Budapest, 1973. (11. évfolyam)
5. szám május - Román Kálmán: A százéves fővárosi tűzoltóság
Újonnan előkerült budavári műemlékeket kell megmentenünk NINCS BUDAPESTI EMBER, aki jártábankeltében időnként fel ne nézne Buda várára. És nincs, aki azt ne kérdezné: mikorra fejezik be városunk koronájának, a budavári palotafüzérnek helyreállítását? A sajtó a közelmúltban adott tájékoztatást: a dunai palotaszárnyak középterébe — tehát a kupola alá s annak két oldalára — megkezdték a Magyar Nemzeti Galéria átköltöztetését. Nemsokára sor kerül a Munkásmozgalmi Múzeum itteni honfoglalására is. Kisebb sajtó-, tv- és rádiótájékoztatást kaptunk arról is: a Szent György tér déli részén, az ott végrehajtott talajszint-süllyesztési munkák során — régészetileg ismeretlen területeken — jelentős építészeti emlékek, középkori kaputorony-maradványok, lépcsőtorony alapozásai, lőréses várfalak, kőház-maradványok, beomlott pincék kerültek felszínre. A Szent György térnek ezeket a most feltárt szakaszait a XVIII. század elején töltötték fel. A feltöltéskor felhasználták az 1686-ban rommá lőtt s kiégett, majd 1687 és 1710 között lebontott gótikus palota építőanyagát. Ebbe a feltöltésbe is bőven jutott Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás pompás palotájának ékes kőfaragásaiból. így azután egy kis lapidáriumra való középkori kőfaragványt vihettünk be innen a Budapesti Történeti Múzeumba. Közöttük olyanok is akadtak, amelyek eddigi anyagukban páratlanok. Ilyen társtalan csoport egy későgótikus faág mustrás sorozat; mását II. Ulászló a prágai Szent Vid székesegyház királyi oratóriumába építtette bele. Találtunk egy-egy olyan kifaragott s félig kifaragott reneszánsz pillérfőt is, amely a budai reneszánsz épületplasztikának legkésőbbi, felső időhatárát (1520—1541) jelzi. Mindezeknél a mobil leleteknél jelentősebbek a napfényre került gótikus építészeti maradványok! A Szent György téri talajszintsüllyesztések következtében ismeretlen s a vártörténet szempontjából kulcsfontosságú építészeti emlékek feltárása, konzerválása és bemutatása — még most, a palotahelyreállítás huszonnegyedik órájában is — kulturális kötelezettség, közérdek. 1972 márciusában kezdték meg a nagyarányú föld-elhordási munkálatokat a palota északi előterében. A Szent György tér nyugati oldalán, a lebontott barokk kori királyi istállók, a XIX. századvégi Udvarlaki őrség, meg az ahhoz csatlakozó ún. Ybl-lépcső helyén modern újjáépítési és térrendezési koncepció jegyében mentek végbe az erőteljes ütemű mélyítési munkák. Az északi és nyugati előudvarok szintjének süllyesztése során 1972 őszére mindenütt elérték az újkori tér alatt 2—5 méterrel mélyebben fekvő középkori járószinteket. (Néhol, sajnos, tudatlanságból — a kellő régészeti előkutatás elmulasztása miatt — a markológépek a középkori járószinteknél is mélyebbre martak.) AZ ÚJABBAN NAPVILÁGRA KERÜLT régészeti s építészettörténeti leleteknek már puszta felsorolása is világossá teszi: akkor, amikor az 1950-es években rögzítették a palota helyreállítási terveit, nem ismerték a most napfényre került régészeti maradványokat. Ezért ezek a tervek most, azonnal módosításra szorulnak. Nem ismétlődhet meg 1973-ban az az eset, hogy régészeti ellenőrzés mellett végrehajtott munkák végeztével magunk semmisítsük meg azt a kevéske építészettörténeti emlékanyagot, amit a török s a német a budai Várból még meghagyott! Ha a Szent György téren északról dél felé haladunk, a Sándor palota átellenében — monumentális középkori emlékünkként — a királyi palota középkori erődrendszerének északi főkaputorony maradványai fogadnak. A közelmúlt hetekben e gótikus főkapu-torony romjainak olyan részletei is felszínre kerültek, amelyekről eddig sem sejtésünk, sem tudomásunk nem volt. Ez a kaputorony-rom az újkori palota északi szárnyának homlokzata alatt és az előtt helyezkedik el. Épülettömege — mintegy 20x15 méteres alapterületével — belemetsződik a Szent György tér déli térfelébe. Mivel ez a középkori északi főkapu-torony — a törökkorban az itt kéregetőkről Koldus-kapunak nevezték el — katonai kulcsa a királyi palota hajdani egész erődrendszerének, s mind kelet, mind nyugat felől hatalmas (2,5 méter vastag) várfalak kapcsolódnak hozzá, mindenképpen megmentendő objektum. A szintsüllyesztéseknek ezt az eddig legnagyobb eredményét azonban részleges megsemmisítéssel fenyegetik a jelenleg érvényes, még az 50-es években jóváhagyott újjáépítési tervek. Ha viszont e kaputorony kiváltására és bemutatására — megfelelő tervmódosítással — sor kerül, a palotatérség kulturális fellegvárának leendő látogatója a területre lépésekor nyomban érzékeli: kilépett a polgári Várnegyedből és egy kiemelt, még nagyobb történelmi múltú tartományba lépett. A hajdani, felvonóhidas, csapórácsos, farkasvermes főkapu maradványainak megláttatása azért is kívánatos, mert a mai palota északi főhomlokzatának — a tervezés különös és nehezen követhető meggondolásai okán — nincs főkapuja. így aztán a kismértékben megemelésre szoruló kapumaradvány hiteles középkori műformái feledtethetik a modern építészetnek eme kisded szórakozottságát. A gótikus kaputorony bemutatásának más előnye is van. így a Szent György tér (amelynek nyugati oldalán, szakmai ellenvélemények negligálásával lebontották a barokk kori Teleki palotát) a budai stílustörténet szabadtéri múzeumává válhatna. Itt ugyanis együtt láthatnánk a — kaputorony-maradványunkkal képviselt — gótikát, a későbarokkcopfstílusú Várszínházat, a klasszicista Sándor palotát, az eklektikus Dísz tér végi házakat, s a neobarokk királyi palota északi szárnyát. A MÁSIK, MOST NAPFÉNYRE JUTOTT építészettörténeti emlék a Zsigmond korában épített, máigállónyugati várfalnál beljebb levő, és annál vagy száz esztendővel korábbi régi városfal. Ennek a falnak mintegy 100 méter hosszú szakaszát tártuk fel. Mivel ez a régi városfal egy tagolatlan s üres téralakzatot szel át, talajfelszínen való jelölését kívánatosnak érezzük. Ugyanebben a térségben (Hunyadi László 1457 márciusában történt kivégzésének emlékére Hunyadi udvarnak nevezzük), félfödémes megoldással a krisztinavárosi falazat mellett, tetszetős dolog lenne bemutatni az itt talált gótikus és reneszánsz kori kőemlékeket. Jobb szolgálatot tennének a köznek, mintha kőraktárak mélyén hevernének. És harmadjára: nagyszerű, a városképben is hamarosan érvényesülő gótikus várfalak bontakoztak ki a hajdani Udvarlaki őrség épülete alatt. Itt, monumentális térfüggönyként lőréses, közép- és török kori bástyák, kazamata-maradványok, két emelet magas támpillérek, jóízű középkori falszövetek tagolják a városfalnak — néhol lélekölően monoton — tömegét. Mivel ehhez a bástyarendszerhez mélyebb szintre alapozott kapu- és lépcsőtorony-rendszer is csatlako itt, alapfalainak feltárását idén nyárára tervezzük. Ennek a feltárásnak egyébként nem csupán régészeti célja van; a gótikus lépcsőtorony rekonstruálása feljáratot biztosíthat az ún. Csikós udvarról a Hunyadi udvarba. A sokezer köbméteres szintsüllyesztésnek modern építészeti nyeresége is van: a mai palota egyemeletes északi szárnya — nyugati, Krisztinaváros felőli nézetében — egyszeribe két emelet magas épületté válik. (Ez az épület ad majd otthont a Munkásmozgalmi Múzeumnak.) Az építészettörténeti emlékek mellett nem törpül el az újabb ásatások kislelet-anyaga sem. A területen már az elmúlt esztendő alatt is nyolc, a XIII—XIV. századból származó szemétgödröt tártunk fel. Megannyi régi házacskának hírmondója ez a nyolc szemétgödör. Ezek annak a mintegy hetven szemétgödörnek rendszeréhez tartoznak, amelyeket 1948—1960-ban a délebbi, gótikus királyi palota alatt is sikerült feltárni. A szemétgödrök — az általuk dokumentált városrésznyi házikó — abból az időből valók, amikor itt város már állt, de királyi palota még nem. Egy helyen azt is látjuk: a legrégebbi városfal már ezekre a XIII—XIV. századi szemétgödrökre épült rá. Mindezek igen lényegesek a — tudtunkkal Anjou-kori, XIV. századi — palota építéskorának meghatározására. És arra nézve is: miféle település állt itt már akkor, amikor a rezidencia még másutt volt? De akadt olyan lelőhely is — egy pincehelyiség, amely a régebbi, XV. században kiiktatott várfalhoz csatlakozott —, amelyet akkor tömtek, töltöttek be, amikor a régibb városfalat lebontották, s 1400 körül újabbat emeltek helyette, mellette. A régebbi szemétgödrökből XIII—XIV. századi üvegedények, sütés-főzésre használatos cserépedények, elfogyasztott vad- és háziállatok csontjai, kezdetleges gyermekjátékok, fegyver- és szerszámmaradványok, agancsnyelű kés és fúrómaradványok kerültek elő. Ezek is a Budapesti Történeti Múzeum anyagát gyarapítják. Alig pár szemétveremből annyi XIII—XIV. századi ép és kiegészített cserépedény került elő, amennyivel egy vidéki gyűjtemény már gazdagnak mondhatná magát. De a Zsigmond korában betöltött pince tömedékanyagából egy unikális értékű ép, mázas sárkányalakos kályhafiókot is kiemeltünk, színes ablaküvegek, luxus-kerámia társaságában. AZ ELMONDOTTAK ALAPJÁN AZT HISZEM, nem ,,haza beszélek" s nem csupán az archeológus lokálpatriotizmusa szól belőlem, amikoris azt javasolom: illetékes építésügyi hatóságaink haladéktalanul vonják revízió és tervmódosítás alá a palota-helyreállításnak ezeket a korábbi — a tények nem ismeréséből adódott — terveit. És rendeljék el a felsorolt középkori építészeti emlékeknek feltárását, bemutatását. Ezeknek a műemlékeknek részleges lerombolását elrendelő korábbi tervek jogszabályaink szerint is szükségképpen módosíttandók. A budai Várban ezúttal nem szabad megismétlődnie sem az Erzsébet-híd budai és pesti hídfője mellett álló középkori épületek (a jobbparti Szent Gellért és a balparti Szent Mihály kápolna), sem az Astoriánál levő Hatvani kapu rombolva történt visszatemetésének, de a várbeli Csonkatoronyromok beton lepénnyel történt,,kiiktatásának"sem. Kiváltképpen akkor, amikor időnként nehéz milliókat költünk olyan műemlékeknek kiváltására, mint a pesti római castrumé a Március 15. téren. Amely felől is egy külföldi ismerősömmel nehezen tudtam elhitetni, hogy nem uszoda az — víz nélkül. Hanem műemlék! Zolnay László 30