Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Fekete Gábor: Gödöllői korszakok

Csigó László felvételei A Munkácsy-lakótelep Kastély-történele m A mai Gödöllő arculatának felvázolásához következzék egy kis történelmi háttér. Természetesen a város nem nélkülözi a Pest megyében oly gyakori régészeti leleteket, a többi között egy avarkori temetőt, egy honfoglalás korabeli lovas sírját. Lényegesen frissebb „lelet" az az összeírás, amely tanúsítja, hogy 1714-ben a szegényes faluban 83 tehén, 28 ökör, 11 ló és 27 sertés volt fellelhető. 1763-tól maid száz esztendeig mezőváros volt, majd újabb évszázadon át nagyközség és vásártartó hely. Grassalkovich, a harácsoló, többnyire tisztességtelen eszközökkel gazdagodó főúr 18 ezer hektárnyi uradalmán pompás kastélyt építtetett, amely császári, királyi, hercegi fenségeknek és lovastengerésznek egyaránt kedves üdülőhelyévé lett. 1848 —49-ben, a szabadságharc telén Windischgraetz itt ütötte fel főhadiszállását, a Mária Terézia, Ferenc József, Erzsébet királynő által is látogatott rezidencia később Horthynak szolgált hivatalos nyaralójául. A mindenkori uralkodó árnyékában, azaz a királyi kastély szomszédságában telket vásárolni — ez volt a budapesti nagypolgárság álma-vágya is. Földet venni gazdálkodásra, ipart telepíteni — tilos volt. Ez is oka, hogy Gödöllőről és környékéről a munkaképes lakosok 90 százaléka még 1949-ben is Budapesten dolgozott gyári munkásként. A kastély ma a fővárosi tanács kezelésében szociális otthon céljait szolgálja. Mint épület és mint műemlék, egyaránt „rossz bőrben" van. Hallani olykor a véleményt: addig ne használjunk cementet régi kőhalmazok konzerválására, amíg 20 ezer lakosú településeken sárban caplatnak emberek . . . Nos, a gödöllői „kőhalmaz" esetében egyik legszebb barokk műemlékünk követel konzerválást. A kastély történelmünk haladó szellemű nagyjait is vendégül látta falai között: például Kossuth Lajost, aki itt jelentette be először a szakítást a Habsburgokkal, vagy a Tanácsköztársaság védelmét innét irányító Stromfeld Aurélt. A kastély tehát Gödöllő arcának egyik markáns vonása. A másik: a park. Az a hatvan holdnyi erdő, sétány, őspark, amelyet az elmúlt kéthárom évtizedben a kertészek helyett a természet gondjaira bíztak. Gödöllő várossá nyilvánításakor a költségvetésbe a szó szoros értelmében elfelejtették betervezni a csodálatos szépségű és hangulatú terület fenntartását, bár a park még így is a budapestiek hétvégi kirándulásainak meghitt úticélja. Ápolására, fejlesztésére ma sem bővelkedik forintban a város, pillanatnyilag mégis biztatóbb a sorsa, mint a kastélynak : a tanács tíz egyenlő részre osztotta az ősparkot és a helyi vállalatok, intézmények gondviselésébe ajánlotta azokat. HÉV-en és közúton Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy gépkocsival hamarabb ér Budapestről Gödöllőre és vissza, mint HÉV-vel. A 3-as főközlekedési útnak ezt a szakaszát a nap minden órájában lépésben vánszorgó autókaravánok lepik el. A fejlett iparral rendelkező város teherforgalma jelentős, a szállító járművek, Volán- és munkásbuszok nehezen kaptatnak a sűrűn felbukkanó dombokra, mögöttük összetorlódnak a személygépkocsik, mert a keskeny úton a szembejövő forgalom miatt lehetetlen előzni, így hát körülbelül 10—15 perccel hosszabb ideig tart az autósok útja Gödöllőre, mint a HÉV-utasoké. A becslések szerint a 30 kilométeres közúti szakaszon naponta kilencezer gépjármű halad végig egy irányban. Budapest úgynevezett külső körgyűrűje — Gödöllő—Vác—Monor—Dabas — közúti kapcsolatának javítása kormányhatározat szintjéig emelkedett az országos, a Pest megyei és a fővárosi érdekközösség miatt. Ennek eredménye lesz az M 3-as autópálya, amelynek építését, épp a Budapest —Gödöllő szakaszon, már megkezdték. A HÉV, amely 1911 óta bonyolítja le — kezdetben gőzüzemű elővárosi vasútként — a forgalmat a város és Budapest között, valóban érzi az agglomeráció titulusának hiányát: pályáját ugyan korszerűsítették valamennyire, de szerelvényei öregesen és gyakran zsúfoltan döcögnek az Örs vezér térétől és vissza. Az előzetes és kissé túlságosan is távlati tervek szerint a gödöllői HÉV csak 2040-ben kapja meg a gyorsvasúti rangot . . . Mellesleg Pest megye 180 ezer Budapestre ingázó lakosságából a 23 ezer lelket számláló Gödöllő négyezret ad. Harmadannyit, mint negyedszázada. S ugyancsak négyezren szállnak le reggelente a HÉV-ről, a munkásbuszokról, az ezernyi kerékpárról, motorbicikliről — a fővárosból és a járásból —, hogy eljussanak gödöllői munkahelyeikre. Amelyek egy kisvároshoz képest igencsak bőséggel találhatók. A dzsentrik, kisgazdálkodók, vasutasok, nyugdíjasok egykori csendes nagyközségében mozgalmas iparnegyed nőtt ki, benne a Műszergyárral, a Közép-Magyarországi Mélyépítővel (320 milliós évi kapacitásából 9 millió jut Gödöllőre, a többi elsősorban Budapestnek), a gépgyárral, a Fémtömegcikkipari Vállalattal, a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Vállalattal, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézettel, a Laboratóriumi Törzsállattenyésztő Intézettel, a Háziipari Szövetkezettel. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a felnőtt gödöllői lakosság 60 százaléka fizikai munkás. Városavatás illúziókkal A már említett Czeczulics-féle városavatás csak pünkösdi királyságot hozott 1945-ben Gödöllőnek, amelyet a közigazgatási viszonyok rendeződésével csakhamar visszaminősítettek nagyközséggé. Egészen 1966 első hétfőjéig, amikor is a hajdani Grassalkovich-uradalom rogyadozó, földszintes intézői házára kikerült a „Gödöllő Városi Tanács" zománctábla. Az ünnepség, vigasság fényét csak a helybeliek ábrándjai múlták felül. Egy évvel az esemény után a megyei újság hűen fejezte ki az álmodást és az ébredést : „. . . A gödöllőiek úgy megszédültek a várossá avatástól, mint kislány az első bálon . .." Ugyanis egy évnek kellett eltelnie, hogy világossá váljék: a palota és a park nimbusza kevés, a Cserhát déli, erdős nyúlványain fák közé épült utcák környezetében nemhogy városi, de alapvető nagyközségi kívánalmak sem teljesíthetők egy csapásra. Még akkor sem, ha Gödöllő 1957 óta alighanem az egyetlen európai nagyközség volt, amely egyetemet vallhatott magáénak. (1957-ben költözött ide az Agrártudományi Egyetem két nagy tanszéke.) A várossá avatást közvetlenül követő években errefelé csak a statisztikák voltak elszomorítóbbak a látványnál. A budapest—miskolci főútvonalon átrobogó személygépkocsik utasai Gödöllő nem egy pontján nagyjából ugyanazt a képet láthatták, mint majd egy évszázaddal korábban Ferenc József: erdőket, fákat és — szürke, öreg családi házakat, földbe süppedt zsellérházakat. A lakások tekintélyes része száz-kétszáz esztendeje épült, s valahányszor a házakat az összedőlés fenyegette, a családoknak csupán a máriabesnvői kolostorban biztosíthattak szükséglakást. Jellemző, hogy a városavatás évében alaposan felduzzadt, 23—25 319