Budapest, 1973. (11. évfolyam)

5. szám május - Vörös Károly: A művelődés alapjainak lerakása

Főváros születik IV. Vörös Károly A művelődés alapjainak lerakása „Pest büszke nagyságára, pompás palotáira, jó kövezetére, — elemi tanodáira azonban, úgy hisszük: nem". Ezekkel a szavakkal záródik az az 186i-ben kelt névtelen nyilat­kozat, mely Pest-Buda oktatási viszonyait elemzi, hasznos javas­latokkal az iskolaügy átszervezé­sét illetőleg. Keserű felkiáltása azonban nem maradt hatástalan: része volt abban, hogy az okta­tásügyi viszonyok képe a 6o-as évek második felétől, a kiegyezés után, amikor a városok a beruhá­zásokban és az iskolapolitikában is szabadabb kezet kaptak, némi­leg derűsebbé vált. Kétségtelen: az 1849 és 1873 közötti negyedszázadban, a vá­rosfejlődés bázisán természet­szerűen jött itt létre az ország leg­gazdagabban rétegződött, legsok­oldalúbb kulturális intézmény­rendszere, élén a már régóta meg­levő Akadémiával és a Tudo­mányegyetemmel; majd a mel­léjük felzárkózó különböző újabb főiskolákkal (köztük a városegye­sítés éveiben ugyancsak egyetemi rangot nyert politechnikummal); a nagy országos közgyűjtemé­nyekkel: múzeumokkal, könyv­tárakkal, tudományos társaságok­kal. A város saját művelődési szükségleteinek és lehetőségeinek szempontjából azonban minden­nél jelentősebb volt a közép- és alsófokú oktatási intézmények széles és gazdagon tagolt hálózata. Ezek kiépítése vagy legalábbis tá­mogatása volt a városok valódi művelődési feladata. Középfokú oktatási intézmény-hálózat A polgári forradalom és a vá­rosegyesítés közötti negyedszá­zad alatt kifejlődő modern nagy­város helyi igényei és az országos igények egymás után fejlesztik a meglevő, kezdetben csak feleke­zeti gimnáziumok mellé a jórészt immár városi vagy testületi, il­letve magánjellegű, különböző típusú és funkciójú középfokú, oktatási intézményeket is. így jön létre az 50-es évek közepétől Pesten és Budán egyaránt a vá­rosi reáliskola, a pesti kereske­delmi testületek alapította Keres­kedelmi Akadémia, és a külön­böző kereskedelmi-gazdasági is­mereteket nyújtó magániskolák sora, majd az 1868. évi népokta­tási törvény nyomán a polgári iskola; iparosok számára a szak­mai továbbképzést szolgáló, újjá­szervezett rajziskola. A városegyesítés előestéjére Budapesten már minden társa­dalmi osztály vagy réteg igényei számára működik valamilyen kö­zépfokú vagy továbbképzési ok­tatási intézmény. A pest-budai lakosnak Magyarország bármely más városlakójánál nagyobb lehe­tősége van arra, hogy az osztály­helyzetének, a társadalmi munka­megosztásban elfoglalt helyének megfelelően immár teljesebben képzett emberré váljon. Méghoz­zá — ha ez még nem is tetszik, vagy kedvez mindenkinek — úgy, hogy csaknem kizárólag mindent magyarul tanulhat, vagy kell, hogy tanuljon. Az állami és városi intézmé­nyek „oktatási és kezelési" nyelve már 1860-tól kezdve ismét kizá­rólag magyar. A német nyelv már csak egy-két magániskolában tartja magát. Horváth Árpád, Szendrey Júlia második férje, a kitűnő diplomatikus már a 60-as évek elején arra biztatja a Keres­kedelmi Akadémia zsidó hallga­tóit, hogy tanuljanak magyarul, mert a kereskedésben nagy szük­ség lesz rá rövidesen (amiből a kormány emberei Horváthnak a rendszer közeli összeomlásával kapcsolatos vágyait vélték kiol­vasni — nem is alaptalanul). Az oktatás nyelve magyar legyen! A pesti és budai képviselőtes­tületek túlnyomó részben német származású, német anyanyelvű tagjai példátlan energiával állnak ki nemcsak a hivatali, hanem az egész oktatási nyelv radikális ma­gyarosítása mellett. Ennek oka nem csupán valamely politikai opportunizmus, sokkal inkább annak a ténynek tudatos vagy ön­tudatlan felismerése, hogy a ki­alakuló magyarországi nemzeti piac központjában képtelenség a németnyelvűség további fenn­tartása. Ez ui. előbb-utóbb telje­sen elszigetelné Pest-Buda pol­gárait az országban kibontakozó gazdasági és politikai fejlődés fő­vonalától. Valószínűleg ennek fel­ismerése vezeti azokat a nem ma­gyar anyanyelvű szülőket is, akik — amikor a pesti főreáliskola ok­tatási nyelvét illetőleg 1860-ban megszavaztatják őket — ugyan­csak a magyar mellett adják le voksukat. így lesz tehát a buda­pesti művelődés nyelve a város­egyesítés idejére már egyértel­műen magyarrá. Nyilvánvaló, hogy a művelő­dési intézmények ide összpon­tosult hálózatából a város tovább­fejlődése szempontjából legna­gyobb jelentősége a legszélesebb tömegek oktatását, képzését biz­tosítani hivatott népiskolának, a népoktatásnak volt. A minden további szellemi fejlődés alapjául szolgáló ismeretek: írás, olvasás, számolás oktatását kellett minél teljesebben megszervezni. A mo­dern ipar — és általában a mo­dern gazdasági élet — már egyre 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom