Budapest, 1974. (12. évfolyam)

4. szám április - Csorba Csaba: Középkori budai polgárok síremlékei

és a város peremén Emberfejes pipa a budai Várból (Csigó László felvétele) mind a peremkerületekre vonatkozóan.) 2. Persze a névdivat hullámmozgása nem ilyen egyszerű. A belső kerületekben divatossá vált nevek a peremkerületekben, az ottani névválasztók számához viszonyítva, sokszor magasabb gyakorisági értéket érnek el, mint a belső kerületekben. A névdivat tehát a külső kerületekben egyegy név esetében — mint valami erősítő rendszerben — szuperdivattá válik. Ilyen „szuperdivatos" nevek jelenleg a peremkerületekben: Katalin és Mónika. 3. A hagyományokhoz való ragaszkodás tekintetében is különbségek vannak. A családon belül divatozó régies, ritka nevekhez (Alajos, Alfréd stb.) mindkét zónában a névadók bizonyos százaléka szívesen ragaszkodik. A régi tömegnevek viszont a peremkerületekben élnek tovább: így a leggyakoribb peremkerületi férfinevek sorát a következők folytatják : János, József, Ferenc, Lajos. Ezek voltak a századforduló leggyakoribb nevei is. 4. A ritka (csak egyetlen alkalommal előforduló) neveknél a névdivat a férfinevek esetében pontosan fordított tendenciájú, mint a női neveknél. A belső kerületekben van több egyedi férfinév, míg a külső kerületekben dicsekedhetnek jelentékenyen több női névritkasággal. (A belső kerületekben 23, a külsőkben 18 egyedi férfinévre, a belső kerületekben 24, a külsőkben 31 egyedi női névre bukkantunk.) 5. Az etimológiailag „magyar" — tehát finnugor vagy török — eredetűnek számító nevek százaléka a peremkerületi újszülöttek névanyagában jelentékenyen magasabb, a női és a férfinevek vonatkozásában egyaránt. 6. Még egy érdekes jelenséget figyelhetünk meg: amennyiben egy női név divatossá kezd válni, terjed e nevek férfinévi változata is: Krisztina mellett Krisztián, Erika mellett az Erik. Olykor viszont divatos férfinév indít el női nevet a fellendülés útján: az András és Endre egykori divatja indította útjára az Andrea nevet; s nem csodálkoznánk, ha a Róbert név mellett egyszer csak megjelenne a Roberta és számos egyéb, férfinévből képzett női név. Ez a hatás, mint minden új divatjelenség, egyelőre inkább a belső kerületekben érvényesül. Az említett eltérések alapján bízvást állítható, hogy statisztikai-névtipológiai struktúrájában kissé más képet mutat a budapesti belső kerületek névadása, mint a külső kerületeké. Az elmondottakat azonban óvatosan kell értékelnünk, vigyázva arra, nehogy túlságosan leegyszerűsített sémákkal fejezzük ki e struktúrális eltéréseket, s nehogy hibás általánosításokra ragadtassuk magunkat. Jóllehet, a fenti megállapítások érvényesek akkor, ha az összes belső kerületet egyetlen egységnek véve, ezt a külső kerületek egészével vetjük egybe; de már nem érvényesek adott utcákra, háztömbökre, attól függően, hogy belterületen vagy külső kerületben fekszenek-e azok. Hiszen az I —III. és az V—XIV. úgynevezett belső kerületeknek is vannak kültelki részei, mint ahogy a IV. és a XV-XXII. kerületek is rendelkeznek — sőt egyre növekvő mértékben — a városközponttal szinte egyenrangú negyedekkel, modern lakótelepekkel. A külső és belső kerületekre való bontás mégis indokolt volt: rávilágított két összecsengő, de nem teljesen egyformán és egyidőben együttrezgő névadási formarendszer divatjelenségeire. S analógiájában talán többre is: általában a divatjelenségek központi kisugárzási, visszasugárzási jelenségeire, maximum-hullámaira, virágzási, elerőtlenedési és újra-fellángolási folyamataira. Büky Béla Régi pipák A tudós Rómer Flóris 1871-ben hívta fel régészeink, művelődéstörténészeink figyelmét arra: ügyeljünk a primitív pipákra! Hivatkozott Wilson brit történetíró művének (Prehistoric annales of Scotland, II. 501.) adataira, miszerint Skóciában már VI. James király korából való — tehát jóval Amerika felfedése előtti időből származó — dohányzó eszközöket találtak. A skótok elei a dohány európai elterjedése előtt érdekes, szárított mohákat szívtak ezekből a pipákból. Nálunk — máig — az a nézet tartja magát, hogy a nikotinnal, a dohánynyal elsőként Jean Nicot francia diplomata (1530—1600) boldogította Európát. A nyugat-európai források szerint Nicot 1560-ban az indiánok dohányát honosította meg. Ezt azután az ő nevéről nevezték el Nicotiniananak. Rómer Flóris jól tudta, hogy az európai és a magyar dohányzásnak ez a Nicotnak tulajdonított eredeztetése sántít. Hiszen az 1552-es egri ostrom katonái aligha szívhatták pipáikból azt a dohányt, amelyet Nicot csak nyolc évvel később hozott Franciaországba. Rómer tréfásan írta: „Nálunk az érsekújvári basa előtt is értett a nemzet a füstöléshez." S valószínűbbnek is tűnik, hogy a törökök hozták földünkre a dohányt, nem pedig közeli s távoli nyugati szomszédaink. Persze a dohányzás és a füstölés két dolog. Kálmány Lajos népi teremtésmondáink kutatása során akadt olyan mondára, amely szerint a világ teremtésekor a teremtő s a teremtett — amolyan indián békepipa módján — füstöléssel pecsételte volna meg paktumát. Ennek a kultikus füstnek a mondavilágban megőrzött eszköze a „bugyborékoló bögre" volt. Ez az indián békepipának, meg a törökök nargilehjének valamilyen ötvözete lehetett. De olyan módját is gyakorolták a bóditó füstölésnek, hogy tüzes fémlapra marti laput, kendermagot szórtak, s ezeknek füstjét szippantották fel. (Keleten a mákból nyert ópiumot szívták be.) A cseréppipák között, amelyeket régészeti feltárásainkon tucatszám találunk, egy kicsiny pipacsoport kelti fel különös érdeklődésünket. Ezeknek a pipáknak az a sajátsága, hogy dohányt tartó kelyhüket emberfej — jobbára kónyabajszos férfifej — díszíti. (Magam 25 éves ásatási munkásságom során mindössze két ilyen pipát találtam.) Az itt bemutatott cseréppipa a budai várpalota 1973-ban feltárt gótikus északi főkapujának alapfalai között került elő. XVI. századi leletek voltak a társai. (A másik a budavári Táncsics Mihály utca 9. telkén, az Erdélyi bástyán olyan rétegből került elő, amelyben 1541-gyei kezdődő törökkori leletek még nem voltak.) A dolog fejtörést okoz. Ezeket az emberfejes pipákat török és mohamedán mester nem készíthette. Koránjuk tiltja az emberábrázolást. Ezek a bajszos embereket ábrázoló pipák eszerint csakis magyar pipametszőknek a remekei lehettek! A Táncsics utcai pipa — és meglelésének körülményei — azért is elgondolkoztató,' mert koraibbnak tűnt Buda 1541. évi elesténél. Eszerint tehát Budán már a török foglalás előtt is pipáztak volna. Hogy azután dohányt vagy egyebet szívtak-e belőle, az más kérdés. Ritkaságszámba mennek azok a magyarországi, illetőleg budai török pipák is, amelyekbe a muzulmán mester névbélyegzőjét, márkáját beütötte. A Palota északi előteréből ilyen pipa is előkerült. z. 1. 43