Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Csorba Csaba: Budai polgári pecsétek és címerek

utaltunk. Jost Amman 1568-ban készült rézmetszete ezt jól mutatja. Zsákokon, hordókon, bálákon, ládákon láthatjuk a kereskedőjegyeket, az egyik hordóra éppen felrajzolják az egyiket. Egyes kereskedők üzlettársaik nevét is följegyezték. Jó példa erre a Magyarországgal szomszédos Stájerországban Clemens Körbler kereskedőkönyve. Városoknak és kereskedőtársaságoknak is voltak jelgyüjteményeik, ellenőrzési célból. Bizonyára Budán is léteztek ilyenek, de ezek szintén elpusztulhattak. Megmaradtak viszont okleveleken és leveleken budai kereskedők és más foglalkozású polgárok viaszba nyomott címeres pecsétjei. Az 1382 és 1521 közötti időből két tucat ilyen pecsét ismert jelenleg. Francisco Bernaldi itáliai származású kamaraispánnak két pecsétje is volt. Az egyik az egyszerűbb, egyéni jel, az „fb" monogram, a másik a családi címeres pecsét, amit fontosabb oklevelek megpecsételéséhez használhatott. Mint kamaraispán, a vert pénzeken is feltüntette jegyét, az „fb"-t. Két pecsétje volt a XV. század közepén Münzer Jánosnak is. Egyik geometrikus, másik liliomos címerképű. A polgári címerek ugyanúgy apáról fiúra öröklődtek, mint a nemesiek. De a geometrikus címerképen, ha több fiú volt a családban, bizonyos változtatásokat eszközöltek, hogy a család tagjai is megkülönböztethetők legyenek egymástól. Általában a legidősebb fiú változatlanul használta apja címerét, a többiek egy-két kis vonallal megtoldották. Azt hinnénk, hogy így az egymást követő generációk egyre bonyolulrabb címert örököltek. Nem így volt. A második, harmadik generáció újra visszatért az eredeti címerhez. A változatlanul öröklődő címerre is van példánk Budáról: János fia Tamás leszármazottja, Tamás fia János pecsétje teljesen egyező: liliomos korona. A polgári címereket feltüntették a sírköveken is. Hyspanus Jakab spanyol kereskedő pecsétje és sírköve is ránkmaradt; a címerpajzsban mindkettőn tornyot találunk. A torony egyébként kedvelt polgári címerkép volt. Ilyet mondhatott magáénak a soproni Turnhofer Tamás is. De nemcsak egyének, hanem városok címerében is mindennapos a torony (ill. tornyok, tornyos várfal); ilyen Buda és Pest címere is. Volt arra is példa, hogy a pecsétkép tulajdonosának hivatalára utalt: Bajoni Lőrinc pénzbíró pecsétjén például ülő alakot láthatunk, kezében ítélőmesteri pálcával. A polgári címerábrázolások és pecsétek jellemzője, hogy a címerképet sokszor nem pajzsban ábrázolják. Ha csak formailag nézzük ezeket a jeleket, nem címerek. De az ilyen formai nézőpont túlzottan egyoldalú, hiszen nemesi és városi pecséteken is előfordul, hogy hiányzik a címerpajzs. Ezen nem csodálkozhatunk, főleg a polgárok egyéni címerei esetében. Hiszen a hangsúly nem a pajzson, az ehhez járuló sisakon, sisakdíszen és egyéb járulékokon volt, hanem a címerképen, mely többnyire geometrikus. A polgárok egyéni címere tehát nem rangjelző volt, nem bizonyos „felsőbbrendűség" kifejezője, egyszerűen a szükség és célszerűség diktálta létrejöttét. Az egyéni címerek késői hajtása az egyre népszerűbb ex libris, a könyveket megkülönböztető kedves egyéni jel (ábra), mely nemcsak dísz, hanem egyben a tulajdonjogot is jelzi — mint egykor a polgári címer. Az aacheni kereskedőregiszter egy lapjának részlete XV. század végi budai házjel az Úri u. 36-ból (Kuczogi Zsuzsanna rajza) Münzer János budai polgár pecsétje (1448) Bajoni Lőrinc budai pénzbíró pecsétje (1483) Hainreich pozsonyi polgármester pecsétje (1375)