Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - Vértes Jenő: Budapesti nyomdajegyek

Szepessy Géza A hazai aőmozgalmak történetéhez Budapest százéves évfordulóján illő megemlékeznünk a magyar nők mozgalmának megszületéséről, mely azután alapja lett számos későbbinek. Ez a mozgalom olyan időkben kezdődött, amikor tilos volt azt a szót leírni, hogy „honleány", vagy „hazafi". A nők helyzete a vesztett 1848— 49-es forradalom után még kilátástalanabbnak látszott. Mint azt a Pesten vértanúhalált halt hősök özvegyei megfogalmazták: alapítsunk egyesületet, hogy védelmet tudjunk nyújtani a magyar nőknek, özvegyeknek és árváknak, neveljük a kor követelményeinek megfelelően a magyar asszonyokat és leányokat. Ennek szellemében született meg 1861 -ben Pesten a „Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesülete", özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére. Az egyesületnek kezdetben nem voltak határozott célkitűzései, mert a cenzúra és elnyomás minden megmozdulást csírájában fojtott el. Az alakuló ülésen mindössze harmincan gyűltek össze, Damjanich özvegyének elnöklete alatt. Legelső segítőtársa volt a vértanúhalált halt Batthyány Lajos özvegye. Ők nyerték meg a cél érdekének Deák Ferencet és Eötvös Józsefet, akik minden erejükkel támogatták a nemes célkitűzést: az elnyomás ellenére is kövessenek el mindent, hogy a magyar nők egyenlők legyenek Európa más nemzetiségű asszonyaival. A rendkívül szigorú osztrák ellenőrzés már eleve olyan korlátokat szabott, mely meggátolta az eredeti gondolat kibontakozását. Ezért kezdetben arra szorítkoztak, hogy közjótékonyságot fejtsenek ki, háziipari és gazdaasszonyi kiállításokat rendezzenek, ezenkívül felállítsanak „gazdaasszonyi iparcsarnokokat", nőneveldéket létesítsenek és az ellátatlan falusi leányok részére cselédképzőket, hogy önmagukat fenn tudják tartani. A társadalom nem mindenben értette meg a kezdeményezéseket s ezeket sok esetben gúny és társadalmi előítélet kísérte, így azután a hatóságok mellett a társadalommal is csendes harcot kellett kezdeni. Igen sok városban betiltották a „pesti nők" üléseit. Az első két évben elsősorban Pestre és Budára korlátozódott az egyesület tevékenysége. mígnem az aszálytól sújtott ország (1863) asszonyai is felismerték az egyesület áldásos ténykedését. A nevezetes 1863. évi országos felhívás igen sok hívet szerzett táboruknak, a szükség megkezdte az egységbe tömörítést. Azt ma már kevesen tudják, hogy egy egyszerű munkás ajánlotta fel az első segítséget. Ez az 1863-ban kelt levél így szólt: ,,A Magyar Gazdaasszonyok Egyesülete tekintetes választmányának, Pesth. Molnár Ferenc, az első magyar biztosító társaság hivatal-szolgája, az alföldi szegények iránti felebaráti szeretete és szánalma szép jelét adta az által, hogy havi fizetése felét, azaz: 17 frt. 50 kr-t részükre felajánlotta, mely öszszeget mellékelve van szerencsém Nagyságtoknak elküldeni, kérve, hogy az adakozó ezen valódi méltánylatot érdemlő szép tettét jegyzőkönyvükben megemlíteni szíveskedjenek. Teljes tisztelettel Nagysádtok alázatos szolgája Kiss József társulati pénztárnok." Ez az adomány olyan nagy vihart kavart, hogy mind többen követték a szegény munkásember példamutató tettét, aki megélhetése feléről mondott le a gyors segítés érdekében. Az 1863. augusztus 5-én megkezdett gyűjtés, rövid pár hét alatt, 21 683 forint és 99 krajcárt eredményezett a „Bis dat qui cito dat!" (Aki gyorsan ad, duplán ad !) meghirdetett mozgalma alapján. Érdekes és figyelemre méltó volt az egyik alapító, Batthyány Lajosné mozgalma, aki egy nagyszabású női bazár felállítását javasolta. A tulajdon zsebéből fedezte a mozgalom költségeit. A pesti Lloyd-palotában, tizenkét sátorban állították fel a bazárt. Ez volt az első eset, hogy a mágnás és polgár asszonyok közösen tevékenykedtek. Az első sátorban működött egy cukrászbolt, a másodikban férfi és női divatcikkeket árusítottak. A harmadik sátornak „Deák pipájához" volt a cégére és abban különféle díszműárukat árusítottak. A negyedikben papírneműt és tollat, az ötödikben üvegárut kínáltak. Volt ott ezenkívül szivar- és könyvkereskedés, fűszerbolt, ékszerüzlet, nyakkendő, és „shawl" bolt, illatszerüzlet és még egy cukrászbolt. A nemes mozgalomból Jókai Mór is részt vállalt; olyan ,,bonbonniere"-k is kaphatók voltak, melyekre ő írt emléksorokat. Deák Ferenc is saját fafaragványait bocsátotta rendelkezésükre. így azután egy-egy tárgyat 20—30—50 forintos áron adtak el. Az első pesti női bazár mindössze négy napig állt fenn (1864. febr. 11—14.), mégis 35 ezer Ft bevételre tettek szert. A jelentős összeget még különféle adományok gyarapították, így összesen 40 602 Ft gyűlt össze. Hozzátartozik a mozgalom történetéhez, hogy a pesti nők szervezték meg a szolnoki „levesfőzőt" az éhezőknek, és ők rendeztek gyűjtést ugyanabban az évben az erdélyi árvízkárosultak részére is. Az addig kigúnyolt és mellőzött nőmozgalom kiérdemelte a legmagasabb elismerést és megbecsülést, tiszteletet ébresztett a pesti asszonyok iránt. Ezt bizonyítja a kormányzat fennmaradt levele is (kelt Pesten, 1864. február 18-án, Andrássy Gyula aláírásával), mely részletezi a gyűjtött öszszeg felhasználását. Az egyesületre a további években is nagy szükség volt. 1865-ben ismét árvíz pusztított Erdélyben; ekkor nagyszabású hangversenyt rendeztek Pesten s a bevételt (2083 Ft) az azonnali segélyezésre fordították. 1866-ban, a járvány és a zord időjárás miatti nagyon nehéz esztendőben „leveskonyhák" felállításával segítettek a pesti nők. 1867-ben ismét ínség pusztított az ország több vidékén. 1871-ben a Bánságot sújtotta árvíz. Özv. Damjanich Jánosné kezdeményezésére ekkor megismételték az 1864. évi bazár-ünnepélyt. Ehhez az akkor már létező más pesti női egyletek is csatlakoztak. A következő év — 1872 — a délvidéki megyékben pusztító árvíz károsultjainak megsegítésére mozgósította a pesti asszonyokat. A rendkívül gyors akcióban erre a célra 3837 Ft-ot gyűjtöttek, a fellépő kolerajárvány árvái részére pedig 2809 Ft-ot. Hogy mennyire álcázni kellett eleinte az egyesület igazi célkitűzéseit, arra jellemző, hogy a pesti nők első hivatalos lapjának címe „Kertgazdaság" volt. Csak 1863 októberében indult meg a „Magyar Gazdaasszonyok Hetilapja," özvegy Vachot Sándorné sz. Csapó Mária szerkesztésében. Az első három hónap alatt 200 előfizetőt gyűjtöttek. A lap szerzői között a következő nevekkel találkozhatunk: Eötvös József, Gyulay Pál, Tóth Kálmán, Jókai Mór, Trefort Ágost, Tóth Lőrinc stb ;1866-ban azonban a lap megszűnt. 1865-ben az egyesület megvásárolta a „Három dob" fogadó épületét és telkét (mai Damjanich u.—Dob u. sarok); itt árvalány-nevelő intézetet létesítettek. 1866. június 20-án nyitották meg az intézetet, 21 növendékkel. Az országban ez volt az első olyan árvalányintézet, ahol a növendékek iskolai oktatásban is részesültek. 1868-ban az intézményt tovább bővítették; megvásárolták a szomszédos Okker-házat, 2400 öles telekkel. Az új, kibővített intézet 1872-től már 60—70 árvalánynak nyújtott védelmet és képzési lehetőséget évente. Ez a pesti nőmozgalom e korban igen jelentős szerepet töltött be. Egyik fő törekvése az volt, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeit mozgósítsa hazafias és szociális céljai érdekében. Nagynevű művészekkel rendeztek eseményszámba menő bálokat és hangversenyeket. A leányárvaház támogatására Liszt Ferenc két hangversenyt adott (8000 korona bevétellel!). Ennek emlékére egy alapítványt neveztek el Liszt Ferencről; a zenészek árvái részére 1874-től helyet tartottak fenn. A törekvést 1870-től a kormány, valamint Pest város tanácsa is támogatni kezdte. 1871-ben határozták el a további bővítést; 1876. január 6-án már 100 árvalányt fogadott be az intézet. Az avató ünnepségen a nagynevű színész, Ujházy Ede szavalt s felavatták Vastagh György festőművész portréját az alapító Damjanich Jánosnéról. A világosi katasztrófa után a magyar nők mozgalmát igen jelentősnek kell értékelnünk. 39