Budapest, 1973. (11. évfolyam)

2. szám február - Teuvo Aura, Helsinki polgármestere Város és ember

sokra vonatkoznak. Ebben az összefüggésben általában a különböző lakóformákat szolgáló területek helyzetéről, nagyságáról és beépítési terjedelméről döntenek. Ugyanígy elvileg megtervezik a kommunális szolgáltatási rendszer struktúráját, a munkahelyek elhelyezkedését, valamint az egész város számára az üdülőterületek és a közlekedés hálózatát. Az emberi környezet szemszögéből ebben a fokozatban különösen nagy figyelmet kell fordítani: — a különböző területek lakossági struktúrájára vonatkozó szociológiai kérdésekre. Például célul tűzhető ki, hogy a részterületek lakossági összetétele lehetőleg differenciált legyen, s így a különböző városrészek lakosságának rétegek szerinti elkülönülését elkerüljék; — a környezethigiéniai minimum-követelményekre. Gondoskodni kell már ebben a szakaszban a környezetvédelmi és a biológiai egyensúly fenntartását célzó intézkedésekről. — a lakosság és különböző funkcionális szektorok közötti kapcsolatigényekre és kapcsolatokra az egész város területén. Meg kell tervezni például a munkaalkalmat, a szolgáltatásokat és az üdülési lehetőségeket. Az imént leírt példák a problémáknak csak kis részét ölelik fel, de mégis világosan mutatják, hogy a város tervezésekor olyan kérdések is szóba kerülnek, amelyeknek közvetlen közük van az egyénhez, az emberhez. Finnországban már régóta a beépítési tervnek van a legnagyobb jelentősége. Bár a környezet fontos kérdéseit részben már az általános tervezéssel kapcsolatban eldöntik, a részterületek tervezésére — nyilván a lakhatás szempontjából is — nagy gondot kell fordítani. Ide tartoznak a különböző iskolák, az óvodák, az üdülő- és sportintézmények, a boltok stb. Ezeknek a különböző korú lakosok mindennapi mozgásterületén belül kell feküdniük; a közvetlen egyéni szükségletek tehát igen messzemenően meghatározzák a létesítmények helyét. A sűrű beépítési módot azért tekintik leginkább jogosultnak, mert ez az intenzív társadalmi érintkezést is lehetővé teszi. Az intenzív beépítés azonban a zavaró tényezőket könnyen fokozhatja. Az egyénnek a városban meg kellene adni azt a lehetőséget is, hogy zavartalanul visszavonulhasson magánterületére. A modern nagyipari építkezés miatt a mai lakótelepeket gyakran a vigasztalan egyhangúság jellemzi. Nem szabad lebecsülni a fizikai struktúrák formájának és az emberi méreteknek a jelentőségét. Éppen a részterületek tervezésekor van lehetőség arra, hogy olyan városépítési méretek előfeltételeit teremtsük meg, amelyeket a lakosság változatosnak és otthonosnak érez. A közvetlen lakókörnyezet tervezésekor nálunk Finnországban még mindig csak a funkcionális-műszaki kérdésekre koncentrálnak, azokra, amelyek a tulajdonképpeni lakásra vonatkoznak. Ez valószínűleg azzal a törekvéssel is összefügg, hogy a termelést racionalizálják és a költségeket csökkentsék. Ennek ellenére a környezetre irányuló és a városiasodással járó hátrányos hatások kiküszöbölése éppen itt lehetséges. Ennek az az előfeltétele, hogy a lakást és közvetlen környezetét egységként fogják fel. Azáltal, hogy a lakások és a közvetlen környezet szervezését egymással összekapcsolják, kihasználhatók a városi környezet előnyei: például a létesítmények közelsége és a jó személyes érintkezési lehetőségek. Ha beérjük az egyes lakások tervezésével anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a követelményeket, amelyeket a városias lakás a környezettel és a környezet megőrzésével szemben támaszt, akkor túlsúlyba kerülnek a terület intenzív hasznosításával járó hátrányok. Az elcsúfított környezet legnagyobbrészt közvetlenül a városlakó egyén ellen irányul. Mivel bizonyos kivételes esetektől eltekintve a várostervezés általában a már meglevő közösségek fejlődésével foglalkozik, a tervezés fent leírt fokozatai gyakran egyidejűek, miközben mindig figyelembe kell venni a már meglevő struktúrát. Ami például Helsinkit illeti, a lakásállomány több mint 50%-a valószínűleg még 1985-ben is az 1970 előtti időből származik majd. Helsinkiben, de bizonyára egyéb, hagyományosan épült városokban sem lesz arra lehetőség, hogy csupán új területek tervezésével érhessék el a kitűzött célokat. A város struktúrájának alternatívái alapvetően a régi és az új városrészekben folytatott építkezések kölcsönhatásából és azoknak a szerkezetbe való beilleszkedéséből adódnak. A finn főváros gondjai Helsinkit 1550-ben alapították. A fejlődés különböző szakaszai után ez a kicsi és lassan növekvő város 1812-ben lett Finnország fővárosa. Ettől az időponttól kezdődik erőteljes fejlődése. 1850-ben a városnak mintegy 20 000 lakosa volt, 1900-ban 90 000. 1950-ben körülbelül 380 000, 1971-ben pedig mintegy 520 000. A várostelepülés jelenleg messze kinyúlik Helsinki határain túl; a környék lakossága mintegy 800 000 lélek. A hatvanas évek óta évente körülbelül 20 000 ember telepedik le a finn fővárosban. Minthogy Finnország lakosainak száma mindössze 4 700 000, Helsinkinek és környékének igen jelentős szerepe van. A gyors növekedés — természetesen — sok gondot okoz. Helsinki problémái e tekintetben azonosak a sűrűn lakott városokéival. A legégetőbbek: a lakáshiány, a közlekedés megoldatlansága, valamint a nem kielégítő szolgáltatás. Mindezek mellett gondot okoznak azok az ártalmak, amelyek a sűrű beépítettségből következnek és probléma az újonnan betelepülő lakosság beilleszkedése az új környezetbe. Arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk Helsinki számára a legjobb kereteket, hogy kellően kielégíthessük a lakosság társadalmi és személyes igényeit. Ezeket a feladatokat csak előrelátó tervezéssel oldhatjuk meg, máskülönben a jelenlegi nehézségek fokozódásával kell számolnunk. Helsinki fejlesztését egy hoszszú lejáratú és egy rövidebb időre szabott terv alapján végezzük. Az ezekhez Kapcsolódó gazdasági terv tartalmazza a fejlesztés pénzügyi feltételeit, a forrásokat és a felhasználás módozatait. Az elmúlt években a két tervezési forma mind közelebb kerültegymáshoz. Kiváltképp azért, mert a területfelhasználás egyaránt érinti a jelent és a jövőt. Az elemzések kiderítették, hogy meg kell fékezni azt az irányzatot, amely a lakásépítkezést a központtól mind távolabbra kívánja elhelyezni. Most arra törekedünk, hogy az új lakásokat közelebb hozzuk. Új városközpontunk három kilométerre északra létesült a városmagtól, de vannak másodlagos centrumok is. Az új lakásokat részben a meglevő közlekedési hálózat közelébe építjük, de emellett kifejlesztjük a felszíni és a Metróvonalakat. Megpróbáljuk hosszú lejáratú tervekkel a fejlődést úgy irányítani, hogy biztosíthassuk a lakosságnak a barátságos, az emberhez közelálló városi struktúrát, de befolyásoljuk a jelenlegi helyzetet is azáltal, hogy rendszabályokat léptetünk életbe. A lakásépítési program évről évre növekszik s ez évről évre befolyásolja a város szerkezetét. A lakásépítést ötéves terv szabályozza; a terv tartalmazza nemcsak a magán-, hanem a városi lakásépítést is. Ez utóbbi az épülő lakásoknak mintegy egyötöde. Szociális problémák A városi tanács főként appartement-házak építésére törekszik, így kívánja lakáshoz juttatni azokat, akiknek nincs módjuk másként otthont teremteni. Nymodon a város az utóbbi időben túlnyomórészt az idősebbeken segített. Természetesen arra törekszünk, hogy megfelelő környezetben, elérhető áron, kielégítő lakásokat építsünk azoknak, akik betelepülnek a városba s azoknak is, akik már régebben ott laknak. E cél érdekében programunk nemcsak a lakások számát és árát, hanem méreteit és felszereltségét is befolyásolja. Ezekkel az eszközökkel óhajtjuk Helsinki városszerkezetét egészségesebbé tenni. Fő szociális problémánk az idősek ellátása és a gyermekek védelme. A lakosság általános korösszetétele azt mutatja, hogy növekszik az idősek száma és sok az iskoláskoron aluli gyermek. Ezért a városi tanács most törekszik az öregek lakáskörülményeinek és ellátásának javítására. Ami a kisgyermekeket illeti, hozzávetőleg 30 000-nek az édesanyja jár el dolgozni, de csupán 4000 gyermek jut városi bölcsődébe, illetve óvodába. A legelterjedtebb gyakorlat, hogy a szülők családokhoz adják gyermeküket megőrzésre. Most arra törekszünk, hogy egyrészt növeljük a gyermekintézmények számát, másrészt kialakítsuk a családi gyermekelhelyezés ellenőrzésének módozatait. Mindannyian azon fáradozunk, hogy Helsinki gondjait megoldjuk. Vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni tervekkel sem, s előfordul az is, hogy készítünk ugyan terveket, de nem számolunk eléggé a következményekkel. Mindez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy folytassuk erőfeszítéseinket a finn főváros fejlesztése és a lakosság életkörülményeinek szüntelen javítása érdekében. 12