Budapest, 1973. (11. évfolyam)

4. szám április - Pro Arte - Pro Urbe Ferencsik János, dr. Suhajda József, Szén László, Bakony Gáborné

szállító vágatot készítettük el, ebből balra-jobbra „kitörtünk", vagyis mellékvágatokkal alakítottuk ki a későbbi termet. A pályaudvar oszlopainak formázása volt a legnehezebb. Az ember fúrt, lapátolt, s maga is meglepődött, hogy kész az állomás. Hatvanhétben a tizenötös munkahelyre, a Moszkva térre kerültem, Kelemen Jóska brigádjába. Később felhívtak az irodába, s megkérdezték, hogy elvállalnám-e egy KISZ-brigád vezetését. Igent mondtam. Tizennégy embert kellett irányítani, minden negyedévben hatezer forintos célprémiumot ajánlottak fel a legjobbaknak. Három éven át mindig mi győztünk, anynyira összeszokott a brigád. Három műszakban dolgoztunk, mindig kihasználtuk a munkaidőt. A legkedvesebb emlékünket mesélem el: olvastam az újságban, hogy a brigádok tévét adnak iskoiáknak. Munkatársaimnak tetszett a mozgalom. Felmentem Szilvái János építésvezetőnkhöz, s elmondtam, hogy mi a tervünk — a megvalósításhoz azonban egy jól fizető társadalmi munka kellene. Főnökünk javasolta, hogy vállaljunk vasárnapi műszakot. Négy vasárnap nem mentünk haza, kijöttünk a keszonból, s néhány óra múlva újra leszálltunk, háromszáz órát dolgoztunk a föld alatt. Elfáradtunk. A körzet dolgozói összeadták a még hiányzó forintokat, aztán elmentünk Hartára, s átadtuk a tévét az iskolásoknak. Felavatták a Metró első szakaszát, én is felültem a vonatra és büszke voltam. Hetvenegyben a KISZ-brigád kezdett felbomlani. Egy jó vájáromat elvitték művezetőnek, a másikat, a harmadikat brigádvezetőnek, a negyedik műszakvezető lett. Hetvenkettőben elkerültünk az aknasüllyesztőkhöz, az volt a feladatunk, hogy a munkagödröket előkészítsük. Ekkor már csak kilenc tagja volt a brigádnak. A második metróvonal építésén, a Károlyi kertnél új brigádot szerveztem. Most a Felszabadulás téri állomás környékén fúrjuk a földet. Most Gyömrőn lakom szobakonyhás lakásban. Nem lenne semmi baj.csakhátazén munkám nehéz, kipihenten kell érkeznem a keszonba, az utazás meg hoszszú. Öt éve van a tanácsnál a lakáskérelmünk. Ha sikerül otthont kapnunk, s azt bebútorozom — én többet nem kívánok az élettől." Lejegyezte: Fóti Péter PRO URBE Bakony Gáborné „Már tizenkét éves koromban eldöntöttem, hogy óvónő leszek. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, talán azért is, mert nekem nem volt testvérem. S ma már csupa kerek évfordulóra emlékezem: 25 éve vagyok a pályán, húsz éve itt Zuglóban, és tíz esztendeje vezetem a Bánki Donáth óvodát, a Fogarasi úti lakótelepen. Hogy változott-e az óvodai munka az elmúlt 20—25 év alatt? Bizony, nagy a változás. Sokkal kedvezőbbek az anyagi feltételek, jobb a felszereltség, eredményesebbek a pedagógiai módszerek — csak egy valami nem változott és nem is fog. Ezt a munkát mindig csak egyféleképpen lehet végezni: hivatástudattal és sok szeretettel. Tavaly lépett életbe az új óvodai nevelési program. Kísérletképpen mi már évekkel ezelőtt bevezettük, a kis csoporttól kezdve fokozatosan. Bemutató foglalkozásokon, s az azokat követő tapasztalatcseréken, vitákon szűrtük le az általánosítható, jó módszereket. Tavaly őszszel a VI. Nemzetközi óvodapedagógiai szeminárium külföldi résztvevői is eljöttek hozzánk és nagyon tetszett nekik, amit csináltunk. Már egész kicsi kortól az életre nevelünk, a gyermekek képességeihez igazodva. Gyönyörű program, de ... Mostanában nagyon zsúfoltak az óvodák. A mi 100 személyes épületünkben négy csoportban 135 gyerek van, tehát mindegyikben 30—50 a létszám. Ennyi gyerekkel nehéz külön-külön, egyénileg foglalkozni. 25 lenne az ideális csoport-létszám. Minden csoportnak két óvónője van, egy délelőtt, egy délután. Többségük 8—10 éve jött ide. Jó kis kollektíva a mienk. De a zsúfoltság miatti fáradtság, kimerültség itt kísért közöttünk. A kisegítő személyzetnek még nehezebb a helyzete. Az eredetileg 100 személyes, négy csoportos óvodának négy dadája van — de enynyien látják el a 135 gyereket is! Jó lenne, ha elérhetnénk, amiről évek óta szó van; hogy két csoport három dadát kap. Akkor nálunk is hatan lehetnének. Az is téma régóta, hogy felemelik az óvodai dolgozók 24 napos szabadságát és csökkentik a heti 39 kötelező óraszámot. A szabad szombat terjedésével erre volna is lehetőség. Minden második szombaton csak 20—25 gyerek jön be, de a közbeeső szombatokon is csak 60—70. Jó lenne egy, a változó élethez igazodó rendelet, amely lehetővé tenné a mi dolgozóinknak is a szabadnap igénybevételét. Örvendetes dolog, hogy a szülők hét végén otthon tartják a gyerekeket — erre nagy szükségük van a kicsiknek. Megbeszéltük a szülőkkel, hogy vonják be őket játékosan az otthoni munkába, menjenek együtt vásárolni, legyen feladatuk a főzésnél, mosásnál, takarításnál. Micsoda öröm az a gyerekeknek, hogy ők már hasznosak! A szülőket is lehet és kell is nevelni — bármily furcsán hangzik. Ennek legjobb formája a csoportokban történő beszélgetés. Az óvónő vitaindító bevezetője után megbeszéljükaszülőkkel a gyerekek életkorának megfelelő testi nevelés, ügyesség-fejlesztés, higiéniai feladatok, szokások, az óvodai életmód részleteit, hogy otthon is hasonlóan foglalkozzanak velük. A nagy csoportosoknál külön téma az előkészítés az iskolára. Megbeszéljük a szülőkkel, mit tehetünk együtt azért, hogy zökkenőmentes, kudarcmentes legyen az „átállás". Az én nagy szívügyem, hogy nyáron árnyas, jól felszerelt udvarban tartózkodhassanak a gyerekek. Az ötvenes évek végén valóságos mozgalom indult kerületünkben ennek érdekében, aztán egész Budapesten is. Mit tagadjam, nagyon büszke vagyok az udvarunkra. Tessék, meg lehet nézni, habár most még kihalt, kopár. Tíz éve itt csak két kis fácska állt az udvaron. Most már árnyékos, lombos a hársfáktól, nyírfáktól. Minden gyerek-csoportnak élősövénnyel elválasztott külön kis kertje van. A karbantartás meg-megújuló gondján segítenek a szülők és patronáló üzemünk, az Elektroakusztikai Vállalat. Jönnek a brigádtagok — pedig nem is jár ide gyerekük —, befestik a kerítést, a hintákat, megjavítják a játékokat, ásnak, füveznek, kézimunkákat hoznak. Mi meg a tavasszal szokásos névadó ünnepségeken kis műsorral, verssel, énekkel köszöntjük a fiatal mamákat, a kisbabákat. Nyolc éve az óvónők kerületi munkaközösségének vezetője vagyok. Izgalmas, érdekes a továbbképzésnek ez a formája. A gyakorlati bemutató foglalkozás után több órás vita kerekedik az örök téma körül: hogyan tehetnénk munkánkat még eredményesebbé a különböző játékok, eszközök, módszerek segítségével, hogy a gyerekek hatéves korukra testileg, szellemileg fejlettek, önállóak, önzetlen, ügyes emberkék legyenek. Őszintén szólva, a zsúfolt gyerekcsoportok és a hiányos gondozói létszám mellett mostanában beérjük azzal, ha az eddigi színvonalat tartjuk. Örömmel hallottam, hogy a Fővárosi Tanács januári ülésén elfogadták a felemelt költségvetési keretet, az óvodai program megvalósítása érdekében. Jól felszerelt szertárak, korszerű eszközök segítségével könnyebben, eredményesebben, sokoldalúan foglalkozhatunk a gyerekekkel, képességüknek megfelelően. Itt, az óvoda falai körött történik az,.alapozó munka", a testi—lelki—szellemi felkészítés a tanulóévekre — és a felnőtt korra." Lejegyezte: Szabó Gabriella Példamutatóan, eredményesen végzi vezető óvónői munkáját. A gyakorlatban megvalósította az óvoda, a szülői ház és a társadalmi környezet gyümölcsöző kapcsolatát. Sok jó hatású előadást tartott, pályaműveket, cikkeket írt elképzeléseiről, a korszerű óvodai munkáról. 1966-ban ,,Kiváló óvónő" oklevelet kapott. Sokoldalú, eredményes munkájáért, a lakosság érdekében végzett áldozatos tevékenységéért kapta a megtisztelő ,,Pro ilrbe" kitüntetést. 11