Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - A címlapon: Az MSZMP Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatóságának épülete a Villányi úton (Csigó László felvétele)

tudatosította, megerősítette: minden esetben meg kell találni a döntésnél a társadalmi érdek és a jogos egyéni érdek összhangját. Különösen fontos ez a kisajátítási kártalanítási perekben. Az ilyen pereket tárgyaló bírósági tanácsoknál helyes törekvés tapasztalható a spekuláció meg­előzésére és a társadalmi tulajdon károsításának megakadályozására. A bírák a perekben mindig felfigyelnek arra, ha a kisajátítás ugyanazon sze­mélynél több ingatlant érint. Ilyenkor mindig szükséges annak vizsgálata is, hogy a több ingat­lan tulajdonának megszerzése nem spekulációs célzattal történt-e; a kártalanítás összegének meg­határozásánál ezt a körülményt a bíróság nyo­matékosan értékeli. Nem kétséges ugyanis, hogy az ilyen telektulajdonos kártalanítása nem lehet egyenlő a tisztességes munkával megszerzett személyi tulajdon kártalanításával. A NET-határozat iránymutatást ad a jogalkal­mazó szerveknek az ilyen viták igazságos és tör­vényes eldöntésére azzal, hogy kimondja: a ki­sajátítottnak a tényleges kárát kell megtéríteni. Köztudomású, hogy a kisajátítás közérdekből történhet. Az ilyen perek viszonylag nagy száma összefüggésben van azzal a nagy lendülettel fo­lyó építőmunkával, lakás- és útépítéssel, amely társadalmunkban az utóbbi évtizedekben végbe­megy. A lakótelepek kialakítása a főváros külső, olyan kerületeiben történt és történik, amelyek­ben számtalan személyi tulajdonban álló telek, családi ház is volt és van. Ennek következtében ezek az ingatlanok kisajátítás alá estek, amit igen sok esetben kisajátítási kártalanítási per követett. E perek száma — az irányáraknak 1970-ben tör­tént rendezése ellenére is — még mindig elég nagy. A tényleges kár megállapításánál nagy szerepe van a forgalmi értéknek. A forgalmi értéket min­den spekulációs áremelkedéstől függetlenül kell megállapítani. Ennek érdekében a Fővárosi Bíró­ság ilyen ügyekben eljáró szaktanácsa a kisajátí­tott ingatlanoknál nyilvántartást vezet a kerület, az utca, a helyrajzi szám pontos feltüntetésével. Ebben a nyilvántartásban feltünteti a kisajátítás időpontját és a megítélt kártalanítási összeget is. Tehát e szaktanácsnak pontos összehasonlításra van lehetősége. Az építőipari anyagárak emelkedése nagy gon­dot okoz a kisajátítási ügyekben eljáró bíróságok­nak. A kisajátított családi ház tulajdonosa nagyon nehezen tud a kártalanítási összegért más helyen hasonló házat felépíteni. Bíróságaink nagy gondot fordítanak a balese­tekkel kapcsolatos kártérítési perekben a tényállás gondos tisztázására. Az ítélkező tanácsok gyakor­lata a jogalap kérdésében helyes. A kár vagy az esetleges járadék összegét is nagy körültekintéssel állapítják meg. Ha szükséges, élnek a kármegosz­tás lehetőségével, a károsult felelősségének ará­nyában. Figyelemmel vannak arra is, hogy az ilyen perek helyes és mielőbbi eldöntéséhez a károsultnak igen fontos érdeke fűződik. A mara­dandó testi fogyatékossággal járó balesetek ugyanis a károsultat egzisztenciájában rendítik meg. En­nek helyreállítása érdekében bíráink a járadék­igényeket fokozott körültekintéssel bírálják el. Az ítélkezési gyakorlat kellően reagál az életben jelentkező olyan jelenségekre, mint egyes károko­zások elszaporodása vagy a gyermekek által oko­zott károk. Az ilyen károkozó magatartások nem­csak a személyi, hanem a társadalmi tulajdont is jelentős mértékben sértik (közvilágítási lámpák, nyilvános telefonállomások, közkertek, padok rongálása). A gyermekek károkozásának megelő­zése elsősorban a szülőkre, nevelőkre hárul. A tartósan felügyelet nélkül hagyott, megfelelő ne­velésben nem részesített gyermekek nemcsak kárt okoznak, de egyéniségük is helytelen irányban alakul. Ezért az ilyen kártérítési perekben bíró­ságaink fokozottan juttatják érvényre a Polgári Törvénykönyvnek azt a rendelkezését, amely sze­rint a szülő vagy a gondozó anyagi felelősségét meg kell állapítani, ha nevelési kötelezettségét felróhatóan megszegte. Bíróságaink felismerték, hogy az utóbbi évek­ben a kárviselés jelentős mértékben társadalmi síkra tolódott át. Ez különösen a gépjárművek kötelező felelősség-biztosításáról szóló kormány­rendelet hatályba lépése óta érzékelhető. A jog­szabály általánossá tette az Állami Biztosító fi­zetési kötelezettségét, és a közvetlen perelhető­ségét is lehetővé tette. Mindez azonban — amint ez az ítélkezési gyakorlatból is kitűnik — nem teszi szükségtelenné a károkozó magatartások alapos és körültekintő vizsgálatát, mind a károko­zó, mint a károsult oldalán. 1971-ben léptek hatályba az új lakásbérleti jog­szabályok, amelyek több kérdésben is új helyzet elé állították a bírósági gyakorlatot. A lakásbérletből eredő — nem egyszer még ma is a lakásért folytatott elkeseredett harcot tükröző — perek számos jogalkalmazási problémát vetet­tek fel. Ezek megoldásánál a bíróság kellő súllyal vette figyelembe a lakáspolitikai célkitűzéseket és a lakáshelyzet adottságait. A társadalmi és az egyéni érdek összeegyeztetése, nemkülönben a szocialista együttélés szabályaihoz igazodó maga­tartásra nevelés a lakásbérletből eredő perek el­döntésének is fontos elve. A Fővárosi Bíróság ítélkezési munkájában gyak­ran észlelt olyan törekvést, amely a jogszabályok kijátszására, jogtalan előnyök szerzésére irányul. Ilyen például, hogy a bérlő a lakás elhagyása után is az ottlakást színleli, néhány bútordarabot visz­szatart, vagy más személyt fogad be a lakásba. Gyakran előfordul az is, hogy a bérlő az állami lakásban létesített bérleti jogviszonyáról pénzbeli térítés ellenében lemond, el is költözik, de más személyt a lakásban visszahagy. Olyan esettel is találkozunk, hogy a házastársak részére kiutalt bérlakásba vagy tanácsi értékesítésű lakásba csak az egyik fél költözik be. A korábbi lakásban vissza­maradó házastárs arra hivatkozik, hogy időköz­ben megszakadt az életközösség. Bíróságaink gyakorlata következetes abban, hogy a visszaélésekre irányuló ilyen törekvéseket meg kell akadályozni. Jelentős, és a felbomló házasságok szaporo­dásával tovább emelkedő a különélő, illetőleg a volt házastársak közös lakásával összefüggő pe­rek száma. A fővárosban a lakáshelyzet súlyosabb, mint vidéken. Ezt bizonyítja az az érdekes statisztikai adat, hogy az országban az összes lakásügyi perek 42,4 %-a a Fővárosi Bíróság területén működő bíróságokhoz érkezett 1973-ban (országos érke­zés 9616, ebből fővárosi 4078). A fellebbezések viszonylag magas száma is bi­zonyítja, hogy a lakásügyi perek bővelkednek heves vitákban, kiélezett ellentétekben. 1973-ban az összes polgári perek 16%-ában éltek a felek fellebbezéssel. Ugyanakkor a lakásügyi perekben benyújtott fellebbezések aránya 39,5% volt. A lakásügyi perekkel kapcsolatban még egy probléma érdemel említést. Az új lakásügyi jog­szabályok megjelenése óta gyakran hallani olyan kritikai észrevételt, hogy az állampolgár tulajdo­nában álló lakás bérlője hátrányosabb helyzet­ben van, mint az állami bérlakás bérlője. Tény, hogy az új jogszabályok elősegítik azt a társadal­milag és gazdaságpolitikailag egyaránt kívánatos helyzetet, hogy a tulajdonos lehetőleg saját csa­ládi házában, öröklakásában lakjék. Ha azonban a saját céljára akarja használni a tulajdonában levő lakást, megfelelő cserelakást kell felajánlania a lakás bérlőjének. Ezt a helyes jogpolitikai szem­léletet képviselik a Fővárosi Bíróságnak lakás­ügyekben eljáró fellebbezési tanácsai. Végül a polgári perek között a vagyoni perek tapasztalataihoz is fűzök néhány megjegyzést. A bíróság a vagyonjogi perek tárgyalásánál is észlelte a spekulációra, a munkanélküli jövedelem szerzésére irányuló törekvést. A Fővárosi Bíró­ság az ilyen perekben az ügyész indítványára rendszerint az állam javára elvonja a jogtalanul szerzett jövedelmet. IV. A jogpolitikai irányelvek előírják a bíróságok számára, hogy törekedjenek a családvédelem meg­valósítására. Ennek a követelménynek a teljesí­tése igen nehéz, hiszen a bíróság elé már a meg­romlott házasságok kerülnek. Ám a bíróság csak akkor bontja fel a házasságot, ha meggyőződik arról, hogy az végleg feldúlt, a házasfelek között minden érzelmi kapcsolat megszűnt. Ezt felis­merve, a Fővárosi Bíróság családjogi fellebbezési tanácsai úgy irányítják a gyakorlatot, hogy az ér­demi tárgyalást megelőző meghallgatás — a bé­kítő tárgyalás — ne legyen formális; a felek ala­posan gondolják meg, hogy lépésük szükséges, elkerülhetetlen-e. Az utóbbi években az irány­mutatást követő bírói munka eredményes volt. Ezt bizonyítja, hogy az ilyen perek egyharmada az érdemi tárgyalás előtt megszűnik, mert a fe­lek kibékülnek. Az irányítás arra is kiterjed, hogy ha a felek vagy egyikük kitart az elhatározása mellett, a bíróság úgy ítéljen, hogy a válni aka­rók gyűlölködés, egymás erkölcsi megbélyegzése, anyagi tönkretétele nélkül, kölcsönös és tisztes­séges engedmények mellett számolják fel a tart­hatatlan köteléket. A házasságok felbontása esetén a bíróságnak minden ún. járulékos kérdésben is — gyermek­tartás, gyermekelhelyezés, lakáshasználat, a há­zassági vagyonközösség megosztása — a család­védelmi szempontoknak megfelelően kell dönte­nie. A házasság felbontása iránti perekben járulé­kos kérdésként rendszerint éles vitát vált ki a házasságból született gyermek elhelyezése. Ta­pasztalható az is, hogy a gyermek elhelyezését rendező bírói döntésbe az egyik fél nem tud be­lenyugodni, azt a törvényben meghatározott idő eltelte után újból felveti. Sajnos évről-évre több az ún. újraelhelyezési per bíróságainkon. A gyer­mekelhelyezési és újraelhelyezési perekben bírósá­gaink követik a Legfelsőbb Bíróság elvi döntésé­nek iránymutatását, amely szerint alapvető szempont a gyermek érdekének a vizsgálata. Ezt nem szűkítik le anyagi, gondviselési körülmé­nyekre, hanem figyelembe veszik azt is, hogy a gyermek személyiségfejlődése, a szocialista tár­sadalom értékes tagjává nevelése hol biztosított. Azt is figyelembe veszik, hogy a gyermek érzel­mi világában mennyiben okozhat törést vagy ja­vulást az elhelyezés. Az új családjogi törvény gyermek-tartásdíjra vonatkozó előírása, az, hogy a tartásra kötelezett nem meghatározott összeget, hanem jövedelmé­nek bizonyos százalékát köteles fizetni — min­den bizonnyal csökkenteni fogja a peres ügyek számát. V. A bíróságnak más állami szervekhez, így első­sorban a tanácsokhoz fűződő kapcsolatairól szól­va, önként adódik, hogy az államigazgatási hatá­rozatoknak a bíróság előtti megtámadásával kap­csolatos perekkel, illetve az e téren az államigazga­tási hatóság és a bíróság együttműködésével fog­lalkozzam. A bíróságnak az államigazgatási határozatok felülvizsgálására nincs általános hatásköre. Bíró­ság előtt csak a jogszabályokban meghatározott esetekben lehet az államigazgatási határozatot megtámadni. A megtámadási jog az államigaz­gatási határozatoknak többnyire arra az aránylag kis körére biztosított, amely az állampolgárok és a gazdálkodó s egyéb szervek alapvető jogait és kötelességeit érinti. Ide tartoznak az adó- és ille­tékügyekben, továbbá a lakásügyek egy részében hozott államigazgatási határozatok. Az adóügyekben hozott határozat megtámadá­sa esetén a bíróság hatásköre a kivetés jogalap­jának a vizsgálatára terjed ki. Az adók kivetése igen fontos államigazgatási feladat, mivel az állam­mal szembeni pénzügyi kötelezettségek teljesíté-4

Next

/
Oldalképek
Tartalom