Budapest, 1973. (11. évfolyam)
6. szám június - Vargha Balázs: Illyés Gyula pesti hajszálgyökerei I.
(Csigó László felvétele) VARGHA BALÁZS 20 „Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről" Illyés Gyula olvasóinak emlékezetébe szilárdan belegyökerezett ez a vers. A költő komótosan leírja benne, hogy kopogtatta végig a ciszterna falát; kereste, hol szökhet el belőle a víz. S megtalálta végre a tettest, a fenyőt, amelynek hajszálgyökerei áttörekedtek az arasznyi betonon. A kézművesbeszámoló a vers utolsó soraiban fordul át allegóriába: És este — elmondják majd Paliék — a vitában, hogy mindenen át, mindenütt a nép győz majd, az élet, ki mondott annyi kemény és konok érvet? Én. Enyhíti ugyan a levélforma, de a pátosz, a jó pátosz makacsul átüt ezen a befejezésen. Versben, prózában mindig ezt dicsérte: a rejtett, néma, konok ragaszkodást, a meggyökerezés képességét. Akár a famíliájáról írt, akár Árpádról, akár önmagáról. Pedig szajha szó ez a gyökér, könnyen kínálja metaforáit bárkinek, zavaros elméjű demagógnak is. Csakhogy Illyés olvasójának nem kell aggódnia. Az ő éles, ingerült okfejtései sok más kompromittált fogalmat is megtisztítottak a rájuk rakódott szennytől, homálytól. Visszaragadja ő ellenfeleitől az elorzott szókat. A gyökeret is. Hogy lett Pest törzslakója? Hova vezetnek a nyomok? Ízelítő Pestből Első bámulásai a fővárosban ... Csizma az asztalon című vitairatába fűzte bele ezt az emléket. Persze, ironikus és paradox stílusban. Eredendő hajlama, módszere (akkor is, ha éppen nem vitázik), hogy fejük tetejére állítja a megszokott helyzeteket, visszafelé olvassa a közhelyeket. Hátha úgy igazabb az olvasatuk. „Én kilenc éves voltam, atyám harminckilenc éves volt, midőn egy ilyen kulturgócban először körültekintettünk, hogy az ott fészkelő magas szellemből valamit mi is merítsünk." A merigetés pedig annyiból állt, hogy Pataki Ferenc sógorral, régi pesti lakossal körüljárták, megnézegették a híres épületeket. Kívülről. Az Operába mindjárt bement volna, éneket, játékot megtapasztalni. De apja szelíden továbbhúzta. Ő se járt még benne. „Körüljártuk a Nemzeti Színházat, bár abban sem járt. Nem járt a Lovardában, a magas képkiállító csarnokban sem, de ezeket is körüljártuk, kellő tisztelettel. Hogy is gondolhattunk volnaarra, hogy nehézszöges csizmáinkban belülről is végigkocogjuk, teszem azt, az Akadémiát? Volt bennünk tisztességtudás, éreztük, hogy még a múzeum állattárában is mi lennénk az igazi látványosság; ettől pedig idegenkedtünk. Legbizalmasabban s valami távoli sejtelemmel, hogy ehhez még lehet valami közünk, bevallom, a Markó utcai börtönt jártuk körül." Ezt a távoli sejtelmet a történelem táplálhatta, az akkor még nagyon közeli múlt, amikor még állt a Neugebäude, s udvarán naponta öltek feddhetetlen hazafiakat, go-Irodalmi városképek Illyés Gyula pslí üajszálgyökerei i.