Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Vértesy Miklós: A „pesti kényszerítő dologház”

A Fűzfa utcai házban az első évben 310 személyt helyeztek el: 125 fiút illetőleg férfit és 185 nőt. Az elért eredmény — ha ugyan hitelt adhatunk az egykorú tudósításoknak — bámulatra méltó, mert 53 férfi és 129 lány „megjavult": részben cselédnek álltak be, részben mesteremberekhez kerültek, és gazdáik — állítólag — meg voltak velük elégedve. A budai tanács is tervezte egy hasonló intézmény felállítását, az anyagiak azonban hiányoztak hozzá. A Fűzfa utcából a Kerepesi útra A Fűzfa utcai épület tűzveszélyes volt, szobái kicsik, nyirkosak és egészségtelenek. Hatvan személyre rendezték be, ám előfordult, hogy egyszerre 150 kényszermunkás zsúfolódott benne össze. Ezért a tanács 1844 áprilisában 32 000 pengőforintért megvásárolta a Kerepesi (ma Rákóczi) út és Vas utca sarkán álló Kubinyi-házat. Az épület 1025 négyszögöles udvarát, ahol a rabokat jól lehetett foglalkoztatni, Hild Károly kőmíves 1260 forintért magas fallal vette körül. A belső átalakításra nem sokat költöttek, ezt maguknak a fegyenceknek kellett megcsinálni. A homlokzatra felirat került: „Pesti kényszerítő dologház. Pesther Zwangsarbeits-Haus." Az új helyen emelkedett a létszám és megnőtt a férfiak aránya. 1846 áprilisában például 336 kényszermunkás dolgozott itt, köztük 186 férfi. Illetőségi hely szerint 132-en (közel 40%) pestiek voltak; 11-en Budáról, 7-en külföldről kerültek ide, a többiek pedig az ország legkülönbözőbb vidékéről. A korabeli újságcikkek szerint főleg a lebujokban, a piacok sátrai alatt, a Városliget bokrai közt vagy a temetők környékén összefogott ismert tolvajokat zárták a dologházba. A beutalást eleinte a városi kapitányság intézte s ez határozatlan időre szólt; később a rendőrség határozott időre — többnyire fél évre — zárta ide a kényszermunkásokat. Olyan fiatalok is akadtak szép számban, akiket nevelés céljából szüleik vagy más hozzátartozójuk adott be — ez esetben eltartásukért havi húsz forintot kellett fizetni. A város által létrehívott bizottság a gondnok és az őrök részére szabályzatot készített. Eszerint a gondnoknak kötelességévé tették, hogy a nyelvújítási szóval kényszeröncnek nevezett beutaltakat írásra, olvasásra és számolásra oktassa. A szigorú napirend a dologház 37 éves fennállása alatt nagyjából ugyanaz maradt. Felkelés télen 6-kor, nyáron 5-kor. „Fejfésülés, kezek s arc mosása" és a hangosan, „ájtatosan" mondott reggeli imádság után 11-ig kézi munka következett, amelyet 8-kor rövid „kenyerezés" szakított félbe. 11 —12 között hetenként kétszer (később csak egyszer) „hitvallási tanítás" volt, a többi napon pedig írás, olvasás és számolás oktatása. Az ebéd és a déli pihenő után i-től 6-ig dolgoztak, utána „kenyerezés", majd 8-ig vagy 9-ig az írás, olvasás gyakorlása. A beszélgetést munka közben és éjjel szigorúan tiltották. Vasárnapra a rendtartás 9-től 10-ig és 3-tól 4-ig imádkozást írt elő, a fennmaradó időben pedig olvasásban, írásban, számolásban való gyakorlást és „más különféle hasznos dolgokban való oktatást". Később egyórás délutáni sétát engedélyeztek. Az előírt étrend bizonysága szerint a koszt silány, kevés és egyoldalú volt. Reggel: kenyér. Délben: 3 meszely rántott leves és ugyanannyi főzelék, csütörtökön és vasárnap húsleves és 8 lat főtt hús. Este: kenyér, esetleg leves vagy főzelék. A napi kenyéradagot egy fontban (56 dkg) állapították meg, később másfél fontra emelték. A hatvanas évek közepétől szerdán és szombaton saját pénzükért jobb ételt hozathattak maguknak a fegyencek. Mit dolgoztak a rabok? A Hetilap 1846. november 27-i száma leírja, hogy a dologházban az 1845/46. évben a mintegy 300 fegyenc öltöztetéséhez szükséges ruha és fehérnemű elkészítésén kívül milyen munkát végeztek magánosoknak. Érdemes végigböngészni a hosszú listát! Gyapjútisztítás 8850 font, válogatás 3697 font, gyarattak 18473 és fontak 11 980 fontot, 230 font gyapotot kuszáltak, kiverdestek 5300 és gyarattak 247 fontot, 4 font ispahánt csöllöttek. Gyapjúfonalból 76 631 pászmát cérnáztak. 74 font gyapjúfonalat és 15 darab báránybőrt tisztítottak, 25 font teveszőrt gyarattak. Selyemből 6 fontot téptek, 3-at gyarattak, 59 latot fontak. 31 381 nyúlbőrt tisztítottak és 40 270 darabot kidolgoztak. Kiválogattak 4992 font alcana-gyökeret, 75 font sáfrányt, 1377 font kávét, 297 font arab gumit és 107 font szennalevelet. 298 font krétát törtek meg, 103 rizsma papírzacskót ragasztottak, 232 font tollat fosztottak, 2183 font kapcsot és hajtűt kötöttek össze, 647 720 darab öntött betűt köszörültek, 24 000 pár csizmarózsát sodortak és készítettek. Ezenkívül varrtak 1623 inget, 531 gatyát, 834 lepedőt, 215 szalmazsákot, továbbá vánkosokat, kötényeket, sapkabéléseket, zsebkendőket, törülközőket, asztalkendőket, kötöttek harisnyákat és 4437 napszámot töltöttek el betűöntésnél és fonógépnél. A Hetilap a felsorolás végén büszkén állapítja meg, hogy a végzett munka mennyiségéből „ez intézet célszerűsége és jótékony hatása a közbátorságra, szemmel látható." A munkadíj öthatodát az intézet fenntartására fordították, de ez az összeg kevésnek bizonyult. A hiányt a várostól kapott évi 17 500 forintos támogatásból pótolták. A bér egyhatoda maradt a kényszermunkásoknak. így — mint a Vasárnapi Újság írta 1875-ben — „félév alatt a szorgalmasok 30—40 forintot is összegyűjthetnek". Ugyanez a cikk arról elmélkedik, hogy a dologházi nevelés eredményesebb lenne, ha a főváros elegendő világító olajjal látná el az intézetet, mert akkor a fegyencek télen esti 7 óráig dolgozhatnának, „s nem kellene a tétlenséget anélkül is kedvelő kényszermunkásoknak délután 4 órától egészen a lefekvés idejéig a pislogó mécsek körül ácsorogniok." Eleinte testi fenyítést is alkalmaztak; a megszökött és visszahozott kényszermunkásokat például nyilvánosan megbotozták. Engedetlenség esetén „karpereccel — egy zárral ellátott lánccal — kötötték össze az elítélt kezét és lábát. A nőket inkább böjtöléssel egybekötött magánzárkára ítélték. Később ez lett a férfiak megszokott büntetése is. A dohányzás tilos volt; a legtöbb büntetést e tilalom megszegése miatt kapták. Minden büntetés hetenként kétszeri kenyéren és vízen való böjtöléssel járt együtt, a napi kenyéradag ilyenkor két font (1,12 kg) volt. A hiányos koszt miatt a rabok többször sztrájkba léptek, azaz a Magyar Hírlap szavai szerint „a henyeség-hegyére vonultak". Komolyabb zavargás egy esetben tört ki: 1850-ben az egyik felügyelőt két késszúrással olyan súlyosan megsebesítették, hogy pár nappal később meghalt. Zavargások esetén az őrök segítségére rendőröket vezényeltek ki. Új dologház építése 1875-ben 150000 forint költséggel a mai Mező Imre utat és a Köztársaság teret összekötő utcában új dologházat építettek. A két építész, Pucher és Lohr középre magas világítótornyot tervezett, s ezt összekötötték 4 kétemeletes pavilonnal. Eredetileg 24 hálószobát terveztek 50-50 férőhellyel, de csak 16 terem valósult meg 30-30, összesen tehát 480 férőhellyel. A régi épületbe először a Rókus fiókkórháza került, később lakásokká és üzlethelyiségekké alakították át s a harmincas években lebontották. Uj helyén már nem sokáig működött a dologház, mert az 1879. évi XL. törvénycikk megszüntette ezt az intézményt, és helyette felnőttek részére toloncházak, fiatalkorúak részére pedig javítóintézetek felállítását rendelte el. A dologház a beutaltakat rá tudta kényszeríteni a munkára, de a rideg szabályok, a börtönszigor és a rossz koszt nehezen eredményezhette a munka megszerettetését, bármennyire is dicséri a korabeli sajtó az e téren elért sikereket. Ráadásul a kényszermunkások nem kaptak kárpitos, asztalos, szabó, cipész vagy más olyan szakképesítést, ami szabadulásuk után elősegíthette volna elhelyezkedésüket. Egészítsük ki az elmondottakat azzal, hogy a 16—18 éves, nehezen nevelhető, csavargásra hajlamos, de a züllés fokára még el nem jutott fiúkat, lányokat egybezárták megrögzött bűnösökkel. Nem nehéz elképzelni, hogy ezek a fiatalok mit tanulhattak idős társaiktól! A dologház megszüntetését már csak ezért sem lehet sajnálni. Az üresen maradt épületet a Kun utcai kórház fiókja foglalta el. A megszüntetett intézmény csaknem teljesen feledésbe merült. Például a századfordulón kiadott 6 kötetes Magyar jogi lexikon már semmit sem tud róla. Pedig emlékét és helyét még egy ideig utcanév is őrizte. Néhány évvel ezelőtt azonban a Dologház utca nevét Szántó Kovács János utcára változtatták. 35