Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Granasztói Pál: Bolyongások Budán

Granasztói Pál Bolyongások Budán Csigó László felvétele Budához hasonló városrészről — ilyen méretekben, ilyen fekvéssel és változatossággal — nem tudok egyetlen európai nagyvárosban sem. Pest, Duna-parti panorámájától eltekintve — és ezt is jórészt Buda adja — még egybevethető jó néhány más metropolissal, így Béccsel, Párizzsal, Leningráddal, de Buda nem. Itt hegykoszorú van a betelepült vidék körül, melyre a település már fel is kúszott, a hegyeken és mögöttük már erdők, rétek, tisztások, sőt sziklák, források, mint pl. a Zugligetben, a Hűvösvölgyben, az Ördögorom táján, villamosjáratnyi távolságra a város közepétől. Maga a betelepült vidék is hegyvölgyes, változatos. A szűzi Gellérthegy vad sziklái előreszöknek a Dunáig, a Várhegy a folyam mentén emelkedik hatalmas történelmi múltjával, tornyaival, a Sas-hegy kissé tábolabb meredezik furcsa csúcsaival. A Hármashatár-hegy védőén magaslik fel a város fölé, s zárja le a hegykoszorú vonulatát, amit még a feldomborodó Jánoshegy is ékít kilátójával. S e vonulat mögött a Duna felé irányulóan még távolabbi vonulatok is sejlenek. A Nap-hegy, a Rózsadomb és oldalaik már korábban beépültek kerületnyi méretű villanegyedekkel, újabban ez folyik — aggasztóbb méretekben — a Szabadság-hegy déli lejtőjén. A hegyek, dombok között tágas völgyek húzódnak, többnyire a Duna felé, bennük hatalmas, ősi árkok. Ezek a völgyek is beépültek, különféleképpen és különböző időszakokban ugyancsak városrésznyi méretekben; e korábban elkülönült városrészek sok helyen már egy bemosódtak. Szabadon már csak a Városmajor, a Vérmező, a Tabán, a Németvölgyi temető helye, a Gellérthegy egy része maradt. E hegyek és völgyek azonban még most is különálló városrészekre tagolják a Dunáig terjeszkedő várost, nevük is már régebben keletkezett, korábbi önálló voltuk jeleként — az egykori Tabán, a Krisztina, a Víziváros, a Várnegyed, feljebb Újlak, Óbuda. Az újabbak közül a Pasarét s a déli, síkságba vesző, távolabb már csak dombokkal szegélyezett Lágymányos, Kelenföld. Tér és idő roppant, csaknem egyedülálló változatossága ez nagyváros-méretben, sok évszázados, helyenként évezredes múlttal, és ez legfőként a téralakzatokból, a terepből, a váltakozó magasságokból ered. S teszi az egészet olyan vibrálóvá, mozgalmassá, megunhatatlanná, amilyen síkságon épült város úgyszólván nem is lehet. Állíthatom, hogy mindezt lényegében, összképként már gyerekkoromban felfedeztem, legalábbis érzékeltem, megsejtettem. Hiszen Budára vittek sétálni a pesti oldalról, a szűk, zajos Belvárosból a csendesebb, tágasabb, jobb levegőjű budai oldalra; így ismerhettem meg elsőnek az árnyas budai Duna-partot, az Erzsébet-hídfőt, a mögöttük akkor még létezett Tabánt, fölöttük a Gellérthegyet. Majd villamoson kirándulni mentünk a Hűvösvölgybe, a Zugligetbe, fogaskerekűvel az akkori Svábhegyre, később, cserkészkoromban még távolabbi hegyi kirándulásokra. Rokonaim laktak a Vízivárosban, a felette emelkedő hegyoldalban, zárt kertjük volt, akár a kisvárosokban, más rokonoknak kertes házuk az Otthon utca táján akkor keletkező villanegyedben. Nekünk kertünk nem volt, nem is lehetett a zsúfolt Belváros közepén. Ezért támadt már gyerekkoromban az az érzésem —, felnagyítva egy ház és kertje képzetét városméretűre —, hogy a mi házunk Pest és a mi kertünk Buda, ahová át lehetett menni, szabadabban mozogni, lélegezni, csatangolni, felfedezni. S a csatangolásoknak, a felfedezéseknek ez a lehetősége tette már akkor vonzóvá és teszi ma is Budát — a változatosság nemcsak a terepben, a tájban, a városrészekben, hanem oly sok, nem egyszer rejtélyes részletében. Mint a gellérthegyi Citadella, az Ördögárok, a várfalak, a sikló, a Déli vasút alagútja, a tekervényes, lépcsős utcák fel a Várba, a sokféle kert, a tornyok, Gül Baba titokzatos sírja és furcsa épülete. A nevek: Városmajor, Nap-hegy, Krisztina, Farkasrét, Disznófő, Rózsadomb, Zugliget; Ilona utca, öntőház utca, Otthon utca, Csend utca, Flórián tér — s annyi más. A János-hegyi kilátó, a Veronika kápolna. Az elhagyatott temetők — a tabáni, a vízivárosi, rogyadozó, gaz-benőtte sírkövekkel, rajtuk furcsa nevekkel. A Déli pályaudvar rejtelmei, fordítókorongjai, fűtőháza, a mozdonyok látása a fűtőházat környező házak lépcsőházaiból. A hőforrások, a belőlük előtörő furcsaszagú vizek, az uszodák, amikben úszni tanultam, majd lubickoltam, s ahol ugyanilyen szagot érezhettem — a Rudas, az egykori Császár, a Lukács, más régi fürdők, amiket később felfedezhettem, mint a Király fürdő, a Rácz, a Császár fürdő ódon épületei; ez utóbbiban még „szalonfürdő" is volt: tágas helyiség, egy-két személynek, heverőkkel, nagyméretű, mélyített lépcsős medencével, oszlopokkal. Fellini-filmbe való 14