Budapest, 1974. (12. évfolyam)
4. szám április - Fodor András: Így éltünk a Major utcában
Mi volt a Klapka-légió? Egy budai család régi fényképalbumában érdekes felvételre akadtam. Fiatal főhadnagyot ábrázol, lovastiszti uniformisban. Francia nyelvű aláírása szerint az ábrázolt személy ,,a magyar légió huszár főhadnagya" (1 er lieutenant des hussards ä la légion hongroise). Mellette a dátum: 1866. április. Az egyenruha nem az osztrák „császárkabátja". (Magyar hadsereg, magyar huszárság ekkor, egy évvel a kiegyezés előtt, nincs.) A fényképész neve, a fényképezés színhelye s főként a kép hátán ábrázolt főhadnagy neve azonban megoldja a kérdéseket. A németországi Leobschütz helységben H. Möllendorf fényképész által készített fotó Károlyi Istvánt ábrázolja. Az egyenruha pedig a poroszosztrák háború során felállított Klapka légió huszár főhadnagyi uniformisa. Mi mindenről mesél ez a megsárgult fénykép? Károlyi István (szül. Pest, 1845. február 3.) a 48-as nemzetőr őrnagynak, Károlyi Györgynek és annak a Zichy Karolinának a fia, akit Petőfi egyik híres versével köszöntött. Károlyi István a szabadságharc bukása után anyjával és testvéreivel együtt Svájcba került. Anyja itt a magyar emigránsok körének központját teremtette meg. Amikor 1866-ban Poroszország megtámadta Ausztriát, a, magyar emigráció reményei feltámadtak, hátha sikerül akkora katonai csapást mérni az osztrák birodalomra, hogy belerendül, s Magyarország visszanyeri függetlenségét? A magyar katonai megmozdulást az ugyancsak svájci emigrációban élő Klapka György, Komárom hős védője irányította. A megkésett vállalkozásról hadd álljon itt Heinrich Friedjungnak (1851—1920), a neves osztrák történetírónak „Harc a német hegemóniáért" c. művéből pár sor: Bismarck, a vaskancellár és Klapka György már a poroszosztrák háború kitörése előtt megállapodtak abban, hogy Klapka megbízottai a poroszok magyar hadifoglyai között katonákat toborozhatnak egy Klapka által felállítandó Magyar Légió számára. 1866-ban, amikor Königgratznél a poroszok megsemmisítő csapást mértek I. Ferenc József seregeire, mintegy 50ezer hadifoglyot ejtettek. (Egyedül Königgratznél 22 ezer osztrák katona esett fogságba.) A hadifoglyok többsége sértetlen, a sértetlen foglyoknak pedig ötöd része magyar volt. A poroszok foglyaikat Sziléziába, Glogau, Neisse városokba vitték. Klapka az emigránsokból és a poroszok magyar hadifoglyaiból egy 2 ezer főnyi sereget állított fel. Egy huszárosztaga, egy tüzérosztaga volt, a tetemes gyalogság mellett. (Károlyi István, Tibor nevű bátyjával *együtt, Klapka lovasságánál kapott beosztást.) Június 3-án vívták meg a königgrätzi csatát. Klapka július 27-én már 6 ezer létszámúra duzzadt seregével lépte át Porosz- és Osztrák-Szilézia határát, hogy onnan betörjön Magyarországba. Klapka seregének biztosítására Stolberg porosz tábornok a Teschen és a Kárpátok közé eső részt szállta meg. Közben azonban a poroszok és az osztrákok között létrejött a fegyvernyugvás. A magyar ügy látnivalóan megkésett. (Türr István ugyanakkor Belgrádban toborzott, hogy a Bánátot és Bácskát felszabadítsa az osztrák elnyomás alól.) A Klapka-légió csak augusztus 3-án lépett magyar földre. Az északnyugati határmegyék színszlovák lakossága teljes érdektelenséggel szemlélte Klapka Magyar Légiójának behatolását. Fischer osztrák ezredes, Krakkó parancsnoka két zászlóaljjal indult a Légió ellen. Dél felől — Bécs, Pozsony irányából — tüzérséggel támogatott erős osztrák gyalogság vonult fel. Klapka Rosnau felé fordult. Gyakorlatilag: menekült. Az osztrák történetíró kissé kárörvendve említi: Klapka egyetlen puskalövés nélkül vonult ki Magyarországról. Emberei elillantak . .. Kossuth - akivel Klapka nem egyeztette felszabadítási tervét — még az osztrákoknál is keményebben bírálja Klapka balsorsú hadjáratát: „... mintha a zászló becsületét meg lehetett volna menteni egy páratlanul nevetséges fiaszkóval..." Mindenesetre a „porosz királyi pártütő csapatnak" megszervezése, fenntartása, hadművelete — amely a porosz királyságnak 250 000 tallérjába került —, a magyar közügyekre nem maradt hatástalan. Ezekben a hetekben — a budai királyi palotáról szólván — a Vasárnapi Újság ekként döngeti a cenzúra sáncait: „A sokáig romban hevert s elhagyott budai királyi palota régen nem látott olyan fényes napokat és zajos életet, mint aminőknek most örvend, midőn a felséges uralkodó pár hosszabb időre Budára tette át fényes udvarát. S országszerte csak egy az óhajtás: vajha az új fénnyel a boldogság és megelégedés napjai is felvirradnának ..." Az uralkodópár Bécsből Budára utazásának kissé menekülésszaga volt. Az emberek atyáik elmondásából még jól emlékeztek azokra az időkre, amikor Ferenc császár Bécsből Napóleon elől menekült... S Königgrätz nélkül aligha sietteti a kiegyezést I. Ferenc József. Z. L. 18
