Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Fővárosi őrjárat XVI. - Fekete Gábor: A hivatali városrész

költséggel járó korszerűsítéseket, felújítá­sokat végzik el, a már említett helyiségbér miatt nem vállalják új felvevőfiókok, mű­helyek nyitását. Nem vitás, hogy az intézmények „ural­ma", a kereskedelmi, kulturális, idegen­forgalmi centrumok túlsúlya a helyzeti előnyök egész sorához juttatja a Belvárost. Hogy mást ne is említsünk, a közművesí­tettség gondjai ismeretlenek (leszámítva a Luca széke módjára készülő fűtéskorszerű­sítési programot), kitűnően ellátott üzle­tekben sincs hiány, elengedő az iskolai tan­terem, sűrű a tömegközlekedési hálózat, nem kell sokat gyalogolni filmszínház, szín­ház, rendelőintézet után sem. Ugyanakkor a vállalati, közületi, hivatali háztömbök sokasága nem kevés hátránnyal is jár. A füstölgő gyárkémények, vasúti pályaudva­rok és gépek helyett a Belvárosnak saját bűz- és zajforrása akad az autóáradat révén, márpedig a környezeti ártalmakat a mik­roszkopikus nagyságra szűkülő zöldterüle­tek képtelenek ellensúlyozni. Levegőt, levegőt! A Martinelli tér beépítése látványos győ­zelme volt annak a szemléletnek, amely leg­szívesebben „Pintér utcák" tömegévé vál­toztatná a Belvárost (a szóban forgó utca a legkeskenyebb a kerületben, két házsor közötti szélessége az öt métert sem éri el), s a korabeli városrendezés minden rossz hagyományát folytatná. Kerületi tanács­tagok fejezték ki némi malíciával azt a re­ményüket, hogy az irodaházak, szállodák, intézmények belvárosi terjeszkedéséhez nem veszik tervbe a Duna feltöltését és be­építését, különben a Duna-part sem lenne alkalmas a belvárosiak lélegzésére. S mert bármily kicsiny tér, ligetecske, park kiala­kítására sincs sok esély az V. kerületben — az itteni óvodásokat tavasztól őszig, he­tente kétszer autóbuszokkal mentik át a bu­dai hegyekbe —, mindenképp támogatásra méltó a kerület fiataljainak kérése: bizto­sítsanak számukra a BNV-től felszabaduló Városligetben egy sportpályányi területet. Ha már a Belváros ennyire Budapest köz­kincse, viszonzásul a főváros is adhat vala­mit az V. kerületieknek. Érdemes néhány szóban megemlékezni a kerületi ingatlankezelők tevékenységé­ről: ők azok, akik nem kevés irigységgel tekintenek a HUNGAROTEX üvegpalotájá­ra, a Vigadó építészeti remekére, miközben fő a fejük a Belváros déli részén örökölt kopott bérkaszárnyák miatt. Az V. kerület a fővárosnak nemcsak legrégibb városne­gyede, de legértékesebb épületállomány­birtokosa is. Nem véletlen, hogy a belvá­rosi rekonstrukcióval, a műemlékvédelem­mel, a levegőtisztaság védelmével kapcso­latos célkitűzések hallatlanul nagy anyagi és szervezeti erőfeszítéseket követelnek tőlük. A kerületi IKV, annak ellenére, hogy a hivatali töm bök tatarozása, fűtéskorszerű­sítése nem tartozik a hatáskörébe, csak­nem félmilliárd forintott költött el a leg­utóbbi két évben. A teljes felújítások szorgalmazása a Belváros követelményei miatt kiváltképp elsőrendű feladat, de a költségeket növeli, hogy a kerület a „fel­vonók" városrésze is. A Belváros mintegy A Pintér utca huszonegyezer lakása, hétszázötven lakó­épülete és hatszázötven felvonója, vala­mint az a tény, hogy évente hatszáz családi otthon fűtését kell korszerűsíteni, elegen-' dő indok, hogy a viszonylag kis kerületben miért kell többet költenie az ingatlankeze­lésnek, mint másutt, óriás kerületekben. * A kő- és betonrengeteg, a motorizáció és a napi népvándorlás e fókuszában, „fő­városunk fővárosában", a minisztériumok, egyetemek, tervezőintézetek, bankok, bel- és külkereskedelmi vállalatok, szállo­dák, közlekedési csomópontok e három négyzetkilométeres világában nem könnyű dolog kellemes közérzetet teremteni majd háromszázharmincenezer ember számára. Ha valahol, háta Belvárosban állandóan napi­renden van az urbanizáció ártalmainak leküz­dése. Gördülékeny közlekedést kell biz­tosítani a bejáróknak és folyamatosan el­látni az üzleteket áruval — anélkül, hogy a zsúfoltság, a torlódás, a szennyeződés tá­madná az idegeket, az egészséget, s veszé­lyeztetné a főútvonalak járókelőinek biz­tonságát. A szalonok és presszócsodák mel­lett olcsó, de semmivel sem kevésbé esz­tétikus üzleteket nyitni, a Tolbuhin kör­útihoz hasonló fasorokat telepíteni, a dísz­kivilágított terek, főútvonalak, hídfők mel­lett a mellékutcáknak is megfelelő éjszakai fényt adni, a kerület déli, Kossuth Lajos utcán túli részeinek Váci utcai színvonalat biztosítani — mindez a Belváros rekonst­rukciójának rendeltetése. Krúdy Gyula egy elragadtatott pillana­tában „mennyország a város közepén" fel­kiáltással illette a Belvárost. Nos, azon kell munkálkodni, hogy ez a titulus ne csak a peremkerületiek szemében közelítse meg az igazságot, hanem mielőbb az V. ke­rületben élő, ott dolgozó, azon keresztül utazó lakosok szemében is. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom