Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - H. Boros Vilma: Karinthy Frigyes iskolája III.

Ez időben rendezte az Irodalmi iskola első Matinéját a Royal nagytermében. A Matinéról a napilapok is megemlékeztek —, hiszen akkor olyan kevés hangverseny volt még Budapesten, hogy az ilyen rendezvény is eseményszámba ment. Sok éven át folytatódott ez a hagyomány; magam is nem egy ilyen iskolai koncerten hallottam később világhírűvé lett művészeket. Mozi sem volt még akkor. Jómagam mozkógépet először a Bomba téren (ma: Batthyány tér) láttam, ahol akkor piac volt. Sátorponyva alatt, vásári látványosságként vetítettek. Valamilyen trükk-film is szerepelt a rövid műsorban, amit én gyerek-fejjel valóságnak hittem és borzasztó hatást tett rám. Sokan felismerték a vetített képek felhasználhatóságát az ismeretterjesztésre. Ezért alakult meg 1897-ben az Uránia tudományos társaság, a mai Uránia filmszínház erre a célra épült, s a középiskolai növendékeket rendszeresen elvitték egy-egy előadásra. Karinthynak az Urániáról írt humoreszkjét lehetetlen kacagás nélkül olvasni, de ha összevetjük naplójegyzeteivel, megtudjuk, hogy a fiúk az előadásra egyáltalán nem figyeltek, hanem a sötétség védő leple alatt hancúroztak, bolondoztak, mint ahogy ezt — gondolom — a világ minden diákja tenné. Az előadásokat tanárok és más, a tárgyhoz értő emberek írták, bizonyára nagyon unalmasan, s ezeket felolvasták („felolvassa a drámai hangú ..."), amitől egészen monoton lett az előadás. Én azonban — pár évvel később — a kápráztatóan csillogó, keleti varázsú teremben hallatlan érdeklődéssel néztem az egymást váltó képeket. Az álló képsorok közé apró mozgó-képeket is beiktattak, ezeket — mint a hangos film megjelenéséig a néma filmeket — zongorajáték kísérte. Sajnos, semmi másra nem emlékszem, mint az orosz cár ellen intézet merényletre. Ma is látom, amint a robbanásra a hintó kerekei széthullanak. Ez 1881-ben történt; nyilván rekonstruált jelenetet fényképeztek le. Voltak misféle események is az iskolában. Dr. Otto József (tótos kiejtése miatt a diákok nyelvén: „Drutyu") földrajz-természetrajz szakos tanárként került az iskolához. Aztán tornatanári képesítést is szerzett és tanulmányozta külön is a tornatanitást. Fáradhatatlan buzgalommal tanította ezután valamennyi osztályban a tornát, heti 29—30 órában. Úttörő munkát végzett: bevezette a svéd tornát, amit a többi iskola is átvett. A ma „talajtorná"-nak nevezett szabadgyakorlatok mellett mindent szer-tornának hívtak, amihez valami eszköz kellett: nyújtó, korlát, bordásfal stb. Ezeken kellett — vagy legalább is kellett volna! — elvégezni a gyakorlatokat. Drutyu tornaünnepélyeket, tornaversenyeket is szervezett. Most is élénken él emlékezetemben az ellipszis alakú pálya és a körülötte emelkedő tribünök. Ezek egyikén kuporgok magam is, miközben felvonulnak a fiúk, énekelve, pontosan úgy, ahogy Karinthy írja: „Fel hazánk hű nehem-zehe-déke, Itt a pálya, itt a tér, — Ittatér!" A fiúkon térdig érő fehér nadrág volt, fehér trikóval és a derekukon lobogó, színes sál . . . H. Boros Vilma 37 Tarján Ferenc steinmann Bódog A Vl/a osztályképe (1902/3.) Karinthy az első sorban, jobbról a második