Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Bertalan János: A főváros demográfiai és munkaerő helyzete

egy idős ember eldönti, hogy szociális otthonba megy, s a kerületi tanács meghozta a határozatot (amire olykor sokat kell várni, de még többet arra, hogy legyen férőhely!), minden átmenet nélkül saját lakásából (szobájából) egy nagy közösségbe, új környezetbe kerül. Mi lesz vele, ha csak az otthonban döbben rá: nem tud, és nem akar itt élni? Mihez kezd, ha történetesen már a lakását is feladta ? Az előgondozás megvalósultával a következő történik. Ha valaki elhatározza, hogy otthonba megy, s a tanács ezt jóváhagyja, átmeneti időre, •egy-két hétre beköltözik. (E célra 20 — 25 férőhelyet tartanának fenn.) A bentlakás idején, itt, helyben alapos orvosi és személyiség-vizsgálatnak vetik alá. Aztán hazamegy s a tapasztaltak alapján dönthet: akar-e szociális otthonban élni, vagy sem. Ha igen, bemehet. Mégpedig abba az •otthonba, amely alkatának, korának és egészségi állapotának legjobban megfelel. De addig is, amíg saját otthonában tartózkodik, megszervezik valamilyen formában a gondozást. Szeretnének új profilt is kialakítani. Ma létezik általános szociális otthon, betegotthon, elmebetegek otthona és cukorbetegeké. Az igény azonban nem egyezik ezek férőhely-megoszlásával. Pl. több elmebeteg otthonra, illetőleg ágyra lenne szükség. Kispesten 50 férőhelyes női otthon működik, cukorbetegeknek, de jelenleg is 200 — 250 férfi és nő cukorbetegről tudnak. A fiatalokat (testi és szellemi fogyatékosok) is külön otthonba kellene elhelyezni, hiszen zavarják az időseket; tanulásuk, képzésük is könnyebben megoldható lenne, ha egy helyütt élnének. Változtatni kívánnak azon is, ahogyan ma a betegeket elkülönítik. Ha egy általános otthonban valaki megbetegszik, s hosszabb ideig gyógykezelésre szorul, átviszik egy betegotthonba. Ez rendkívül rossz hatással van az idős emberekre. „Meghalni visznek". De ha ugyanannak az otthonnak egy megfelelő részlegében ápolhatnák, már nem tűnne olyan félelmetesnek a betegségük. Az otthonokban az idős emberekről való gondoskodást orvosok irányítják. Az intézetek felénél főfoglalkozásúak, másutt részállásban, vagy tiszteletdíjasként. A Hungária körúti intézetben működik a Központi Vizsgáló Állomás, itt végzik a felvételre kerülők egészségügyi vizsgálatait. E nagy rendelőintézetben a gyermekgyógyászat és a nőgyógyászat kivételével valamennyi szakrendelés megtalálható. Még a fizikoterápia is — a közeli Széchenyi fürdő vizével. A felvételi vizsgálatok mellett a budapesti és a Pest környéki otthonok gondozottainak betegellátását is itt végzik. Autóbusz hordjaviszi a betegeket; szükség esetén konziliárius megy ki az otthonokba. 21 ágyas betegosztály is működik, ahol mozgásszervi betegeket kezelnek. A Módszertani Intézet létrejöttével a betegosztály 21 ágyát 35-re emelik, s ide hozzák majd a vidéki otthonokból azokat, akik tartós kezelésre szorulnak. Mit kapnak a szociális otthonok lakói ? Lakást (ez egy-két ágyas szoba épp úgy lehet, mint a 20 ágyas szoba egyik ágya), fűtést, világítást, étkezést, ruhaneműt, ágyneműt, törülközőt; betegségük esetén gyógyszert, gyógykezelést, szakszerű ápolást; takarítanak rájuk; könyvtár, társalgó, televízió (van, ahol már színes tévével) áll rendelkezésükre. Ingyen jutnak színház-, mozi- és villamosjegyhez. Valamennyi otthonban működik presszó, ahol kávét, üdítő italt, csokoládét, cigarettát lehet vásárolni (szeszes italt nem). A presszók berendezése hangulatos; az volt a cél — ez is a megváltozott igényekre, s a gondozottak megváltozott összetételére utal —, hogy házon belül a kinti élethez hasonló légkört teremtsenek. Hiszen a pesti ember hozzászokott a presszóban üldögéléshez, a kávézáshoz. S ami lényeges: mindezt elérhető áron nyújtják. A dupla pl. 1,20-ba kerül. A presszókat nem a vendéglátóipar, hanem maga az intézet tartja fönn; a kiszolgáló is az intézet dolgozója. S mit fizetnek az otthon lakói ? Gondozási díj A gondozási díjat 1972-ben emelték, abból kiindulva, hogy az addigi 400 — 450 forintos havi térítési díjat nagyon régen állapították meg, ugyanakkor a nyugdíjak évről évre emelkednek. Ma egy szociális otthoni gondozott ellátása havi 2000 forintba kerül. (Ebben valamennyi vele kapcsolatos kiadás, és a dolgozók bére is bennfoglaltatik.) A havi térítési díj 1200 forint. A felemelt térítési dijat az újonnan bekerülteknél 1972 június i-től emelték, a régi gondozottakét pedig 1972 novemberétől. De még a felemelt gondozási díj is csak 60 %-át fedezi a tényleges költségeknek. A felemelt gondozási díj fizetéséről még nem készült statisztika. Ezért — támpontként — egy régebbi kimutatást idézek. A gondozást dijat fizetők megoszlása 1971-ben: összes gondozott 4861 Csak a gondozott fizetett 2987 A gondozott és hozzátartozója együtt fizetett 182 Csak a hozzátartozója fizetett 459 Összesen fizetett 3628 Egyáltalán nem fizetett 1233 Az érvényben levő rendelet szerint a szociális otthonban élők nyugdíjuk 80 %-át kötelesek térítésként befizetni. A 20% megmarad nekik. Természetesen, ha nyugdíjuk 80%-a többet tesz ki havi 1200 forintnál, az 1200 forint fölötti összeggel szabadon rendelkeznek. A többség azonban kisnyugdíjas, őket nagyon érzékenyen érintette a gondozási díj felemelése. Dolgoztak becsülettel negyven-ötven évig; nem ők tehetnek arról, hogy régen mentek nyugdíjba, és nyugdíjuk alacsony. A 80% befizetése után 80 — 100 forintjuk marad havonta. Nyugdíjat nem élvező társaik viszont — a volt háziasszonyok, vagy alkalmi munkából élők —, ha nincs fizetésre kötelezhető hozzátartozójuk, egyetlen fillérrel sem járulnak hozzá az eltartásukhoz. Sőt, zsebpénzt kapnak! Igaz, mindössze havi hatvan forintot — de mégiscsak kapnak ... Ha a gondozott nyugdíjának 80%-a nem éri el a havi 1200 forintot, azt eltartására kötelezhető hozzátartozójának kell kiegészíteni. Ebből rengeteg bonyodalom támad valamenynyi otthonban. A gondozott megalázónak érzi, hogy gyermeke, unokája fizet érte (esetleg csak azért látogatja meg, hogy a pénzt átadja); másrészt, az eltartásra kötelezettek nem mindig fizetnek örömmel, sőt olykor hosszadalmas levélváltásokra és fizetés-letiltásokra is sor kerül. Ami az otthonok dolgozóinak amúgy sem könnyű munkáját tovább nehezíti. Egyszer mindannyian megöregszünk... Jelenleg a fővárosban 700 — 800 idős ember vár arra, hogy valamelyik szociális otthonba bejusson. Olykor hónapokat kell várnia annak, aki már ma gondozásra szorulna. Új otthonok építésére és a régiek bővítésére van tehát szükség. (Ez év végén előreláthatóan átadják a 450 férőhelyes új szociális otthont a XVII. kerületben.) De az otthonok férőhelybővítése mellett fejleszteni kell a területi gondozást is: öregek napközi otthonainak létrehozásával, a házi gondozás kiterjesztésével, nyugdíjasok házának építésével. És — mint a Hungária körúti otthon igazgatója javasolja: — nyugdijasok panziójának létrehozásával. Ez a nyugdíjasok házának az öregek igényeihez még jobban alkalmazkodó formája lenne, ahol az idős emberek nemcsak nyugodt és kényelmes otthont, de szükség esetén orvosi felügyeletet, állandó gondozást és segítséget — akár háztartási segítséget is — kapnának. Az állam mindezt egymagában nem tudja megvalósítani. Nagy szükség lenne a társadalom segítségére is! Talán sok minden könnyebben megvalósulhatna, ha az öregekről való gondoskodásba bekapcsolódnának a nagyüzemek, nagyvállalatok is. S nemcsak egy-egy „Öregek Napja" megrendezésének erejéig (ami önmagában nagyon szép gesztus), hanem — a bölcsőde- és óvodaépítéshez hasonlóan — létesítenének nyugdíjasok házát, nyugdijasok panzióját, szociális otthont is. Egyrészt jövendő idős dolgozóiknak, másrészt abból az alapelvből kiindulva, hogy: egyszer mindannyian megöregszünk ... Csigó László felvételei 33