Budapest, 1973. (11. évfolyam)

11. szám november - A borítón: Czeizing Lajos felvétele

udapest XI. ÉVFOLYAM 11. SZAM 1973 NOVEMBER A FŐVÁROS FOLYÓIRATA ÜNNEPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Szépvölgyi Zoltán: Újabb negyedszázad elé 8 Ankét a jövőről A „Budapest" kérdésére válaszol: Kállai Gyula, Bondor József, Köböl József, Granasztói Pál, Trautmann Rezső A megyék Budapestért 14 Zelk Zoltán: Bejárt világom: Budapest .... 22 Preisich Gábor: Száz év legjelentősebb építészeti alkotásai 24 Mesterházi Lajos: Néhány szó a pesti szellemiségről 30 Kallós Ödön: Budapest hírneve a világpiacon 32 Bajor Nagy Ernő: Pesti arcok — pesti emberek 40 Vörös Károly: Miből épült Budapest? 46 Fekete Gábor: Metró és városkép 50 Abody Béla: A Feneketlen tó 54 Kaján Tibor rajzai 56 Halász Zoltán: Nagyvárosi őrjárat — az optimizmusjegyében 58 Hegedűs Géza: Új-Lipótváros 60 Dr. Ságvári Ágnes: Emlékezés évfordulókra .... 62 írók Budapestről Ady Endre, Arany János, Berda József, Bornemisza Péter, Erdélyi József, Garay János, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vas István. A borítón: Czeizing Lajos felvétele Csigó László felvétele Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FARKASINSZKY LAJOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese; FEKETE GYULA Iró; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; Dr. HORVÁTH MIKLÓS, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója; PATAKI JÁNOS, az MSZMP Budapesti Bizottság Agit.-prop. osztályának vezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; Dr. SÁGVÁRI ÁGNES, a Fővárosi Levéltár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Köszöntünk, Budapest! írta: Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára Aszázesztendős Budapestet nemcsak kétmillió lakosa, hanem hazánk valamennyi állampolgára magáénak, az ország szívének érzi. Ez nyilvánul meg abban a cselekvő egyetértésben is, amellyel a Hazafias Népfront „Együtt Budapestért" felhívását országszerte fogadták. A fővárost közös érdekek fűzik össze a megyékkel, a vidék városaival és falvaival, amelyekért Budapest ugyancsak dolgozik. Tervezi, szervezi és végrehajtani is teljes erővel segíti az ország szocialista építésének nagy munkáját. Ez a szerepe — a politikai, gazdasági és kulturális központ felelőssége — ma milliók tudatában él. Budapest a szívekben is kezdi megkapni a rangját megillető helyet. Már nem a távoli főváros, a dolgozó nép terheit súlyosbító, elnyomását és kizsákmányolását irányító állam központja; nem a nép bajával, fájdalmával szemben közömbös, vagy éppen ellenséges indulatú politikai centrum, a parasztok és munkások verítékéből palotákat emelő jólét hivalkodásainak terepe. Mindez a múlté. Annyira az, hogy a mai fiatalok már nem is értik az egykori szembenállást. Az idősebbeket pedig a tapasztalatok győzik meg: a főváros szerepe — mint annyi minden más is — a szocialista hazában válhat, s vált is egyértelművé, a nép érzelmeivel, szándékaival és álmaival azonosulóvá. Budapest és az ország vélt vagy igazi konfliktusainak a múltban sok oka volt. Nem árt ezekre — már csak a tanulság kedvéért is — futó pillantást vetnünk. A centenáriumát ünneplő főváros a kiegyezés utáni Magyarország központjaként, Pest, Buda és Óbuda egyesítéséből született. Néhány évtized alatt az európai nagyvárosok sorába lépett. Lakóinak száma a századfordulón már megközelítette az egymilliót. A történelmi városmag köré új kerületek sorakoztak. Házak ezrei, utcák százai épültek. A rohamos gyorsasággal fejlődő Budapest városképe, látványosságainak sokasága, a gazdagok fényűző élete elkápráztatott. Csakhogy a városra csodálkozó magyarok többségének megkeseredett a szájíze. Öröm helyett felháborodás volt a jogos érzése azoknak a százezreknek és millióknak, akik e növekedés, a pompateremtés egyre súlyosbodó anyagi terheit viselték. Izzó haraggal, ökölbe szorított kézzel figyelték az úri-polgári berendezkedés igazságtalanságát, a dolgozó emberek szegénységét, jogfosztását, önérzetük megsértését. Budapest akkor és még sokáig annak a hatalomnak jelképe is volt, amely törvényeivel gúzsba kötött, nagyon sok szegényembert földönfutóvá tett, könyörtelenül árvereztetett, a gyerekek kezéből kiütötte a kenyeret, a társadalmi igazságtalanság ellen lázadó apákra pedig csendőrt küldött. Szuronnyal és bilinccsel akarván megoldani az éhség és a nélkülözés görcseit, a kínzó szociális problémákat. Fészke volt a nagyváros annak a polgárságnak is, amely zömében nem tudott és nem is akart szót emelni a népért. Nem vállalta történelmi szerepét a parasztok, munkások, kisemberek oldalán a társadalom demokratikus átalakításáért vívandó harcban. A magyar polgárság — és vele a polgári értelmiség jó része — az úri ország rendjébe illeszkedett. Arisztokraták és dzsentrik között keresett és talált helyet magának. Ez is oka volt a növekvő bizalmatlanságnak, amivel az ország paraszti lakossága Budapestre tekintett. A népet sanyargató úri rend rá is szolgált a gyanakvásra, a gyűlöletre. Az úri 513