniájával „sport"-nak nevezik. Itt még inkább előtérben van, mint erényes testvére, a malterhordó. Éjjel-nappal az utcákon jár, némelyik negyedben majdnem falkában. A kávéházakban, melyek Budapesten számosak, arányosak, fénytől ragyogók és cigányzenétől hangosak, e nőt éppoly tartozéknak tekintik, mint a fehér abroszt vagy a frakkos pincért. A budapesti nép szokásainak és életmódjának megfigyelője több ezerre becsülheti ama nők számát, akik egy napon elszántan választottak a malterhordó becsületes rongyai és a nária jegyét viselő fényes pipere között. Szegény asszonyainak rettenetes sorsa szabja meg a helyet, melyet Magyarország. a többi nemzetek között elfoglal. Ha az utazónak jellegzetesként bemutatott nyomor tényleg ilyen, úgy ez ország alacsony állása felett joggal gyászol a hazafi és sajnálkozik az ország barátja. Annyi biztos, hogy az utazó megfigyelései, a meginterjúvolt kiváló férfiak tanúsága és a statisztikai adatok mind megegyeznek abban, hogy a magyar nép alig áll a szociális újítások mai nagy ébredésének kezdetleges fokán. Ha az európai benyomásairól beszámoló a megtekintett vidékek népének alacsony bérét érinti beszéd közben, úgy a hallgató, különösen ha angol vagy amerikai, azzal a megjegyzéssel szakítja félbe, hogy a keresett pénz összege nem határozza meg pontosan a bér nagyságát; tekintetbe kell venni a megélhetés költségeit. Lássuk tehát a budapesti árakat. Vegyük először a házbért, melyet a nemzetgazdászok rendszerint magasabbnak tartanak Amerikában, mint Európában. Tegnap és tegnapelőtt óraszám jártam a város több munkásnegyedében. Ily piszkot, a szemétnek nevezett mindennemű dolgok ily összevisszaságát, emberi lényeknek ily megkülönböztethetetlen halmazát még sehol sem láttam. És e lakóhelyeknek csúfolt lyukakban és odúkban egy négyzetlábnyi területért Magyarország, Budapest, 1909. aug. 13. többet fizetnek a nyomorult lakók, mint bármely amerikai városnak jól kereső iparosa minden civilizált kényelemmel felszerelt otthonáért. A lakóházak rendes típusa Budapesten, valamint több osztrák és német városban, melyeket meglátogattam, a francia bérház rossz alkalmazása, amennyiben a lakások közös belső udvar köré csoportosulnak. A szegény munkásnegyedekben a házak csak egy-két emeletesek, több udvarral, melyek egymás mögött terülnek el, az utcától befelé. Egy vízcsap szolgálja az egész udvart, melynek közepén egy nyílás visz a vízlevezetőhöz, sőt néhol egyszerűen a pöcegödörhöz. Minden udvarban láttam néhány vödör poshadó vizet, amellett állandó tolongás volt a vízcsap körül. E varjúfészkek egyikében egy erélyes férfiú, ritka barna magyar arccal, épp kijött a szegény ember kávéházából (egy lyuk, mely cinkkel van bevonva, ellentétben a város előkelő közönségének mahagóni és tükör ellátta lustálkodó helyeivel) és szívélyesen mondá: „Halló! Én is amerikai vagyok; három évig voltam New Yorkban, megmutatom a házat, igen ? Megmutatott vagy egy tucat „lakást", melyek a négy udvarra nyílnak. Kopogtatás vagy bejelentés nélkül ment be mindenhova. „Ne vegye le a kalapját, szólt, ezek az emberek nem várják ezt. Mit gondol, mennyit fizetnek ? Nem kapják ám olyan olcsón, mint New Yorkban." Mondott árakat, melyeket New Yorkban fizetnek új kislakásokért. Azután a budapestiekről informált, s az általa mondott árak megfeleltek annak, amit mások mondtak. Például: egy kis szobáért és sötét konyháért hetenként 2 dollár; 2 szoba és konyha 3,50 dollár; szoba konyha nélkül 2 dollár. Néhol magasabbak a bérek. A földszinten a padozat rosszul csiszolt kő. A bútorzat majd minden esetben nyomorúságos. Bőbeszédű vezetőnk elmondta, hogy e házban huszonhat család lakik. Majd mindannyian albérlőt tartanak. Két rosszul világított, szűk szobából és sötét, apró konyhából álló lakást mutatva, kérdi az asszonyt, hogy mekkora a családja. „Férjem van és két gyermekem", volt a válasz. És hány albérlő? Vezetőm így fordította le feleletét: „Hat emberem van, és a hat ember közül kettő asszony." Ez a kutyaistállóba való életmód nemhogy szokatlan, hanem a budapesti szegény néposztálynak rendes élete. Sok munkáslakást néztünk meg, amilyet fentebb 38