Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Vörös Károly: A világváros körvonalai

Linzbauer terve a királyi vár átépítésére (1871) ner (részben megkettőzve) átviszi a budai oldalra is, ahol megtervezi a Gellérthegyet megkerülő külső budai körutat is. Az 1868. évi budai városi javaslattal egyetértőleg rendezi a Várba vezető útvonalakat is. Kifelé vezető új sugárutakat a megadottakon kívül nem tervez — ezért később és ma is joggal marasztalják el; bár a forgalom későbbi megnövekedését akkor még igazán nem láthatta előre. Nem ajánlja az utcák túlságos szélesítését sem, ami az ekkorra véglegesen beépített belső negyedekben nem is lett volna kivihető. Már a Táncsics tervében is javasolt és azóta minden tervbe bevett északi és déli Duna-híd között Lechner jelöli meg elsőként a mai Erzsébet híd és a Csepelt Soroksárral és Erzsébetfalvával összekötő hidak helyét; ez utóbbiak Lechner csepeli kikötő-tervének szolgálatában is állanak. Ő ugyanis részint a hidak rakpartján, részint Soroksárnál tervez egy-egy kikötőt; ezenkívül megtartja a Táncsics által javasolt két pesti és az újpesti kikötőt is. Közlekedésileg a teher- és a személypályaudvarok szétválasztását tervezi. Felismeri a város körül már kiépített vasúthálózatnak a fejlődést gátló szerepét: világosan rámutat, hogyan ütköznek bele a sugárutak a vasútvonalakba. A gyakorlati építész javasolja — a klíma figyelembevételével — a középületeken az ízléses renaissance stílus alkalmazását. Talán a modern polgár ellenszenvének tulajdonítható, hogy tiltakozik a gót, az antik és főleg a copf-stílus alkalmazása ellen. Jellemzően hajlik a kompromisszumra a történetileg kialakult telekosztás miatt sok esetben szükséges háromszögalaprajzú sarok-homlokzatok esetében: ezek is szépen megoldhatók — jelenti ki vigasztalón. Még hosszasan lehetne foglalkozni akár Lechner első díjas tervének, akár Feszi vagy az angolok pályaművének részleteivel. Érdekesek, nem egyszer ma is tanulságosak gondolataik és javaslataik egy modern nagyváros képét és szerkezetét illetőleg. Ám ahogy Jókai a városegyesítési törvény parlamenti vitájában az ellenzék padsoraiból majd ironikusan el fogja mondani: mindezek a tervek — melyeknek megvalósítása legalább egy milliárd forintot igényelt volna — végül is főleg arra voltak jók, hogy őt a Jövő század regényének az 1952. év Budapestjéről szóló víziójára megihlessék. E tervek és az itt felvetett ötletek ugyanis valójában abban a sokkal egyszerűbb és szerényebb városrendezési tervben realizálódtak, amelyet a Közmunkatanács mérnökei Pestre vonatkozóan már 1872 folyamán kidolgoztak; Buda és Óbuda vonatkozásában pedig már csak a városegyesítés után végeztek el. E tervek — akárcsak Lechner munkája is — mindössze a pályázati kiírás koncepcióját viszik végig következetesen (így végül is a kiírást minden bizonnyal megszerkesztő Reitter Ferencet tekinthetjük a mai Budapest városrendezése atyjának); s a pálya-A Sugár út torkolatának terve munkák gondolatait inkább csak esetlegesen használják fel. Persze, nem is igen volt más lehetőség, hiszen a már megépült város Párizséhoz hasonló gyökeres átrendezésére az óriási költségek miatt ekkor még nem gondolhatott senki. De már világossá vált az is, hogy a mostantól egységes városrendezési koncepcióban összefogott három városnak a teljes adminisztratív egyesítése sem várathat magára sokáig. S valóban: a városrendezési pályázat lezárultával Pest-Buda egyesítése végső és döntő szakaszába lépett.