Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Fekete Gábor: Az Erzsébetvárosban

kerület különböző szállodáiban, Karinthy a Damjanich utcában született, Szomory a mai Majakovszkij utcában, Füst Milán a Hársfa utca 6., Nagy Lajos a 3. szám alatt lakott. A New York kávéház, a Nyugat Aréna úti szerkesztősége és a sajtópalota jóvoltából a migáénzk vim'ikálhatja a kerület Krúdyt, Kosztolárv it, Kassákot. Tót" Árpádot, Szép Ernőt, Molnár Ferenci'!., Csváth Ernőt — és még sorolhatnánk az irodalomtörténeti iexikon sok-sok szereplőjét. A budapesti sajtó- és színháztörténet fejezeteinek többsége az Erzsébetvárosban íródott, mint ahogy a mozi bölcsője is ott ringott: a Royal Szálló különtermében — két év híján 80 esztendeje — mutatták be az első Lumiére-filmeket Magyarországon. Néhány töredék a helytörténeti ritkaságokból, találomra történő válogatás a kuriózumokból. Az első lóvasút, az első omnibusz, az első villamos, az első metró a VII. kerület nevéhez is fűződik. Aztán: a nácik megszállta Európában valamennyi gettó lakóit kiirtották, elpusztították: a budapesti — VII. kerületi — gettó volt az egyetlen, amelyben túlélők ezrei érték meg a felszabadulást. Vagy: a Szabadság Szálló helyén hatvan éve még sírkőraktárnak használt telek díszelgett. Következzék egy idézet a Nyár utca 7. szám alatt 1826-ban megnyílt vasfürdővizének ismertetéséből: „ ... 10 Réaumur hévségű, a kútból merítve tiszta és szag nélküli, enyhítő, de egyszersmind a nyelvet összehúzó ízű, nyílt edényben zavaros lesz és sárgás tenta ízű aljat képez . . ." Aztán: a Játékkártyagyár a Rottenbiller utcában — a hajdani Piatnik — évente 800 ezer tucatot készít az ördög bibliájából, ebből csaknem 700 ezret exportra. Néhányan azok közül, akik a Barcsay utcai Madách Gimnázium padjaiban ültek: Domanovszky Sándor akadémikus, Ormándy Jenő karmester, Petschauer Attila vívóbajnok, Gellért Oszkár költő. Czóbel Béla festőművész, Lengyel József író, Tabi László publicista. Néhány név a Fészek Klub világhírű művészlátogatóinak sorából: Puccini, Saljapin, Caruso, Pirandello, Ehrenburg, Psilander, Klemperer, Josephine Baker, Rajkin, Greco. Néhány név a New York kávéház vendégkönyvéből: Thomas Mann, Mistinguette, Danielle Darrieux, Galli-Curci, Stokowsky, Kiepura, Max Reinhardt, Sam Goldwyn. Tisztelet az Erzsébetvárosnak, amely annyi értékkel szolgálhat a centenáriumi Budapest emlékkincstárának. A „szűkebb" hazában Az emlékek után következzenek a hétköznapi emberek, akik az Erzsébetváros jelenét és többségét képviselik. Hogyan élnek szűkebb — méghozzá a szó szoros értelmében is szűkebb — hazájukban! S voltaképp kik alkotják a VII. kerület lakosságát? Munkáskerület! De hiszen akkor minek nevezzük Csepelt, Kőbányát? Aligha nevezhetnők mezőgazdasági kerületnek, lévén a legkevesebb földje-zöldje az egy főre jutó budapesti átlagban. Értelmiség-lakta városrész? Erre a statisztika cáfol rá, amikor 4—6 százaléknyi értelmiségről szól. A tanácselnök-helyettes saját választókörzetének 800 polgárát hívja tanúságul. Vezetnek a fizikai munkások 31 százalékos aránnyal. Második helyen állnak a nyugdíjasok 30 százalékkal, a harmadik helyet az alkalmazottak foglalják el 26 százalékkal, a negyediket a háztartásbeliek 7 százalékkal. A megmaradó 6 százalékon az értelmiségi és az „egyéb" kategória osztozik. Eme reprezentatív és öntevékeny felmérés nagyjából hűen tükrözi az általános kerületi helyzetet, azt, hogy — ellentétben az olykor felbukkanó sommás megállapításokkal — az Erzsébetváros szociális összetétele sem konzerválódott, a kerület ma nem azonos a pesti kis- és középpolgárság jellegzetes, hajdani városrészével. S említsük meg külön a nyugdíjasokat, akiknek aránya ugyan nem éri el a kerület egészét tekintve a szóban forgó választókörzet magas arányát, de a budapesti átlagnál valóban magasabb. Ebből aztán adottak a teendők a tanács számára is. Nemcsak szociális követelményekről van szó. Hanem például olyan megfontolásokról, iiogy az idős embereknél sérelemnek, komoly gondnak számít, ha egy autóbuszmegállót akár 15 méterrel odább helyeznek . . . A decibel uralma A szociális összetétel, a társadalmi átrétegződés után érdemes szólni azokról a jelenségekről, amelyeket viszont „öröknek és megváltoztathatatlannak" éreznek a kerületiek. Például az átjáróhely jelleget, vagy a decibelek uralmát. Ha nem is a népek, de a budapestiek zömének vándorútja mindenképpen errefelé vezet. Akár azért, mert a munkahelyétől vagy hosszanti, vagy keresztbeli irányban az Erzsébetváros választja el; akár azért, mert a kerület az üzletek, a vendéglátóhelyek, az áruházak, a mozik kerülete is. Olykor az átjáró kerület két fő ismérve: az üzlethálózat és a közlekedés ellentétbe is kerül egymással. Például hiába hajtogatták a tanácsiak, hogy a Dohány utcát vissza kell helyezni eredeti jogaiba, azaz „üzleti utca" funkciójába — erre csak akkor lett volna mód, ha az autóbusz közlekedést kitiltják. Elvégre a vásárlóközönség, a korzózó nem ugrálhat pillanatonként a járművek előtt. A busz győzött, abból a megfontolásból, hogy vásárolni mindenhol lehet, de átvágni a kerületen csakis a Dohány utcában . . . Az Erzsébetváros Pest sűrűje. A népvándorlás, az autófolyam, a járókelő-áradat — mondjuk a Lenin körúton eléggé gyéren felállított padokon üldögélve — még szórakoztató látványt is nyújtana a külső szemlélődő számára, ha nem kellene minduntalan elmerülnie a gyalogjárdák szeméttengerében, vagy a benzingőzben. Igaz, a szóban forgó külső kíváncsiskodónak legalább annyi előnye van, hogy feltápászkodhat a padról, és gyors tempóban elmenekülhet a Lenin körútról (a Tanács körútról, a Baross térről, a Thököly útról, a Wesselényi utcából stb . . .). Nem így a bennszülött erzsébetvárosi. akiről az a legenda járja, hogy rosszul érezné magát egy csendes utcában, annyira megszokta a nonstop utcai lármát. Legenda. A napi 24 órás fékcsikorgás, villamoszörgés, építkezési zaj, a kerület 45 ipari szövetkezetéből és részlegeiből, a műhelyekből, a nyomdákból áradó zaj felér a szövőgép, az aszfalttörő, a nagykalapács egyműszakos inkvizíciójával. Nem véletlen, hogy a főváros távlati tervein szorgoskodó szakemberek egyike-másika a Nagy- és Kiskörúton jövendöli a budapesti lakás-légkondicionáló berendezések premierjét. Indok: ahhoz, hogy a lakásokba hatoló zajtól legalább részben védve legyen a lakó, a melegebb hónapokban is csukva kellene tartani a forgalmas útvonalak, utcák lakóházaiban az ablakokat. Ezt viszont csak megfelelő temperálással lehet elképzelni. Szanálás nélkül Arra a kérdésre tehát, hogyan él az erzsébetvárosi, az első válasz: „Zajban!" A második válasz: „Ez mindenkor az ingatlankezelőktől függ!" Kétségtelen, hogy az IKV kezelésében levő 1600 lakóház 40 ezer bérleményéből meglehetősen sok bérlő és meglehetősen gyakorta veti „vigyázó szemeit" a házkezelőségekre. S ez nemcsak a Keleti pályaudvar mögötti slumra, a Grassalkovich utcai, Jobbágy utcai, Százház utcai házakra vonatkozik, amelyeknek eddig csak egy részét érte utol a bontás. Hanem vonatkozik például a nagykörúti vagy Rákóczi úti házak lakásaira is. Már amelyikük abban a balszerencsében részesült, hogy annak idején nem a főútvonalakra, hanem a hátsó, udvari vagy mellékutcai fertályokra jelölték ki ablakait. Az építkező háztulajdonos a maga idejében számolt azzal, hogy a módos polgár nem vesz ki udvari lakást, bármilyen nagy és komfortos legyen is. Ezért hát helykihasználás végett az „árnyékos" oldalakra szűk, ócska lakásokat építtetett azoknak, akik a Valéria telepnél többre vágytak ugyan, utcára, napra néző lakásokra viszont nem tellett. 8 A Thököly út Játszótér a Majakovszkij utcában