Budapest, 1974. (12. évfolyam)
3. szám március - Vargha Balázs: Nagy László helikoptere III.
Lukdcsy Sándor Március 15-e a Városházán Az ifjak eljátszották hősoperai szerepüket. ágáltak, kiáltoztak, tolongtak, aztán gyűrött és nedves papírlapokat szorongatva, rekedten, de megannyi láthatatlan glóriával a homlokukon, büszkén — ebédelni mentek. (Csak Petőfi és Vasvári nem pihent; ők a szerkesztőségeket járták, forradalmi parolával megpecsételni a tettleg kivívott sajtószabadságot: cenzornak kéziratot többé nem mutatunk!) A neheze délután következett. A délelőtt szép volt, történelmi volt és dicső, de — ha folytatása nem támad — alig több egy utcai kravallnál. A nyomda engedelmeskedett: a forradalom szigorú menetrendje szerint most majd a városházát kell csatlakozásra bírni. Az utcát könnyű volt birtokba venni; a tanácsurak háza már hivatalos épület: ha lőni fognak, a sortűz ott dördül el. Dördülhet; a tömeg a múzeum teréről vezetői — a bizottmány — mögött zúgva megindul a városháza felé. Délután három óra van. A tanácsnokok kezdenek visszaszállingózni az értekezletek termébe. Délelőtt, amíg a szomszédos utcákban meglódult a történelem, valami telekkönyvi meg iparengedélyügyeket tárgyaltak, aztán ők is ebédelni oszlottak szét. S most, mint a kontár színész, aki tudja, hogy belesül szerepébe, titkolt szorongással gyülekeznek össze. A terem asztalánál a főjegyző — Kacskovics Lajos — pennát farag és iratokat rendezget. Még csak homályosan sejti, hogy valaminek koronatanúja lesz; amikor majd — harminckilenc év múlva — megírja memoárjait, természetesen úgy tesz, mint akit a történelem készenlétben talált. A nagy idő emlékezőinek kórusában az ő hangját még nemigen hallottuk: adjuk meg neki a szót. Három órakor délután az egész tanács és a választó polgárságból többen jelentek meg a tanácsteremben. A konferencia abban állapodott meg, hogy a rendes katonaság mellőzésével csupán a polgári őrcsapatok szólíttassanak fel készenlétre, s szükség esetén saját parancsnokaik vezénylete mellett gyűljenek össze a kijelölendő helyre a netán megzavarandó csend helyreállítása és a csőcselék megfékezése végett; mert a polgári őrségnek barátságos felszólítására inkább fog engedelmeskedni a nép, mint a rendes katonaságnak. Mielőtt a tanácskozmány szétoszlott volna, messziről hallatszott bizonyos idegenszerű moraj, mely mindig közeledett, míg végre a lépcsőzeten hangosabbá vált, s utoljára minden előzetes jelentés nélkül berohant a terembe Nyáry Pál (Pest megyei alispán) és Klauzál Gábor vezérletök alatt Jókai, Irányi, Petőfi, Irinyi, Vasvári, Vahot, Sükey, Egressy, Galambos Sámuel (Pest megye tiszti főügyésze), Egressy Gábor színész, s kíséretökben több százan, úgyhogy a terem zsúfolásig megtelt. A zaj lecsendesültével Irinyi a félhold alakú zöld asztal nyelvének végén, szemközt az elnöklő polgármesterrel megállapodván, előterjeszté az ismeretes márciusi 12 pontot, felkérve a tanácsot, hogy azokat fogadja el. Utána szólott Nyáry és Klauzál, ezek után felkelt székéből Holovics Boldizsár tanácsnok, s megjegyezvén, hogy ily zűrzavarban nyugodtan tanácskozni nem lehet (zúgás) kéri a gyülekezetet: hagyja magára a tanácsot és a polgárságot, miszerint megbeszélve a dolgot, higgadtan határozhasson. Miután pedig Rottenbiller alpolgármester a szólót azon válaszával vágta el, hogy ily rendkívüli időben és körülményekben nincs helye a hosszadalmas tanácskozásnak, rögtön kell határozni, a velem szemközt ülő polgármester (Szepessy Ferenc), főkapitány Szekrényessy Endre, Damianovics György tanácsnok s többen nógattak: szólnék már én is! „Igen, de kérdém: mit szóljak? Elfogadjuk?" — No természetesen! lett a felelet. „Jó, tehát szólok." Felkeltem helyemről, s kezdettem beszélni. (Halljuk! halljuk a főjegyzőt! Álljon fel az asztalra!) — Fel kellett állnom, de nem az asztalra, csak székemre álltam, s mielőtt beszélni kezdtem, az ablakon át láttam, hogy a városház tere teli van embertömeggel. S így szóltam: „Tisztelt gyülekezet! Azt tanultam fiatal koromban, s azt tartom most is, hogy a nép szava: Isten szava! (zajos éljenzés). Ami az előterjesztett pontokat illeti, azok közül egyik sem ellenkezik meggyőződésünkkel, sőt mindannyian bennfoglaltatnak a jelen országgyűlésre küldött követeink utasításában." Ezek után elsorolván a pontokat, s indokolván azok helyességét, magam részéről elfogadhatónak nyilvánítám, remélve, miként a tanács és választó polgárság is magáévá teszi (tartós éljenzés). Beszédem alatt észrevettem, miképp az ablaknál egy fiatalember állott, s kinyitván az ablakot lekiáltott a népözönnek: „Most a főjegyző beszél; jól beszél." — Azonban alig végeztem el beszédemet, egy szó hangzott fel a teremben: „Katonaság jő! Árulás!" — A gyülekezet felzúdult, mindenki az ablakok felé tódult. Elnöklő polgármester is felkelt székéből s az ablak felé sietve mondá: „Semmi árulás; ma fegyvertelen tüzérek mennek üres kosarakkal a mészároshoz húsért"! Erre lecsillapodott a zavar, s a polgármester kimondotta a végzést, mely szerint az előterjesztett pontok elfogadtatnak; küldöttség menesztetett a magyar kir. Helytartósághoz, azon kérelemmel: a) A cenzúrát nyomban szüntesse be; b) Stancsics polgártárs, ki a cenzúrai szabályok mellőztével nyomtatott munkáiban államellenes nyilatkozatokat közölt s emiatt államfogságra ítéltetett, azonnal bocsátassék szabadon; c) A város a mai nevezetes nap megünnepléséül világíttassék ki; d) Egy közbiztonsági küldöttség neveztessék, mely az elfogadott 12 pont tartalmáról a hazai közönséget hirdetményben értesítse, és a közbiztonság felett őrködjék; e) Nemzetőrség alakíttassák, melyre az összeírás haladék nélkül indíttassék meg. — Ezen permanens bizottság elnökévé Rottenbiller alpolgármester, tagjaivá a tanács részéről csekélységem, a nép soraiból Nyáry Pál, Klauzál Gábor, fentebb nevezett ifjak, név szerint: Irinyi, Irányi, Birányi* (ezelőtt Schultz), Jókai, Petőfi, Vasvári, Sükey stb., Egressy, Staffenberger szószóló stb. neveztettek ki azon hozzáadással, hogy nyomban járuljanak a kir. Helytartótanácshoz fentebbi pontok megerősítéséért és Stancsics kiszabadításáért. A kiáltvány szövegét állapítsák meg, s nyomtatásban sokszorosítva azonnal tegyék közzé. Az elfogadott 12 pontot nyomtatott plakát alakban Irinyi a polgármester elé terjeszté, ki miután a szószólóval és velem együtt aláírta, a város pecsétjével is hitelesítette. Midőn a jegyzőkönyv szerkezetét rögtönöztem, hozzám jött fentnevezett két Egressy, kérdezve: melyikük van kinevezve a bizottság tagjává ? Feleltem: Mindketten. S evvel elindultunk Budára. Nagy néptömeg özönlött a Helytartótanács épülete körül, és tolakodott a terem felé, hova én sem jutottam már be, csak a nyílt ajtónál hallgattam a beszédeket, s a történtek után társammal együtt visszasiettem Pestre a városházába. Még ki sem pihentem magam, midőn haliám, hogy gróf Almásy Móricz** királyi biztos érkezett meg és engem keres. Hozzá siettem, kérdezve: mivel szolgálhatok? Csendesítse le, kérem, a népet, szólani akarok hozzá. Megkísérlettük a beszédet, nem hallatszott; mígnem a városház első emeleti toronyszoba ablakából szólhatott a néphez, csendesítve azt, és ígérve, hogy minden kívánsága teljesedni fog; de szava elhangzott, s a nép folyvást csoportokban nyugtalankodott, ő pedig eltávozott. Rottenbiller alpolgármester csak késő este érkezett vissza bérkocsin fáklyavilág mellett, a nép nagy ujjongásaitól kísérve, hozván magával a megszabadított Stancsicsot. . . . Ezután a városház szószólói hivatalában összegyűltek a bizottság tagjai ... Én pedig engedelmet kértem, hogy a kibocsátandó manifesztum szerkesztése végett hivatalszobámbu vonulhassak; melynek elkészítésével csakhamar megjelentem az egybegyűlt bizottságnál, és este mintegy tíz óra tájban felolvastam. — Elfogadtatott, s jelen volt Trattner Károly annak azonnali kinyomatását elvállalta, sőt azt az újságok mellett több ezer példányban másnap reggel minden akadály nélkül szét is küldözte. A város ki lett világítva; s találkoztak, kik az utcákat bejárva, hol sötét ablakot láttak, azt irgalom nélkül beverték. Derék ember volt ez a Kacskovics; a maga szláv nevét szépen odaírta Rottenbiller német neve mellé a magyar szabadság magna chartájára, s ha nem is a revolúció hevétől, de feszült a mellény saját fontossága tudatától. Szerepelni szeretett s tudott, és hamar beletanult a forradalmi ügyintézésbe: a két Egressy dilemmáját már egy született forradalmár nagyvonalúságával oldotta meg. Később képviselő lett belőle, s mindaddig hűségesen kitartott a szabadságharc mellett, amíg az nem járt veszedelemmel. Emlékiratáért hálával tartozunk neki. Bár itt-ott tévedésen kaptuk rajta öreges memóriáját, életszerűen idéz fel olyan mozzanatokat, amelyekről másutt nem olvashatunk, ő számol be a forradalomról lekésettek pót-március tizenötödikéjéről is, arról, hogy néhány nappal később egy összecsoportozott tömeg hallani akarta a Nemzeti dalt. Petőfi, bár rossz színésznek mondják, nem vállalkozott a ripacsszerepre; Kacskovics kapott rajta, ís elszavalta az eskü szavait. Elő! Petőfi után! Valóban oroszlánbátorságú férfiú. * Birányi nem volt a bizottmány tagja. — L. S. ** Tévedés: Almássy akkor érkezett meg s próbált csillapító beszédet mondani, amikor a tömeg még csak indulóban volt Budára. — L. S. 22