Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Dr. Fodor László: A budapesti agglomeráció fejlesztése I.

de az eddigi tapasztalatok alapján ez az eszközmennyiség nem elegendő a szükséges fejlesztési programok megvalósításához. Ahhoz, hogy az ipari feszültségek csökkenjenek és megfelelő strukturális változások végbemenjenek, az ország ipari beruházásainak tartósan 25—26%-ának a fővárosra kellene koncentrálódnia. A beruházások megvalósítása során az egyes iparágak fejlesztésében határozott szelektivitásnak kell érvényesülni. A fejlődési tendenciák alapján ez a szelektivitás elsősorban a dinamikussá váló ágazatok gyorsabb ütemű fejlődését szolgálná. így mindenekelőtt a híradástechnikai, a műszeripar, a villamosenergia-ipar és a villamosgépipar fejlesztése gyorsítható meg, de rövid távon még számolni kell a gépek és gépi berendezések valamint közlekedési eszközök gyártásának viszonylag gyorsabb ütemű fejlődésével. A jelenlegi ágazati kapcsolatok arra mutatnak, hogy egy ilyen típusú fejlesztési politika esetén jelentős mértékben csökkenthető az avult gyártmány-struktúrával rendelkező gépek és gépi berendezések, valamint a közlekedési eszközök gyártásának meghatározó jellege; és a budapesti ipar súlypontja, ezen keresztül az ágazatközi kapcsolatok intenzitása a dinamikus ágak felé tolódik el, így ezek válhatnak a budapesti ipar fejlődésének meghatározóivá. Egy ilyen jellegű fejlődés eredményeként a termelő fogyasztáson belül kialakuló kooperációs kapcsolatok tovább erősítenék a budapesti gazdaság szerkezetét es ezzel egyidejűleg annak rugalmasságát is növelnék. (Mindehhez szükséges azonban hozzátenni azt is, hogy az eddigi tapasztalatok egyértelműen mutatják az üzemi, sőt gyártmány-mélységű szelektivitás szükségességét, mert az iparági szinten végzett vizsgálatok ehhez nem elegendő mélységűek.) A termelő tevékenység ilyen irányú fejlesztési politikája esetén a budapesti ipari koncentrációból fakadó előnyök kihasználása hosszú távon biztosítható és a főváros iparának növekedési pólus jellege kedvező hatást gyakorolhat a gazdasági növekedés egészére. A budapesti agglomeráció iparában jelenleg meglevő feszültségek még a fentiekben részletezett fejlesztési politika megvalósulása esetén sem oldhatók meg hosszú távon, csak a feszültségek csökkenése valószínűsíthető. Az ország jelenlegi és az elkövetkezendő ötéves tervek során várható gazdasági helyzete nem teszi lehetővé az igények teljes mértékben történő kielégítését, ezért — megítélésünk szerint — a jelenlegi források ésszerű ágazati és területi koncentrációja rendkívül fontos. A rekonstrukciós jellegű iparfejlesztési politika feladatai a budapesti agglomerációban nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az ország egyéb ipari körzeteiben, mert mind a gépállomány, mind a termékszerkezet a budapesti ipar vonatkozásában avultabb, mint vidéken. Az elkövetkezendő időszakban meg kell gyorsítani a munkafolyamatok gépesítését és automatizálását, a gyártmánystruktúra korszerűsítését, és ésszerű munkaszervezéssel el kell érni a termelékenység emelkedési ütemének jelentős mértékű fokozását is. Az ipar munkaerő helyzetének megítélése a jelenlegi szabályozási rendszer ellentmondásaiból adódóan nehéz, különösen azért, mert az iparvállalatok nem érdekeltek kellően az élőmunkával való takarékosságban; következésképpen az egyes vállalatoknál jelentős kapun belüli munkanélküliség alakul ki. Ennek ellenére a vállalati tervek még a 70-es évek második felében is termelésbővítési feladataikat részben az élőmunka felhasználás növelésével kívánják megoldani, holott ennek reális feltételei hiányoznak. Valószínűsíthető, hogy a fentiekben vázolt feladatok egyidejű megoldása esetén az ipari termelés üteme évi átlagban 5—6%-kal emelkedhet, a foglalkoztatottak számának évi 0.3—o,5%-os csökkenése mellett is. Az ipar decentralizálását az ésszerű keretek között az elkövetkezendő tervidőszakokban is folytatni kell, ügyelve azonban arra, hogy az ipar kitelepítése és a budapesti vállalatok vidéki beruházásainak eszközigénye jelentős mértékben ne csökkentse a Budapesten maradó termelő tevékenység korszerűsítését szolgáló eszközöket és ne vonjanak el lehetőségeket a rekonstrukciós fejlesztés sikeres megvalósítása elől. Az infrastrukturális ágak fejlesztése terén jelentkező feladatok jellegüket tekintve lényegében hasonlóak a helyi közlekedés kapcsán rögzítettekkel. A jelenlegi feszültségek feloldása csak abban az esetben képzelhető el nagy távlatban, ha az infrastrukturális ágak fejlesztésére fordítandó beruházások növekedési üteme tartósan meghaladja a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. A jelenlegi számítások arra mutatnak, hogy a hosszútávú tervezési időszakban az infrastrukturális feszültségek csak mérsékelhetők, hiszen a reális fejlesztési lehetőségek, a hosszabb távon rendelkezésre álló beruházási eszközök korlátozott voltából eredően e feszültségek megoldását nem teszik lehetővé. A várható feszültségek elsősorban a közműellátás és lakásépítési tevékenység korlátai miatt csupán enyhíthetők lesznek, megoldásuk csak nagy távlatban valószínűsíthető. Annak érdekében, hogy az infrastrukturális ágakon belüli aránytalanságok csökkenjenek, az egyes ágak között összehangolt fejlesztésre van szükség. Nem lehet reális célkitűzés például a lakásprobléma megoldása anélkül, hogy ennek közművi és közlekedési előfeltételeit ne teremtenénk meg. Ezért az egyes ágazatok összehangolt fejlesztésének folyamatában a közműhálózatok kiépítését kell mindenekelőtt biztosítani, hogy az erre ráépülő lakás- és más intézményhálózatok megvalósítása már megfelelően feltárt területeken koncentráltan történjék. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a budapesti agglomerációt egységes fejlesztési feladatnak kell tekinteni, tehát Budapest és környékét egy gazdasági-társadalmi egységként kell fejleszteni. Ezen belül a különböző telepítési programokat térbelileg koncentrálni kell oly módon, hogy a jelenlegi sugaras-gyűrűs városszerkezet merevségeit feloldják. Ennek legcélszerűbb formájául az kínálkozik, hogy a budapesti agglomeráció fejlődését ún. fejlesztési tengelyek mentén biztosítjuk, így a különböző infrastrukturális előfeltételeket területileg koncentráltan lehet megteremteni. A fejlesztési tengelyek kialakításával ésszerűen megoldható a lákó- és munkahely távolságok csökkentése, mert e fejlesztési fő irányokba a lakásépítés, valamint az ehhez tartozó járulékos és kapcsolódó beruházások mellett úgynevezett „ipari parkokat" célszerű kiépíteni és ezek végső soron a fővároson belüli ipartelepítési feladatok területileg koncentrált, gazdaságos megoldását lehetővé tennék. Ezzel a fejlesztési politikával elérhető, hogy a jelenlegi falusias város környéki települések övezetét, a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan, a budapesti agglomeráció ún. metropolitán területének tekintenék, melynek megfelelő infrastrukturális és egyéb vonatkozású fejlesztésével a főváros tehermentesítése jelentősen fokozható. Az infrastrukturális ágak fentiekben vázolt fejlesztési tendenciái egyrészt az ágazati, másrészt a területi arányok kedvező átrendeződését biztosíthatják és az adott beruházási lehetőségeken belül a jelenlegi feszültségek enyhítéséhez a legkedvezőbb megoldást kínálják. A budapesti gazdaság fejlődése szempontjából a jövőben elsősorban a tercier szektor gyorsütemű fejlesztése lesz meghatározó. Az ilyen jellegű fejlődés a gazdasági szerkezet mélyreható átalakulását eredményezi majd. Munkaerő igény szempontjából ez a szektor igényli a többlet munkaerő döntő hányadát. A különböző tercier tevékenységek bővülése társadalmi-gazdasági szükségszerűség és ezek térbeli konzekvenciáival is reálisan számolni kell. Megítélésünk szerint a fejlesztési tengelyek mentén történő továbbfejlesztés során a tercier szektor gyorsütemű fejlesztéséből származó munkahely telepítési igények is ésszerűen és gazdaságosan kielégíthetők. összefoglalásul ide kívánkozik még egy gondolat, amely az előbb kifejtettekből logikusan következik : a főváros és környéke olyan társadalmigazdasági egységnek kezelendő, amelynek objektív léte a közigazgatási különállás ellenére sem elvben, sem gyakorlatban nem tagadható. Budapest és környéke összehangolt fejlesztésének szükségessége A főváros és környéke tulajdonképpen közigazgatási és társadalmi-gazdasági fogalom lehet. Közigazgatási szempontból a főváros önálló egység, ennek az „önállóságnak" valamennyi előnyével és hátrányával együtt. A környék közigazgatási szempontból lényegesen nehezebben definiálható, hiszen az ország egyik megyéjének meghatározott település-csoportjáról van szó, amely mint önálló egység a jelenlegi közigazgatási kategóriákba nem illeszthető be. Ugyanis e település-csoport a jelenlegi megyéknél kisebb, a járásoknál nagyobb konglomerátumot alkot. Más vonatkozásban a budapesti agglomerációhoz tartozó települések köre nagy távlatban változhat, a jelenlegi lehatárolástól eltérő módon alakulhat. Két megoldás kínálkozik: 1. A jelenlegi nagytávlatú koncepció kapcsán olyan környéki övezetet kijelölni, amely azokat a településeket is az agglomerációs övezetbe sorolja, amelyek jelenleg még nem rendelkeznek az agglomerációhoz való tartozáshoz szükséges ismérvekkel, de a fejlesztési elképzelések megvalósulása után ezen övezet teljes jogú tagjává válnak. 2. Felülvizsgálni a jelenleg kijelölt 44 települést, ezekből kizárni azokat, amelyek nem rendelkeznek az agglomerációhoz való tartozás feltételeivel és kiegészíteni azokkal a településekkel, amelyek jelenleg nem tartoznak a 44 település közé, viszont már ma kielégítik azokat a követelményeket, amelyek az agglomerációhoz való tartozás kritériumai. A távlati fejlesztési elgondolásokat e körre kell kidolgozni, azzal az igénnyel, hogy a fejlődés során az így kialakított települések köre meghatározott időszakonként felülvizsgálatra — szűkítésre, vagy bővítésre — kerüljön. A magunk részéről az 1. pontban leírtakkal értünk egyet, mert felfogásunk szerint nagytávlatú koncepció csak egy ilyen megközelítésből dolgozható ki megfelelő megalapozottsággal és a megvalósítás realitásának igényével. Ez a megközelítés teremti meg a főváros és környéke összehangolt fejlesztésének alapfeltételét, amelynek indokolását, úgy véljük, e helyütt részletesebben kifejteni nem kell. Hiszen az, hogy társadalmi-gazdasági, tervezési szempontból Budapest és környéke egységes és összefüggő problémaként kezelendő, unalomig ismételt közhely. Az alapvető feladatot e téren abban látjuk, hogy ennek az egységnek intézményesített konzekvenciáit le kell vonni. Nem közigazgatási problémára gondolunk elsősorban, hanem egy olyan területi, ágazati tervező, koordináló és fejlesztő szerv létrehozására (bár ennek kezdeti lépései megtörténtek), amely megfelelő anyagi eszközök birtokában a főváros és környéke összehangolt, koncepcionális fejlesztését biztosítani képes. A hangsúlyt e vonatkozásban a megfelelő anyagi eszközök elkülönítésére és kezelésére helyezzük, hiszen köztudomású, hogy egy ilyen szervezet működőképességét, hatékony tevékenységét csak ez képes biztosítani. Mindezek alapján a budapesti agglomeráció fejlesztési tengelyek mentén történő továbbfejlődésének konkrét kérdései is megfogalmazhatók Ezek képezik majd cikkünk második részének tárgyát. 33