Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Dr. Viszkei Mihály: Merre halad a budapesti ipar?

főleg felvándorlásból — az utóbbi tíz év alatt mintegy 130 ezerrel növekedett. i960 óta csak 3 évben — 1967, 68 és 69-ben — volt növekedés (összesen 477 fő). Ezzel szemben 1960—72 között, vagyis 9 éven át 22 761 fő természetes fogyás volt. Az élveszületés 1966-tól 1000 lakosra számítva 10 fölé emelkedett, de nem lépte túl a 12-t. (A legmagasabb 1953-ban volt: 21,2, míg a legalacsonyabb 1962-ben: 8,1.) A halálozások aránya viszont az utóbbi években 1000 lakosra számítva 12 fölé emelkedett. Az élveszületések és a halálozások alakulása a következő: 1970 1971 1972 élveszületés 24 047 22 323 23 987 halálozás 24 674 26 253 25 482 A lakosságszám növekedésének forrása a vándormozgalom. Ám ez is csökken: 1960-ban 41 567, 1970-ben 19 548, 1971-ben csak 12 162 volt. A legnagyobb elköltöző tömeget adó Szabolcs-Szatmár megyéből 1970-ben 4088 fő jött Budapestre, 1971-ben már csak 2394. A vidéki városiasodás és a kedvező kereseti viszonyok csökkentik a főváros vonzerejét. Marad tehát alapvető munkaerőforrásnak a budapesti ifjúság. Az iskolákból kikerülő évfolyamok azonban változó szintű — létszámú — munkaerőforrást jelentenek. Az 1972—73-as tanévben az általános iskola I. évfolyamán 18 ezer, az V. évfolyamon 15 ezer és a VIII. évfolyamon 17 ezer tanulót oktatnak. A fővárosi általános iskolai tanulók 97 százaléka tovább tanul gimnáziumban, szakközépiskolában, vagy szakmunkástanuló lesz. A fizikai dolgozók gyermekeinél is 95 százalék a jelenlegi továbbtanulási arány, így a termelésbe, a munkába a budapesti ifjúság később lép be. Az 1972/73-as tanévben 56 ezren tanulnak középiskolában. Az alacsony születések következtében gondot okoz a beiskolázás a középiskolák I. évfolyamára. A Művelődésügyi Minisztérium szakközépiskoláit ebben a tanévben 29 700 tanuló látogatja. A tanulók 29 százalékának — 8630-nak — a szülei nem budapesti lakosok. Ez a szám még tovább fog növekedni, mert a IV. évfolyamot 1711 tanuló végzi el, viszont az 1972/73-as évi I. évfolyamba 2460 tanulót vettek fel. Az ipari utánpótlást, a szakmára nevelést az iskolák összetétele nem szolgálja kielégítő mértékben. A Művelődésügyi Minisztérium ipari jellegű osztályaiban a tanulók száma 6935. A szocialista iparban a szakmunkástanulók állományi létszáma 1971-ben összesen 8489 volt. (Ugyanezen tanévben közgazdasági típusú iskolába 5364, művészeti típusúba 908 tanuló jár. A nem Művelődésügyi Minisztérium hatósága alá tartozó szakközépiskolákba jár további 12 519 tanuló, akiknek döntő része ipari jellegű utánpótlást is jelenthet.) Egy bizonyos: az 1972. évi közel 15 ezer munkás „kiesését" az ipari termelésből több iskolai évfolyam sem képes pótolni. (Az ipari munkaerő-forgalmat tekintve pl. 1971-ben létszámba vettek 126 ezer főt, ugyanakkor töröltek 143 ezer főt.) összességében tehát fordulat következett be az ország legnagyobb ipari centrumának Csigó László felvétele fejlődésében. Nem növekszik nagy ütemben a termelési érték, nem emelkedik a létszám, sem a teljesített órák száma. Az a tény, hogy az ipar létszámkibocsátó ágazattá lett — a munkáslétszám az elmúlt öt év alatt mintegy egyötöddel csökkent —, új jelenség a főváros életében. Az ipari munkások számának csökkenése más nagyvárosokban is bekövetkezett, egy bizonyos életszínvonal esetén; ez biztosította a szolgáltatási ágazatok létszámnövekedését. A szűkülő ipari munkaerővel való termelés tehát nem jelent tragikus változást, de azt feltétlenül igényli, hogy összetételében javuljon a termelés. A csökkenő élőmunka mennyiségnek a szelektív iparfejlesztést — a struktúra, a gyártmány- és a technikai színvonal változását — kell szolgálnia. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a progresszív iparágakban Budapesten is erőteljesen növelik a létszámot; ugyanakkor egyes szakmákban meg is szüntethető a fővárosi termelés. Átgondolt intézkedésekre van szükség A budapesti ipar jelenlegi helyzetére illetékes párt- és kormányzati szervek is felfigyeltek. Folyamatban van a helyzet elemzése, a hosszútávú iparpolitika vizsgálata, egyeztetése, a szükséges döntések meghozatala. A magyar ipar is abba a szakaszba lépett — elsőként Budapesten —, amikor a bővített újratermeléshez a tartalékokat kell széles körűen feltárnia. Racionalizálás, a műszaki színvonal értékelése és fejlesztése nélkül a csökkenő létszámmal nem lehet lényeges előrelépést elérni. Egy vállalaton belül minden munkahelynek megalapozott teljesítménynormával kell rendelkeznie, amely kihatásaiban szorosan összefügg a bérezéssel és az eredménnyel. A kisebb létszám mellett nehezen tűrhető el a minőség rontása, a szabványtól eltérő termék. Áruink hasznosságának, élettartamának növekednie kell, hogy csökkenjen a pótlási igény. Új termékstruktúra kialakítása is sokat javíthat az ipar népgazdasági szerepén, a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásban. Teljes foglalkoztatottság mellett a nem anyagi szolgáltatások (lakás, kommunális ellátás, helyi közlekedés, egészségügyi, kulturális ellátás stb.) növekvő létszámigényét nagyrészt a városok ipari dolgozóiból, átcsoportosítással lehet biztosítani. A társadalmi szolgáltatások ellátásában 1970-ben 740 ezer dolgozó — az aktív keresők 14,9 százaléka — közvetlenül vagy közvetve tevékenykedett. Tíz év alatt — i960 és 1970 között — a társadalmi szolgáltatásokban a létszám több mint 40 százalékkal nőtt. (Pl. az egészségügyi és szociális szolgáltatásban 97 ezerről 141 ezerre — ebből az orvosok létszáma 24 ezer —, a kulturális szolgáltatásban 168 ezerről 234 ezerre emelkedett a dolgozók száma.) A szolgáltatási igények lényegében új munkaerő-elosztást hoznak létre országosan. A fejlett országokban a legnagyobb jelentősége az iparnak van. Terveink kialakításánál nem téveszthetjük szem elől az ipari termelés növekedésütemét a nagyvilágban, főként a KGST-országokban. [A szocialista országokban az ipari termelés növekedési ütemének alakulása 1971-ben (százalékban): Románia: 11,5; Bulgária: 9,5; Lengyelország: 8,0; Szovjetunió: 7,8; Csehszlovákia: 6,9.] Iparunk az intenzív szakasz kezdetén tart, így nagyok még a lehetőségei a korszerű termelésszervezés és -irányítás színvonalának emelésében, vagy pl. az anyagmozgatási és raktározási műveletek gépesítésében. Csakis emelkedő termelékenységgel oldható meg a személyi fogyasztás tartós növelése.