Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Gábor István: Egy régi épület új élete Népopera — Erkel Színház

címe a Pesti Naplóban, amikor az olasz művész néhány hónappal később, 1929. október 3-án a Parasztbecsület Turridúját énekelte, a műsor második részében pedig koncertet adott. A másik világjáró művész, aki meghódította a magyar színpadot is, Fjodor Saljapin volt. Először 1925. október 13-án dalestet adott. Két év múlva elénekelte Gounod Faustjának Mefisztóját; ebben a szerepben lépett föl a Városiban 1934 decemberében is, Pataky Kálmán társaságában. Közben 1929-ben bemutatkozott Massenet Don Quihotte-jának címszerepében, Komor Vilmos vezényletével. Tóth Aladárt idézzük: „Cervantes remekművéből Massenet rossz operát csinált, hogy a rossz operából korunk legnagyobb drámai énekese, Saljapin ismét remekművet varázsoljon elő." Jeritza Mária 1927-es óriási sikerű föllépése mellett valóságos zenetörténeti közhellyé lett a világhírű koloratúrszoprán-énekesnő, Amelita Galli-Curci bukása a Városiban, 1930. február 26-án. A művésznő a Traviatában énekelt, és a közönség várakozását csak növelték az 50—60 pengős mammuthelyárak. Galli-Curci azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket; a bukáshoz hozzájárult az is, hogy a magával hozott olasz tenorista már az első felvonásban berekedt, és másnak kellett beugrania a helyére. Két nappal később második föllépése a Rigolettóban már lényegesen nagyobb sikert aratott. A kor nagy karmesterei sorában említést érdemel Bruno Walter 1930-as vezénylése, majd 1934 húsvétján két hangversenye a Bécsi Filharmonikusok élén. Egy másik nevezetes esemény: a IX. szimfónia Toscaninival, a Bécsi Filharmonikusokkal és a Székesfővárosi Énekkarral 1934. október 22-én. Toscanini egyébként többször is dirigált azokban az években a Városiban: először 1930 májusában a New York-i Filharmonikusokat vezényelte; és szerepelt 1933-ban, majd 1935-ben is, utóbb ismét a Bécsi Filharmonikusokkal. Atöbbi világhírű karmesterről csak röviden szólunk. Wilhelm Mengelberg először 1934-ben dirigált, majd 1941 elején öt koncertből álló Beethovenciklust adott. Az utolsó estén, február 10-én az akkor már — 1939-től — Magyar Művelődés Házának átkeresztelt intézményben a VIII. és a IX. szimfónia szerepeit a műsoron, Rigó Magda —Basilides Mária—Rosier Endre— Losonczy György négyesével. Furtwángler 1934 áprilisában, Ormándy Jenő az év májusában vendégszerepelt karmesterként, Vittorio de Sabata 1935 októberében vezényelt a Városiban. Még néhány nagy dirigens neve azokból az évekből: Reiner Frigyes — aki negyedszázaddal korábban a Népoperában kezdte pályáját —, Erich Kleiber, Felix Weingartner és Ernest Ansermet. 24 A nagy szólisták közül Nathan Milstein hegedűművész 1930. november 26-án adott hangversenyt; a cselló Paganinije, Pablo Casals pedig Dohnányi Ernő vezényletével 1935. november 30-án Haydn és Schumann versenyműveit játszotta, valamint Bach egyik szólószonátáját. (Az Erkel Színház történetéhez tartozik, hogy a ma 96 éves nagy antifasiszta művész néhány évvel ezelőtt a színházban dirigensként mutatkozott be: A jászol című saját oratóriumát vezényelte.) Nevezetes esemény színhelye volt 1936 februárjában a Városi, amikor Edvin Fischer Bartók Béla társaságában Bach c-moll kétzongorás versenyművét adta elő. Még nagyszerűbb lehetett 1937-ben az a trió, amelynek tagjai Edvin Fischeren és Bartókon kívül Dohnányi Ernő voltak; Bachnak három, zongorára és vonószenekarra komponált versenyművét adták elő. Végül a világhírű szólisták sorában megemlítjük Cortot-nak 1938-as és Hubermannak 1939-es koncertjét; ez utóbbi karmestere az akkor még ifjú Ferencsik János volt. Pompás hangversenyek, operaelőadások, majd a 30-as évek végétől Majomé Papp Mariska rendezésében emlékezetes ifjúsági előadások mellett szólni kell még egy nevezetes és sokat vitatott produkcióról, a Gyöngyös Bokrétáról. Paulini Béla, a Háry János egyik szövegírója szervezte meg ezt a műsort a Néprajzi Múzeum támogatásával, először 1931-ben. Attól kezdve minden év Szent István-napján falusi művészcsoportok jöttek föl vendégszereplésre a Városiba. Móricz Zsigmond „Őstehetségek a színpadon" címmel közölt róluk méltató írást; de a Gyöngyös Bokrétát a baloldal részéről sok jogos támadás érte a valóságos népművészetet meghamisító álnépiessége miatt. Az igazságot a Gyöngyös Bokrétáról a neves néprajztudós, dr. Györffy István írta meg 1937-ben az Ethnographia című folyóiratban. Arra utalt, hogy a jószándékot sok helyen eltorzította az iskolázatlan helyi rendezők „belesegítése", akik az eredeti népművészetet saját „fantáziájukkal" toldották meg. „Ez a hagyomány rovására elburjánzó sok hiba nem a népet terheli, hanem a laikus helyi rendezőket, akik . . . jobban akartak a hagyományokhoz érteni, mint maga a nép" — írta. Végül a Magyar Művelődés Háza felszabadulás előtti történetének van egy munkásmozgalmi szempontból fontos eseménye. A nyilasok 1944. december 3-án nagygyűlést rendeztek a színházban, és a kommunista Marót-csoport a gyűlés előtt időzített trikettő-csomagokat helyezett el több földszinti és emeleti páholyban. A robbanás következtében meghalt az újpesti nyilas főkörzetvezető is, és ennek a bátor Bernáth Aurél freskója az emeleti társalgóban