Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Barkoczi Péter: Elfelejtett sétáló utcák

Városunk fejlődése során nem egyedül a mai „sétáló utca", a Váci utca volt a pestiek korzója, s nem is ez volt a legelső, írtam már az elfelejtett fürdőkről, színházakról; most az elfelejtett sétahelyeket szeretném felidézni. A két várost összekötő hajóhidat 1788-ban északabbra, a régi városfalak mentén húzódó úthoz kellett áthelyezni, mert a szűk belvárosi utcák már nem bírták el az átmenő forgalmat. A mai Martinelli téren néha órákig tartott a dugó, a toporgó szarvasmarhák unalmukban a Szűz Mária oszlophoz dörgölőztek s azt félig le is csiszolták. Az új hídfőnél akácokat és hársakat ültettek. Mire a fák megterebélyesedtek, már a télire kivontatott dereglyék „hidpajtáját" - a mai UVATERV helyén — is át kellett helyezni, mert Kemnitzer János, a meggazdagodott cserzővarga a telken emeletes házat épített s benne fényes kávéházat rendezett be. Kávéházának az itt járt angol utazó, Robert Towsson szerint: „nincs párja Európában". A „sétáló erdőcskében" padokat helyeztek el. Megnyílt itt egy kis cukrászda is. Meleg estéken a fülledt utcák lakói a fák között, de főleg a hídon sétálva élvezték a hűsítő szellőt. A negyvenhat pontonon épített híd két szélén gyalogjáró húzódott, s mikor a kocsik, szekerek, áthajtott állatok száma megfogyatkozott, kellemes volt itt a séta. Gvadányi József lovasgenerális Peleskei nótáriusában így versel erről: Ez hidon sok ezren napnak lementével Sétálnak és telnek örömök kedvével. Sok Pyramus játszik rajtaThysbéjével, Enyhülnek fagyossal s mandola tejével. Csokonai Vitéz Mihály ellenben „A pesti dicsőség"-ben gúnyolódik az effajta szórakozáson: ... a promenádé, Ahol: kicsoda ez ? Vájjon könynyen ád-é? Volt-e s hányszor ez a virág megaratva, Szép mód vagyon kitanulni sétálgatva . . . Ám komoly férfiak is sétáltak itt. Berzsenyi Dániel, mikor niklai otthonából Pestre jött, felkeresvén Virág Benedeket, vele a késő éjszakai órákig hűsölt a hajóhídi korzón. Igaz, hogy itt sétálgattak azok a gellérthegyi boszorkányok is, akik partnereket csalogattak a Sáros fürdőig húzódó házsorban levő otthonaikba. Sokáig volt itt sétahely. „Pest város leírásá"-ban Schams Ferenc még 1821-ben is „úgy hiszi, hogy nem ajánlhat a város közelében kellemesebb sétát, mint itt, ahol a legszebb kilátás nyílik". Bár kifogásolja, hogy a járművektől felvert por erősen zavarja a sétálókat. A régi hídhoz a Kishíd utca — a mai Türr István utca — vezetett, az újhoz pedig a városfalak lebontásával kialakult Nagyhíd utca, amit később Deák Ferencről nevezték el. Deák, miután kehidai birtokát Széchenyi Istvánnak eladta, élete végéig a Kemnitzer kávéház helyén létesült Angol Királynő szálloda második emeleti két szobáját lakta. A Váci utca metszi mindkét utcát. Bár az évente négyszer megtartott országos vásárkor itt is még sokáig sátort vertek áruiknak az eladók, mégis: itt vezették az első csatornák egyikét, itt kövezték ki legelőször az úttestet, itt nyíltak egymás után a szebbnél szebb üzletek. A hajóhíd és környéke sétálói most már a Váci utcában találkoztak és korzóztak, a múlt század negyvenes éveitől majd egy félszázadon át. A Kishíd utca sarkánál — ott, ahol most az Anna eszpresszó bejárata van — állt a nevezetes „vastuskó": egy farönk, amibe a Pesten megfordult vándorlegények emlékül nagyfejű vasszeget vertek. (Ilyen vastuskó volt a budai Vám utcában is. Bécsben ma is eredeti helyén áll.) Vele szemben kétemeletes épület, homlokzatán kétszeres embernagyságban Szent Kristóf szobra, amit 1833-ban állítottak fel. Ez oly esemény volt, hogy a Honművész szerint: „az előtte egybesereglő sokaságtól mintegyre bámultatik". A legelegánsabb s legnagyobb üzletek egyike volt az országszerte ismert „Alter és Kiss női divatcsarnoka", a Váci utca 10. szám alatt. Hirdetésük szerint: „Bő választékosságban található minden, ami divat terén felmerül Newyorktól Kamcsatkáig." A Régiposta utca sarkán állt a Korona Kávéház, ahol 1885-ben Massenet és Delibes együtt billiárdozott — ugyanis egyidőben került bemutatásra a Coppélia s a Herodias. Innen indult éjszakai körútjára monoklis, úri bandájával a főpolgármester fia, Ráth Karcsi, hogy a békés polgárok cilinderét és a gázlámpákat beverjék. Petőfi is híve volt a Váci utcai Barkoczí Péter Elfelejtett sétáknak. Ismeretes az a fogadása — mely csak barátján hiúsult meg —, hogy hajlandó targoncán végigtolni őt fényes nappal, a nagy korzó idején ... Az egyik városkalauz így dicséri a Váci utcát: „Ez Pest legkiesebb utcája, minden pompaszerek rakhelye, minden dologtalan díszuracsok és arszlánok gyűlhelye, az utcai társalgás és gyönyörök tulajdonképpeni központja. A felette élénk utcának mindkét oldala a legízletesebb és legdíszesebb áruboltokkal tündöklik, melyekben a finomított pompa minden tárgyai áruitatnak. Amit Bécs, Páris, London újat teremt, azt legrövidebb idő alatt a Váci utcai boltokban fellelhetni." A korzó azonban nemcsak szórakozást nyújtott. Jeszenszky Sándor szerint a múlt század folyamán társadalmi és asszimilációs jelentőséggel is bírt: „... mert a bennszülött polgári osztály német volt, de a fő hivatalok révén sok magyar család telepedett le ... magyar volt az egyetemi ifjúság is. Ez a két elem sokáig különböző társadalmi életet élt, más nyelven beszélt, más érdeklődési köre volt, s így itt volt az egyetlen hely, hol nap mint nap találkozhattak: a magyar fiú és a német leány között közeledés jöhetett létre, s így a sétáló utca fontos szerepet játszott a város megmagy arosodásában.'' A hiba csak az volt, hogy ott, ahol most az ELTE bölcsészkari épülete áll, nemcsak a régi Városháza emelkedett magas tornyával — a Belváros századunk eleji rekonstrukciójáig —, hanem az előtte levő tágas téren hetenként kétszer még hetipiacokat tartottak. Bizony, meglehetősen rontotta a hatást, amikor a parasztszekerek subás, gatyás utasaikkal, terményekkel megrakodva végigzötyögtek a pompás utcán. Egy idelátogató francia miniszter fel is jegyezte: „A pesti utcákon a tizennegyedik és a tizenkilencedik század ád egymásnak randevút." Ám a Váci utcai korzó végét nem ez, hanem a házak elöregedése okozta. Mind több épület került lebontásra s épültek az újak. A fuvaroskocsik, építési anyagok okozta rendetlenség láttán a sétálók átvonultak a szomszédos utcába. A Petőfi Sándor utcát akkor még Rudolf trónörökös tiszteletére — rossz magyarsággal — Koronaherceg utcának hívták (Petőfiről csak egy jelentéktelen terézvárosi utcácska — ahol a használtruha-boltok egymást érték — volt elnevezve). A Haris köz még nem kiépült utca, csak üvegezett tetejű átjáróház, melynek üzlethelyiségeiben főleg cipészműhelyek működtek. Vele szemben még a régi helyén állt a híres Pilvax Kávéház. Á Kígyó utca sarkán nem bontották még le a Bruder-féle átjáróházat, melynek helyén most az IBUSZ palota emelkedik. Híres volt a 3. számú ház, melynek középső traktusában — ahol egykor a Tudományos Akadémia működött — a Fodor-féle vívócsarnok talált szállást. Tágas helyiségeiben szinte mindennap párbajoztak, nem egyszer halálos kimenetellel. Az új sétáló utcában is hírneves üzletek előtt korzóztak. Ilyen volt a „Menyasszonyhoz" cégérezett Mössmer női vászonáru és fehérnemű bolt. Cégtábláját Barabás Miklós festette. Az üzleteknek általában saját nevük volt. A női divatárusok ilyen nevekkel fémjelezték üzletük eleganciáját: „Az udvarhölgyhöz", „Eszterházi hercegnő", „A szép magyar nőhöz". A férfi divatkereskedő „Az angol lordhoz" cégérezte magát. 42