Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Szalay György: A budapesti kávéházak III.

TÁVVEZETÉKE Óbudára érkezik a Bánhida—Budapest távvezeték szolgáltatást. Ekkorra már el is dőlt, hogy a székesfőváros a termelt árammennyiséget 130 :50 arányban veszi igénybe. Az áramvételezés 1930 július 10-én indult meg. Az áram átvételére építették meg a Kárpát utcai transzformátorállomást. Az áramvételezés megindulása után a főváros vezetői elrendelték a „tüzet szüntess"-t, és váratlan fordulattal az erőmű átvételét követelték. Egy „Ötös Bizottságot" delegáltak, hogy az átvétel ügyében tárgyaljon a Magyar Dunántúli Villamossági Rt-vel. Nagyon érdekes a Villamossági Rt elvi nyilatkozata, melyet az Ötös Bizottságnak nyújtottak át: „A Székesfőváros követeli az erőmű átvételét. Azonban erkölcsileg erre nem jogosult. Szakértői egy kötetnyi érvvel mutatták ki, hogy Bánhidán jó erőmüvet építeni nem lehet, és a leghatározottabban állást foglaltak az átvétel ellen, azzal az indokolással, hogy az állami erőmű a kelleténél 30%-kai drágábban épült, és hogy üzeme csakis gyászos fiaskó lehet. Vagy igazuk volt, vagy nincs. Ha igazuk volt, akkor a székesfőváros nem vállalhatja egy rossz erőmű kockázatát, de ha nem volt igazuk, akkor a székesfőváros vezetői vonják le a konzekvenciákat azokkal szemben, akik éveken keresztül indokolatlanul gázoltak a kormány és az erőmű megalkotóinak becsületében, Magyarország hitelét rontva hamis beállításaikkal még a külföldön is." (A Műszaki Múzeumnak a Bánhidai Erőműre vonatkozó archív anyagából, 1932.) Az utókor világosan látja, hogy az erőmű és a távvezeték megépítése nagy jelentőségű lépés volt, a fejlődés ezt teljes mértékben igazolta. Ennek ellenére nincs jogunk ítéletet mondani azok felett, akik ellenezték az erőmű megépítését, főleg azt, hogy a főváros vidéki fejlesztő telepre alapozza áramellátását. Közrejátszott ebben bizonyos lokálpatriotizmus — nem szorulunk mi rá a vidékre, tud a főváros gondoskodni magáról —, s alátámasztotta ezt az érvelést az is, hogy Kelenföldön valóban az ország addigi legkorszerűbb erőműve üzemelt. A Bánhidai Centrálétól a kooperációs hálózatig A gazdasági válság lezajlása után a főváros áramigénye hatalmas mértékben megnőtt. A fejlődő és modernizálódó ipar egyre több villanyáramot követelt, növekedett a háztartások áramigénye, s a közvilágításban is átvette a villamosság a vezető szerepet az első világháború végéig korlátlanul uralkodó gáztól. 1933-ban a főváros a Bánhidai Centrálét 28 évre bérbe vette. A második világháborúra való felkészülés időszakában már a Bánhidán termelt árammennyiség is kevésnek bizonyult. A felmerült energiaigényeket az erőművek bővítésével sem lehetett kielégíteni; meg kellett kezdeni a Mátravidéki Erőmű felépítését. Az az elektromos hálózat, mely ma Budapestet villamos energiával látja el, már nem csak a főváros határán nyúlik túl, hanem átmegy más országok területére is. A főváros villamosenergia-fogyasztása ma már több mint tízszerese a háború előtti legmagasabb fogyasztásnak. Ezen belül a háztartások áramigénye mintegy a hússzorosára növekedett. Míg korábban csak izzólámpák és rádiók, ma már a legkülönbözőbb háztartási gépek és televízióvevők fogyasztják az áramot. Utcáinkat és tereinket, parkjainkat és hidainkat már nemcsak fémszálas izzók, hanem fénycsövek, higanygőzlámpák, halogénlámpák és magas nyomású nátriumlámpák világítják meg. Az elektromosság szédületes fejlődésének lehetünk szemtanúi! Ennek a fejlődésnek egyik igen jelentős láncszeme volt a Bánhidai Erőmű és a Bánhida—Budapest távvezeték megépítése. Dr. Tóth Imre A távvezeték oszlopának felállítása (1929) 43