Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - Köves Rózsa: Dr. Kis Jenő (1886-1938)

Köves Rózsa Dr. Kis Jenő (1886-1938) Nem születésének, vagy halálának kerek évfordulója indokolja, hogy Kis Jenőről, a húszasharmincas évek magyar munkásmozgalmának jellegzetes alakjáról megemlékezzünk. Sorsa, a centrista szociáldemokrata vezető szinte tipikus tragikuma vonzza az életrajzírót. Mi indította az eredetileg apolitikus fővárosi ügyvédet olyan küzdelem vállalására, amelyet végigküzdeni nem volt képes, amelybe politikailag belebukott, majd fizikailag is belepusztult ? Korai halálakor egyik-másik barátja úgy vélte, időszerűtlen szereplője volt az eseményeknek; túl korán, vagy túl későn született, ezért is tűnt kudarca oly végzetszerűnek. Amire törekedett, az eleve kudarcra volt ítélve: a háború előtti szociáldemokráciát, jó és rossz oldalaival, nem lehetett többé feltámasztani; a régi — túlnyomórészt emigrációban élő — és a felnövekvő új nemzedék között nem lehetett hidat verni. Kis Jenőt nem az osztálybíróság ítélte halálra, mégis, a szó legszorosabb értelmében a mozgalom áldozata lett — s áldozata meddő maradt. Már életében elfeledték, az utókor megtagadta: sem a kommunista, sem a szociáldemokrata tömegek nem vallották magtikénak. E lap hasábjain néhány éve szó volt a magyar emigráns szociáldemokraták kimagasló centrista politikusáról, dr. Kunfi Zsigmondról. Kis Jenő más időben, másfél évtizeddel később lépett színre, más egyéni alkattal, kisebb képességekkel, de Kunfihoz hasonló őszinteséggel, lelkesedéssel — és hasonló ívelésű pályával. Politikai eszményképe is Kunfi volt, az ő irányvonalát követte. Kunfi 1929-ben Bécsben öngyilkos lett; Kis Jenőt a Horthy-rendszer üldözte, elítélte, de végső soron a szociáldemokrata párt tette tönkre. 1886. augusztus 20-án született Balmazújvároson. Apja Kis Lőrinc, gazdasági tisztviselő; anyját születésekor elvesztette. Rokonoknál nevelkedett. Egyetemista korától kezdve fővárosi lakos, de a gyermekkori, falusi környezet benyomásai végig megmaradtak; későbbi éveiben nagy odaadással foglalkozott a parasztság gondjaival, annál is inkább, mert a parasztkérdést — Kunfihoz hasonlóan — a magyar élet kulcsproblémájának, a parasztság megnyerését a magyarországi szocializmus sorskérdésének tekintette. Pályakezdő éveiben a haladó mozgalmak nem voltak rá különösebb hatással, a proletárdiktatúra alatt sem vállalt szerepet. Akkor lett szocialistává, amikor a proletáriátus ügye elbukottnak látszott. Politikai szereplése a népbiztosok elleni perben kezdődött, ahol Bokányi Dezső és Bajáki Ferenc védelmébe kapcsolódott. Tehát nem az érvényesülés, s nem a politikus emberekben lakozó kényszer volt az, ami a politika felé irányította, hanem erkölcsi érzéke. Addig pártfogolta a lebukottakat — a népbiztos per után éveken át a szociáldemokrata párt Jogvédő Irodája vezetőjeként is —.mígnem az ügy saját, legszemélyesebb ügyévé lett. Az ellenforradalom idején a népbiztosok védelme egyben a védők elleni hajsza vállalását is jelentette. Kiderült ugyanis, hogy az egyik védő a bécsi Világosság-csoport révén pénzt kapott a per költségeire. Ezért — törvényellenesen — a védők közül néhányat, ha csak rövid időre is, őrizetbe vettek, másoknál pedig firtatni kezdték, hogyan jutottak „kommunista forrásból" honoráriumhoz. Volt olyan védőügyvéd, aki ijedtében emigrált, volt, aki lemondott megbízatásáról. Kis Jenő — védői tisztében ekkor még új és tájékozatlan — mentegetőzve magyarázta, hogy a védelem előkészítésének körülményeit nem ismeri. (Rév Erika írja meg „A népbiztosok pere" című munkájában, hogy egyedül Hebelt Ede olvasta a bíróság fejére: az egész külföldi sajtóból ismeretes, hogy a nyugati államok munkássága körében gyűjtés indult e per költségének fedezésére. A védők már csak ezért sem gondolhattak arra, hogy valamiféle „bolsevik eredetű" honoráriumot kapnak.) Kis Jenő elszántsága az elkövetkező néhány hónap alatt megerősödött. Az október 4-i tárgyaláson — ugyancsak törvényellenesen — Stocker Antal törvényszéki elnök megtiltotta, hogy Ágoston Péter észrevételeket tegyen egy tanúvallomásra. Kis Jenő emiatt szóváltásba keveredett az elnökkel, aki megfenyegette: kiutasítja a tárgyalóteremből. Kis erre elhagyta a termet. Jelenvolt védőtársai követték. A bíróság — törvényt sértve — e három védőt a főtárgyalásról kizárta, mire szolidaritásból a többi védő is lemondott. Bokányi Dezsőt, a népbiztos-pertől függetlenül, az úgynevezett jászberényi ügyben is perbe fogták. Jászberényben 1919. július 13-án egy népgyűlésen, Bokányi beszéde alatt, az ellenforradalmárok által felizgatott tömeg nyugtalankodni kezdett. A vörösőrök riasztó lövéseire pánik tört ki, és a nagy lövöldözésben 11 -en meghaltak, 27-en súlyosan megsebesültek. Ezúttal Kis — Bokányin kívül — még két, a „proletárdiktatúra alatti magatartásukból kifolyólag" letartóztatásban levő vádlottat védett. E perekben a védők szerepe nemcsak a bírósággal egyenlőtlen eszközökkel folytatott vitára korlátozódott. Életüket, létbiztonságukat kockáztatták. A tárgyalóteremben zajló eseményeket különítményes tisztek figyelték, a kurzuslapok, elsősorban az Űj Nemzedék, rendszeresen uszítottak a vádlottak és a védők ellen. Kis Jenőnek is alkalma volt személyes tapasztalatokat szerezni: 1920 májusában, a jászberényi perben vállalt védelme miatt Héjas-tisztek támadást kíséreltek meg ellene. Egy évekkel későbbi ügy kapcsán a budapesti államrendőrség főkapitánysága úgy jellemezte, mint aki a kommün után a kommunisták állandó védője. „Eleinte nem is látszott kommunistának, később kitűnt, hogy a kommunista perekben szerepelt ügyvédek tőle kapták a pénzt a védelemért, vagyis ő áll kapcsolatban a Rote Hilf e-vel (Vörös Segély, K. R.). A szociáldemokrata párt jogvédő irodájának volt a vezetője, de kilépett onnan, amikor a szociáldemokrata párt vezetősége elhatározta, hogy azon prononszírozott kommunisták számára, akik a szociáldemokrata pártot robbantani akarják, nem ad jogvédelmet." Valóban nem látszott kommunistának. Soha nem is volt az. A rendőrség ostoba, talán szándékos egyszerűsítése csinált a pártvezetés opportunizmusával elégedetlen, centrista szociáldemokratából kommunistát. A jogvédelem mellett és utána gyorsan a mozgalom sodrába került. Már az 1922-es választáson, ß1