Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Fővárosi őrjárat XV. - Fekete Gábor: A peremvárosban

a közlekedési vállalat rovására. A pestimrei, Gyálra igyekvő 54-es, 154/A járatok már-már kibírhatatlan zsúfoltsága miatt a főváros tanácselnöke interveniált, meghívva egy kora reggeli autóbusz utazásra a BKV vezetőit. A „teherpróba" ez év áprilisában megtörtént, jött is néhány nappal később a levél a közlekedésiektől a tanácshoz: „. . . Személyes ellenőrzéseink során megállapítottuk, hogy a szóban forgó autóbusz-viszonylat járművei zsúfoltan közlekednek, gyakori az utasok lemaradása, ezért további két csuklós autóbusz beállítására intézkedünk ..." A baj az, hogy az említett járatok miatt idestova másfél évtizede panaszkodnak a kerületiek. Csakúgy, mint a Pestlőrincet Pestimrével összekötő 40-es villamos miatt. Ez a járat éppenséggel nem a kerületen belüli korszerű, gyors közlekedési kapcsolat eszköze: két vágány lefektetésére helyszűke miatt nincs mód, viszont éppen ezért lenne indokolt régóta a gyorsabb, modernebb szerelvények beállítása, vagy az autóbuszközlekedés megteremtése. S egy másik gond: a lajosmizsei vasútvonal átszeli Pestimrét, következésképp naponta jó néhány ezer —a főváros belsejébe igyekvő—utas az imrei vasútállomáson faképnél hagyja a vonatot és megrohamozza a kék autóbuszt. Ugyanígy tumultuózus jelenetek zajlanak a lőrinci vasútállomáson is. Lényegesen kevesebb a panasz — a légiközlekedésre. A kerület ad otthont a magyar légiközlekedés fellegvárának. A Ferihegyről felszálló, oda érkező gépek zajára, szennyezésére — legalábbis a mai napig — nem érkezett kifogás. Annál kedvesebb a kerületieknek, hogy a MALÉV milliós összegekkel segíti a tanácsi célok megvalósítását. A szegény falu kuriózumai A zsúfolt tömegközlekedés fáradalmai után pihentetőül időzzünk el néhány kerületi kuriózumnál. Pestlőrinc központja a lánchídi jelzőkőtől éppen 13 kilométerre fekszik. Peches szám? Három évtizeddel ezelőtt minden bizonnyal az volt. A mai XVIII. kerület helyén, városi szemmel nézve, elképzelhetetlen viszonyok uralkodtak. Szendy Károly, hajdani polgármesterünk 1942-ben írott tanulmánya szerint Pestszentimre 2200 lakásából mindössze 33-ban volt villany, Pestszentlőrincen pedig minden második házban petróleumlámpa adott fényt. Imrén egyetlen lakásban sem volt vízvezeték, Lőrincen is csak minden ötödikben. Csatorna egyáltalán nem volt, az utaknak még tizedrészét sem fedte pormentes burkolat. A két helység nevezetességei között viszont szerepelt néhány hírhedt telep: a Cséri, a Szemere, a Tisztviselő, az Állami, az ONCSA. E nyomorúságos kuriózumok eltüntetése valóban gigászi feladat volt és lesz. A petróleumlámpák a XVIII. kerületben manapság csak szobadíszül szolgálnak, a vízvezetéki hálózat hoszsza megközelíti a 250 kilométert, a szilárd burkolatú utaké a kilencven kilométert, ami egyharmada az összes kiépített útnak. A kerület 500 kilométer hoszszúságú járdáját 1975-re fele részben már szilárd burkolattal látják el, ami nagy szó, elvégre 1950 előtt a két településnek mindössze hét kilométernyi aszfaltjárdája volt. Rendkívüli erőfeszítéseket követel viszont a csatornahálózat megteremtése. Jellemző, hogy az egy négyzetkilométernyi kiépített területre jutó csatornavezeték hossza még mindig alatta marad a hét kilométernek, a már meglevő, mintegy 90 kilométernyi csatorna lényegesen kevesebb a fővárosi átlagnál. Csakúgy, mint a gázvezeték-hálózat, amelynek hoszsza a budapesti átlag egyharmadát sem teszi ki. Tantermet, tantermet! A csatornázás, a kereskedelem és a közlekedés tekintetében a XVIII. kerületnek mielőbb el kell kerülnie a kerületek ranglistájának utolsó helyéről, pillanatnyilag azonban mégis joggal koncentrál a tanács minden erőt a gyermekintézményekre — tekintetbe véve a kerületben megnyilvánuló demográfiai hullámot. Az előrejelzések szerint Pestlőrincen és Pestimrén évente ötszáz gyermekkel nő az általános iskolások tábora, s 1980-ra számuk eléri a tízezret. Az összesen 187 kerületi iskolai tanterem csaknem mindegyikében két műszakos tanítás folyik, ami a fővárosban ma már éppenséggel nem jellemző. Csupán ahhoz, hogy a meglevő zsúfoltság ne növekedjék, 62 új tanteremre — öt iskolára — lenne szükség 1980-ig. Viszont, ha a normatívákat tekintenénk mérvadónak, éppenséggel négyszáz tanterem lenne a XVIII. kerület jussa. Mindez figyelmeztető is a főváros ötödik ötéves tervén munkálkodó gazdasági szakemberek, tervezők, vezetők számára. S persze a kerületi üzemek számára is, amelyek eddig dicséretes mértékben járultak hozzá az óvodaépítési programhoz. A negyedik ötéves terv végére Pestlőrincen és Pestimrén 1150 óvodásnak biztosítanak férőhelyet; ebből már az idén kilencszázra növelik a férőhelyek számát. A régi téglagyár területén a volt munkásszállást, a kultúrtermet, és más, még felhasználható helyiségeket alakítottak át korszerű, a higiéniai követelményeknek megfelelő óvodává, mintegy 175 gyermek részére. A Marx utcában és a Reviczky utcában, valamint a KlSZ-lakótelepen 150—150 családot örvendeztet meg a tanács a két elkészülő óvodával, míg Pestimrén, a Vezér utcában száz gyerek kap helyet az idén megnyíló gyermekintézményben. A kerületi üzemek és szövetkezetek 13 millió forinttal járultak hozzá az A Pamutfonó modern üzemcsarnoka 14