Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Fekete Gábor: Dunakeszi, a falu

például kiszámították, hogy 1950 óta 2600 dolgozót segítettek hozzá nem csekély anyagi áldozattal a szakmunkás-képesítéshez, közülük azonban idő közben több mint kétezren átmentek fővárosi üzemekbe. Az üzem most kedvezőbb bérekkel, jobb munkakörülményekkel igyekszik végetvetni a munkaerövándorlásnak: új munkásszállót építettek, a régiben pedig garzonlakásokat rendeznek be több tucatnyi fiatal gyári házaspárnak, ideiglenes, de kellemes családi otthonul; negyven dolgozójának pedig új lakást építtet az üzem. Az eredmény: tavaly 180 dolgozót „írathatott be" iskolába a vállalat, a többi között a vasútgépészeti szakközépiskola újonnan kihelyezett tagozatába; ezzel is növekszik az esélye annak, hogy mérséklődik az eláramlás. Hasonló törekvés mutatkozik a konzervgyári, a hűtőházi vezetők részéről: ők egy élelmiszeripari szakközépiskola „fiókjának" megnyitását szorgalmazták az idén, sikerrel. * Esemény Dunakeszin a legifjabbaknak: a Tábor utca és a Hunyadi utca sarkán, a mesebeli Rizskása-hegy néven ismert területen már megkezdődtek egy 150 személyes óvoda építésének földmunkái. Nyitás: 1975-ben. Dunakeszi tanácsa sok és jó patronálóra számíthat, hiszen a nagyközség valamennyi üzeme, szövetkezete már eddig csaknem ezer órányi társadalmi munkát ajánlott fel az építkezéshez. Esemény például a Gyümölcs- és Fözelékkonzervgyár fiataljainak: a dolgozóknak csaknem a fele 30 éven aluli, ezért hát családonként 20 ezerforintos kamatmentes kölcsönnel, összesen 540 ezer forint vállalati lakásépítési alappal járul hozzá évente az üzem a fészekrakáshoz. Végül egy esemény a legidősebb korosztály számára: az immár hagyományosan nagy ünnepléssel megrendezett öregek napja a József Attila Művelődési Központ dísztermében, a nagyközség 75 évesnél idősebb lakói tiszteletére. A gyárak mikrobuszokat adnak kölcsön az ünnepeltek szállítására, a János utcai óvodások heteken át tartó előkészületek után köszöntik a dédnemzedéket, a nagyközség zeneiskolai növendékei műsort adnak, a rendezvényt a tömegszervezetek ajándékai zárják. Ha már a legidősebb nemzedéknél tartunk, akad néhány nevezetes személyiség is Dunakeszin, ha a nagyközség és környéke határain túl nem is közismertek. Említsük meg közülük Turcsányi Gézát; éppen 60 esztendeje, hogy néhány lelkes fiatalember megalakította a dunakeszi, Keller-féle kávémérésben az Alagi Sportkört. Az alapítók közül már csak Turcsányi Géza él, aki annakidején a klub színeiben kergette a labdát. Az idén lesz 80 esztendős, de mindmáig a nagyközségi méhészeti szakszövetkezet elnöke, 700 kaptár „főnöke". Amit sérelmez: baj van az utánpótlással, a szakszövetkezetnek már

nincs 50 évesnél fiatalabb tagja. . . Ahol sok az ingázó, ott vajmi kevés az esély a sikeres közművelődésre Kivétel azért jócskán akad, különösen ha e kivételekre céltudatosan törekszenek. Dunakeszin is eredményes az a koncepció és következete> munka, amelynek jelszava: ha az ingázókat nem lehet eljuttatni a kultúrához, a kultúrát kell közelebb hozni hozzájuk. Mégpedig úgy, hogy nem kizárólag a művelődési központra testálni a feladatokat — mint másutt teszik ezt —, hanem a nagyközség valamennyi üzemére is. Évről évre ismétlődő hagyomány Dunakeszin a művészeti napok megrendezése. Az idei, egyhetes gazdag nyári program szervezői és otthonai a nagyközség üzemei voltak. Irodalmi színpadi előadásokkal hangversenyekkel, tárlatokkal, grafikus- és szobrászművészekkel, nemzetiségi együttesekkel, a Budapesti Egyetemi Színpad drámai előadóival és a váci Vox Humana énekkarával, a helyi üzemi dolgozók szavalóversenyzöivel és más együttesekkel vonultak fel a művészeti napok rendezői, igen élénk érdeklődés közepette. A környék határain túl terjedt annak a tárlatnak a híre, amely a váci Duna-part munkásmozgalmi hagyományait mutatta be. Különös tekintettel a gödi Fészekre, hiszen ezen a nyáron volt fél évszázada annak, hogy a Munkás Testedző Egyesület fiataljai megvásároltak egy elhagyott gödi homokbányánál 5000 négyszögölnyi területet, amely a későbbiekben a magyar munkásmozgalom kiemelkedő színhelyévé vált. Ami? művészeti napokat illeti, hozzá kell tenni, hogy Dunakeszin már a felszabadulás előtt is élénk volt a munkások kulturális tevékenysége, szavalókörök, kórusok gyakran adtak műsort E hagyományok felelevenítésével jócskán hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi és az eljáró dolgozók ne kényszerüljenek minduntalan „kulturális eláramlásra" a fővárosba. Ennyit vázlatosan a főváros szomszédságában levő gyárfaluról. Dunakeszi közelében Fót községet ismeri az egész ország, a gyermekvárosról. Ismeri minden művészettörténész, híres templomáról, minden irodalombarát Vörösmarty költeményéből, s minden állatbarát az itteni kutyapenzióról. A helyi lakosok körében azonban a munkalehetőség hiánya a minduntalan visszatérő téma. A község munkaképes lakosságának csak elenyésző hányada dolgozhat a téeszben, a boltokban, a postán, a túlnyomó többség Budapestre jár. — Szó sincs arról, hogy alvóváros lennénk — jegyzik meg maliciózusan a lakosok —, csupán alvófalu vagyunk. . Még csak nem is tervezik itt az iparfejlesztést. így hát egyetlen reményük van: az, hogy javul majd a közlekedés a fővárosba. Az a nyolc kilométernyi távolság rtször annyinak tűnik az utazás ideje és félkomfortja miatt. A munka, a szórakozás, a tanulás, a bevásárlás, egyszóval minden o fővároshoz köti a fótiakat — csak az alvás nem. És Pest megyében akad még néhány Fót. 11