Budapest, 1973. (11. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Czeizing Laics felvétele

területein, jelenleg nem a korábbi 1 — 1,5, hanem 3—3,5%-os megbetegedési arányról beszélünk. Ez nem feltétlenül jelenti a cukorbetegek számának nagymértékű növekedését, sokkal valószínűbb, hogy korábbi információink nem voltak pontosak. Ugyanez elmondható számos betegségről, amelyeket azelőtt csak kifejlődött stádiumban lehetett regisztrálni, ám amelyeket ma az orvosok a kezdeti szakaszban is felismernek és kezelnek. Ha tehát bizonyos megbetegedések számának emelkedéséről beszélünk, ezt nem ítélhetjük meg egyértelműen negatívumként. Mindebből, természetesen, nem következik a feladatok alábecsülése. Az egészségügyi helyzet legmegbízhatóbb mutatója az átlagéletkor növekedése. Az a tény, hogy közeledünk a hetvenéves átlagéletkorhoz — a húsz évvel ezelőtti ötvenhat éves átlagéletkorral szemben —, jól mutatja az erőfeszítések eredményességét. Ugyanakkor az átlagéletkor növekedése következtében az egészségügyi szervezetre újabb feladatok hárulnak: előtérbe kerültek azok a betegségek, amelyek kifejezetten az öregkorralfüggnek össze. A halálozási statisztikában egykor oly nagy számban szereplő népbetegségeket túlnyomórészt sikerült leküzdeni. Nagy eredménynek tekinthető a tbc visszaszorítása, bizonyos járványos megbetegedések kiiktatása a védőoltások kiterjesztése révén; egyértelműen csökkentek a foglalkozási megbetegedések, az ételmérgezések stb. A lakosság egészségügyi helyzetéről szóló jelentés azokra a figyelmeztető jelekre összpontosítja a figyelmet, amelyek speciális intézkedést, illetve fejlesztést igényelnek. Az előterjesztésben a lakosság egészségügyi helyzetének megközelítési módja bizonyos értelemben újnak mondható, mert nem az ellátottsági mutatók, az intézményhálózat méretei, a szakorvosi vagy középkáder ellátottság mérőszámainak alapjáról, a.műszaki állapot, vagy pedig a költségvetési normatívák efemzése oldaláról közeledik a tennivalókhoz, hanem a lakosság egészségi állapotát állítja középpontba. A cél az, hogy a Fővárosi Tanács minden tagja pontosan tájékozódjék és testületileg foglaljon állást a főváros egészségügyi ellátásának és távlati fejlesztési tervének meghatározásában. Budapestnek az országon belül az egészségügy területén is különös helyzete van. A nagyvárosok egészségügyi helyzete általában számos szempontból eltér a kisebb városok és a vidéki települések helyzetétől. A nagyváros zsúfoltsága, környezeti körülményei (levegőszennyezettség, zaj, gyorsabb élet, az ipar, közlekedés, idegenforgalom koncentrációja) kedvezőtlenül hatnak a lakosság egészségére. Az egészségromlás fokozott veszélye mellett a nagyváros lakosságának az ellátás iránti igénye is lényegesen magasabb (magasabb fokú kultúra és civilizáció, régebben kialakult egészségügyi hálózat). A fokozott veszélyeknek és a magasabb igényeknek megfelelően fővárosunkban is magasabbak az egészségügyi ellátás egyes mennyiségi mutatói (kórházi ágyszám, rendelőintézeti szakorvosi óraszám, orvosok létszáma). A kedvezőbb ellátási mutatók ellenére a főváros lakosságának egészségügyi helyzete általában az országos helyzetet tükrözi. Egyes területeken azonban — a nagyvárosi környezet hatására — annál is jóval kedvezőtlenebb. így igen kedvezőtlenek a népmozgalmi mutatók, alacsony a szülések száma, ezen belül magas a koraszülések aránya, magas az újszülöttkori halálozás. Magas — az időskorú lakosság koncentrálódása következtében — egyes, az idős korúakra jellemző megbetegedések aránya (szívbetegség, rák, magas vérnyomás), és az összes halálozás is. Magas a közlekedési és ipari balesetek aránya, az idegrendszeri és felsőlégúti megbetegedések, valamint egyes fertőző betegségek száma. Különösen kedvezőtlenek a serdülőkornak egészségügyi helyzetére jellemző egyes mutatók (baleset, öngyilkosság, nemibetegség). A szocialista fejlődés a város és a falu közti különbségek kiegyenlítődése irányában hat az egészségügy területén is. A főváros különleges körülményei azonban még hosszú évtizedekig kedvezőtlenül befolyásolják a lakosság egészségügyi állapotát és ez az egészségügy fejlesztése iránti fokozott igényt jelent a fővárosban. Elsősorban azon betegségcsoportok helyzetének alakulását ismertetjük, amelyek tömegességüknél vagy népbetegség jellegüknél fogva különös figyelmet igényelnek a gyógyító-megelőző ellátás területén. Egyes európai országok egészségügyi ellátását jellemző mutatók Orvosok és fogorvosok száma» Kórházi ágyak számai Ország Év Év Év 10000 Év 10 000 összesen lakosra összesen lakosra Magyarország 1968 21200 20,6 1968 80 068 77,9 Lengyelország 1968 57 459 17,7 1968 199 100 61,4 Jugoszlávia 1968 22 094 11,0 1965 110 304 56,5 Románia 1968 31 000 15,6 1968 158 577 80,0 NDK 1968 24 620 14,4 1968 194 970 114,0 Csehszlovákia 1967 31 571 22,4 1967 113 595 79,5 Bulgária 1968 18013 21,5 1966 58 960 71,4 Ausztria 1966 13 063 17,9 1966 704 02 96,6 Belgium 1966 15 481" 16,2 1966 75 150 78,9 Görögország 1966 15 972 18,5 1966 51 638 59,9 Hollandia 1966 17 584 14,1 1964 91 136 75,2 Svájc 1966 10 351 17,3 1965 71 742 120,7 Svédország 1966 14 920 19,1 1965 106163 137,3 a) A fegyveres testű letek orvosai és a fogászok nélkül b) Általános és szakkórházi ágyak c) Fogászokkal együtt Csigó László felvétele Egyes európai városok egészségügyi ellátását jellemző mutatók Orvo-Kórházi Városok Év sok» ágyak 10 0CH) lakosra Budapest 1967 41,0 138,0 Berlin (ny.) 1966 30,4 169,0 Bécs 1967 34,9 151,4 Bukarest 1964 39,4 144,8 Hamburg 1966 28,9 126,1 Koppenhága 1966 181,0 München 1966 110,2 Prága 1966 106,0 Varsó 1966 60,8 98,1 * Az egyes városok adatai között — a külföldi közlések pontos útmutatásának hiánya miatt — tartalmi eltérések lehetségesek, pl. a város ellátását szolgáló, de területén kívül fekvő kórházak, továbbá a gyakorlatot nem folytató orvosok számbavételét illetően. 2