Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Dr. Zoltán Zoltán: Pest-környék településszerkezetéről

Cikkünk további részében fő­ként ezekre kívánunk koncent­rálni. Pest környék funkcióvál­tozásából és az infrastrukturális elmaradottságból adódó problé­mákat e cikk szerzője is kifejtette már e folyóirat hasábjain. (A fő­város háztájija: Pest megye. Bu­dapest, 1967. november. Pest környék településfejlettsége. Bu dapest, 1968. július.) Az agglomerációs övezet településszerkezeti problémái Az agglomerációs övezet fejlő­dését akadályozó belső tényezők közül a településszerkezet ato­mizálását kell kiemelnünk. Az agglomerációs övezet terü­lete 1143 km 2, vagyis valamivel több, mint a főváros területének kétszerese. Ezen a területen 44 település található: két város (Százhalombatta és Szentendre) és 42 község. Nagyon heterogén a település­szerkezet, mivel a népesség tele­pülésenként tág határok között szóródik. A két szélső értéket Érd mint a legnagyobb (31 188 lakos) és Pócsmegyer mint a leg­kisebb (783 fő) képviselik. A ko­rábbiakban már többen felhívták a figyelmet arra, hogy az öve­zetbe való besorolás nem egysé­ges települési kritériumok sze­rint történt, hanem sokkal inkább a főváros jelenlegi területének mintegy távlati kivetítéseként, a várható növekedést figyelembe véve. Tehát olyan fejlesztési tar­talékterületek is belekerültek az övezetbe, mint például a Szent­endrei-sziget és községei: Cso­rnád vagy Mogyoród községek, amelyek a népesség növekedési üteme vagy foglalkozási szerke­zetváltozása tekintetében koránt­sem hordják magukon az agglo­merációs övezet községeinek jel­lemző vonásait. Ennél azonban nagyobb tele­pülésszerkezeti probléma az, hogy az övezetbe tartozó közsé­gek többségének nincs valóban szervezőképes, városias központ­ja, és az öntörvényű fejlődés ke­retében magától valószínűleg so­hasem alakulna ki, vagy csak olyan hosszú távlatban, hogy a fejlődés szempontjából reálisan nem is vehető számításba. Ez fő­ként arra vezethető vissza, hogy az agglomerációs övezet közsé­geinek jelentős része eredetileg is központ nélküli, telepes község­ként jött létre, s miután ott a la­kosság gazdasági aktivitása régtől fogva csak a településen kívül bontakozhatott ki, a települések gazdasági tevékenysége állandóan a főváros vonzásában zajlott. így nem jöhetett létre olyan helyi tőkekoncentráció, amiből az ön­álló fejlődés pénzszükségletét fe­dezhették volna. A településszerkezet kezdettől fogva széteső jellegét fokozta az is, hogy a lakosság áramlása az egyes településeken belül a leg­többször nem centrális — tele­pülésközponti — irányú volt, ha­nem megoszlott a különböző közlekedési eszközök (vasút, HÉV, autóbusz) megállóhelyei szerint, ahonnan a lakosok a fő­városba utazhattak. A települések kezdettől fogva nem rendelkeztek olyan infra­strukturális rendszerrel (főként közművekkel), amely a kapita­lista fejlődés időszakában a be­ruházott tőke koncentrált fel­használását tette volna lehetővé. Lényegében minden új ipartelep létrehozásakor a szükséges infra­struktúrát is meg kellett terem­teni. Ebben a vonatkozásban csak a Duna menti községek ren­delkeztek bizonyos helyzeti előnnyel, a közeli olcsó víznye­rési és ipari szennyvizelvezetési lehetőség következtében. Ezzel magyarázható, hogy az övezet legfejlettebb, helyben épült ipari együtteseivel a fővárostól északra és délre, a Duna mellett találkoz­hatunk. E területeken azonban nem alakulhattak ki igazi köz­pontok, mert a különböző érde­kek és törekvések sokszor az egyes települések érdekeit ke­resztező fejlesztésekhez vezettek. Kisebb-nagyobb központok jöt­tek létre egymás közelében anél­kül, hogy ezek településfejlesztő hatását vagy annak hátrányait kellően mérlegelték volna. így például a Csepel-sziget főváros alatti részén négy fejlesztési cent­rum is kialakult egymás közelé­ben : Szigetszentmiklós, Sziget­halom, Halásztelek és Tököl. Vagy a Duna déli részén Érd, Százhalombatta, Diósd. Telepü­lésfejlesztési szempontból telje­sen igazat kell adnunk azoknak, akik szerint Százhalombattát Érddel együtt kellett volna vá­rossá fejleszteni. E koncepció el­sikkadása miatt az a furcsa hely­zet állt elő, hogy a 32 000 lakosú Érd — középvárosi számú lakos­ságával — még mindig község, Százhalombatta pedig 8 ezer fős, lényegében még nagyközségi számú lakosságával már város. Mindez egyre inkább arra a reális felismerésre ösztönöz ben­nünket, hogy az agglomerációs övezet fejlesztését sokkal kon­centráltabban, a nagyobb tele­pülésegységekre, illetve azok ki­alakítására törekedve kell a jövő­ben megvalósítanunk. Aligha jár­ható út, hogy csak a 12 legna­gyobb, 10 000 lakoson felüli nagyközség fejlesztésére kon­centráljunk, hiszen anyagi erő­forrásainkat még egy ilyen kon­cepció is nagyon szétforgácsolná. Ugyanakkor az 5-10 ezer lakosú települések ellátottsági helyzeté­nek javitását sem tolhatjuk ki a késői jövőbe. A koncentráció előnyei A nagyobb településegyütte­sek létrehozását — ez megfelelne a jelenlegi középvárosi népesség­tömörülés feltételeinek is — több meggondolás indokolja. 1.) Egyes agglomerációs öve­zetbe tartozó nagyközségek, pél­dául : Dunakeszi—Fót, Csömör— Kistarcsa—Kerepes, Gyömrő— Maglód—Ecser, Vecsés—Gyál, Dunaharaszti—Szigetszentmik­lós—Szigethalom, Érd—Százha­lombatta—Diósd—Tárnok any­nyira közel fekszenek egymás­hoz, hogy távlatilag összenövé­sük várható. 2.) Az érintett községek jelen­tős részében csak nagyarányú szanálással lehetne egy városköz­pontot kiépíteni; ez a fejlesztést nagyon megdrágítaná. A városias központok kialakítása ugyanakkor a nagyobb községekben már so­káig nem halogatható. Tehát, ha a jelenlegi közigazgatási terüle­teket vesszük alapul a fejlesztés­nél, az távlati célkitűzéseinktől igen messze vezetne. 3.) Figyelembe kell vennünk, hogy a fővárosból kivezető autó­sztrádák megépítésével a kör­nyező községek közlekedési hie­rarchiája számottevően módosul. A forgalom zöme olyan terüle­tekre helyeződik át, amelyek a jelenlegi községcentrumoktól tá­volabb esnek: hiszen az útépíté­sekkel kapcsolatos szanálási költ­ségek csökkentése érdekében is általában a települések közötti szabad sávokat használják fel. A települések forgalmában ez alapvető változást idéz elő, hi­szen a magánjárművek és a gyorsjáratú autóbuszok is — amelyek az utazási időt számot­tevően lecsökkenthetik — első­sorban ezeket az új útvonalakat veszik igénybe. 4.) A külföldi aggjómerációk fejlesztésének tapasztalatait is fel­használva, célszerűnek látszik, hogy az új, városi ellátást szer­vező intézményközpontokat az egymással érintkező, egymás felé konvergáló településközi sávok­ban építsük fel. Ily módon a leg­több esetben egy szervező köz­pont építésével 2-3-4 község in­tézményellátását tudjuk meg­oldani. A külföldi agglomerációs fej­lesztések sok érdekes elgondolást vetnek fel; ezek a mi tervező te­vékenységünkre is megterméke­nyítő hatással lehetnek. Még ott is, ahol — hozzánk hasonlóan — a regionális nagyvárosok túlzott mértékű fejlődését korlátozni kí­vánják, az agglomerációs öveze­tekben jelentős településfejlesz­tés bontakozik ki. Ez abból a he­lyes felismerésből következik, hogy a regionális nagyváros csak akkor tudja funkcióját jól ellátni, ha az integrált várostest és a kör­nyék ellátottsági szintjét közelí-Zeikfalvy Lenke rajza 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom