Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - M. Roussilhe, Párizs városrendezési tanácsosa: Párizs városrendezése

A P.O.S. érvényessége rövid lejáratú, gyakorlatilag nem haladhatja meg a tíz évet, mivel ezt az időtartamot tartjuk feltétlenül szükségesnek ahhoz, hogy aktualizáljuk a hozott rendelkezéseket, elvégezzük a szükségesnek mutatkozó felújításokat, vagy megváltoztassuk azokat az irányzatokat, amelyeket veszélyesnek ítélünk. Tehát elképzelésünk szerint minden egyes P.O.S. az elfogadási eljárás után felülvizsgálatra kerül, legalábbis részben, egy 5 — io év közötti időszakon belül. Mindazonáltal a P.O.S. csak egyik eszköze a városrendezésnek és szabályozásnak, önmagában véve semmi alkotó tulajdonsága nincs; így csak korlátozhatja a magánosok által elképzelt kezdeményezéseket, vagy feltételeket szabhat ezeknek. Ha át akarunk alakítani egy kerületet, nagy létesítményeket akarunk létrehozni, gyökeresen át akarjuk alakítani az úthálózatot: az operatív városrendezéshez kell folyamodnunk; tehát akár szerződéses, akár kényszer által diktált (közhasznú) eljárásokkal kell rendelkeznünk, hogy az elhatározott programot folyamatosan meg tudjuk valósítani. Míg az összehangolt városrendezési zóna (Z.A.C.) jelenti azt a jogi formát, amely meghatározza a végrehajtás pénzügyi eszközeit, addig a városrendezési zóna (P.A.Z.) kerül a P.O.S. helyébe, hogy meghatározza a program elemeit és ennek határait, melyeket nem lehet túllépni. Ily módon a P.A.Z. a tömegterv egykori fogalmának helyébe lépett (melyet különben nem zár ki); azt a dokumentumot jelenti, mely egy bizonyos meghatározott szektor jövőjét előrevetíti. Hogy a P.A.Z. megvalósulhasson, jogi és pénzügyi támogatásra van szüksége, amit a Z.A.C. szerződésben rögzítenek. A 15 év óta folyó párizsi felújítási munkák az évi beruházási költségvetés jelentős részét emésztik fel. A közös létesítményekhez, a zöld területekhez, az úthálózathoz, a szuper-struktúra létesítményeinek felépítéséhez szükséges telkek beszerzése, a szociális lakásépítésekhez nyújtott szubvenciók minden évben oly nagyarányú kiadást jelentenek, mint amilyet az elsőrendű utak, különösképpen a peremkörút építésére fordítottak. Tehát a megkezdett munkálatok számát és jelentőségét korlátozzák az előreláthatólag rendelkezésre álló összegek, illetve a párizsi lakosokra rótt adók elviselhető mértékű növelése. * Párizs tanácsa mozgósítani tudja a szükséges jogi és pénzügyi eszközöket ahhoz, hogy megfelelően irányíthassuk a főváros fejlődését; ezeket a párizsi adminisztráció kezeli. Szükséges, hogy ezeket a eszközöket a leghatékonyabb módon használjuk fel. Arra is vigyáznunk kell, hogy a lakosságot csak a legkisebb mértékben zavarjuk. Ám a legtöbb célkitűzés, melyet egyidőben kell megvalósítani, ellentmondásban áll egymással: p). a lakások és a zöldterületek fejlesztése; a történelmi kerületek helyreállítása s a szociális lakások létesítése; a járművek közlekedése és a gyalogosok zavartalansága; a kisipar védelme és a környezetvédelem stb. Nem mindig a legradikálisabb megoldások a legjobbak. Ellenkezőleg, minden jelentős műveletet úgy kell felfogni, mint egy átgondolt középutat a különböző választási lehetőségek közül. Éppen ezért minden egyes konkrét beavatkozás előtt széles körben elemző és megfigyelő munkát kell folytatni, keresve az optimális megoldásokat, a lehetőleg nagyvonalú összehangolásokat; valamint figyelembe kell venni a lakosság és választott képviselőik által javasolt módosításokat. Ha az egyensúly szó nagyon megfelelő ahhoz, hogy jellemezze Párizs presztízsének különböző okait, ugyanez felel meg annak, hogy irányítsa azokat az átalakításokat, melyek lehetővé teszik majd a francia főváros számára, hogy megőrizze, vagy újra megtalálja azt a sugárzást, mely sajátja volt a múltban a világ nagy városainak sorában. A Champs Elysées volna Párizsban betiltani minden nagymagasságú építkezést, éppen úgy, mint azt kívánni, hogy mindenhol így építkezzenek. A század végéig 140, több mint húsz emelet magas toronyház épül, a középületek keretében történő építkezéseknek majdnem a teljes összessége (tehát spekuláció nélkül), éspedig azokon a területeken, ahol ez semmiféle hagyományos látképet, vagy történelmi értékű városi műemléket nem ront el. Semmiféle elmélet nem igazolhatná, hogy ezen kivételes kihatású területek száma nagyobb legyen, vagy nagyobb hatást akarjanak elérni. De semmiféle elfogadható okot nem lehet találni arra nézve sem, hogy napjaink építészete ne fejezhesse ki magát szabadon, olyan pillanatban, amikor szociális síkon az elhelyezhető lakosság és a befogadó épületek szempontjából olyan probléma merül fel, amelynek kapcsán a magasság legalábbis pillanatnyilag mással nem helyettesíthető megoldást jelent. Lakások, munkahelyek, váltakozó irányú ingázás Az exkluzív zónákra osztás angolszász jellegzetesség (munkahely nélküli lakókerületek és lakóházak nélküli munkazónák kialakítása); ez nem felel meg sem a párizsi parcellázási rendszernek, sem pedig azoknak a szokásoknak, melyek a párizsi életformából olyan egyensúlytípust alakítottak ki a városi élet szempontjából, amire általános a törekvés. Mi több, a terület túl nagy és a lakosok száma túl jelentős ahhoz, hogy ilyen jellegű zónákra osztást valósítsanak meg anélkül, hogy ez kedvezőtlen módon befolyásolná a területek életét, nappali és éjszakai arculatát. Éppen ezért határozottan a vegyes zónák rendszerét választottuk, ahol megengedhető, sőt elősegítik a funkciók különbözőségét, azzal a feltétellel, hogy világosan kitűnjék a kerületek uralkodó jellege, ami lehet vagy lakójellegű, vagy munkajellegű. (Természetesen a kellemetlenségekkel járó, veszélyes, vagy szennyező iparágak működését nem engedélyezik Párizsban.) Különösképpen kívánatos, hogy ne engedélyezzünk újabb hivatalokat bizonyos lakókerületekben (VII. és XIII. kerület); hogy előnyben részesítsük a lakások építését azokban az üzleti kerületekben, ahonnan a lakások gyakorlatilag eltűntek (II. és VIII. kerület); hogy új hivatalokat a nagy pályaudvarok (Északi, Keleti, Lyoni) közvetlen szomszédságában építsenek, az otthonokból a munkahelyekre történő utazás idejének csökkentése érdekében. Ily módon megmaradhatna, esetleg csökkenne is azoknak a - ma 900 ezret kitevő - dolgozóknak a száma, akik külvárosi lakóhelyükről Párizsba járnak dolgozni. (1962-ben ez a szám 681 350 volt, 1968-ban pedig 897 316.) A városrendezés eszközei Ha a városrendezési séma rögzíti is általánosságban és hosszú távra Párizs fejlődésének általános célkitűzéseit, még sem lehet erre a dokumentumra hivatkozni, ha meg akarjuk tagadni az engedélyt egy olyan építkezés számára, mely kockáztatná a tervek megvalósítását. Ezért az 1967. december 30-i telektörvény leszögezte, hogy a Telekelfoglalási tervek (P.O.S.) lesznek azok a dokumentumok, amelyeket mindenfajta magán-, vagy közös kezdeményezéssel szembe lehet állítani. A P.O.S. tehát azokat a telekdokumentumokat tartalmazza, melyek leszögezik, hogy egy bizonyos meghatározott parcella milyenfajta építkezést bír el, és felsorolják azokat a feltételeket, amelyeket mindenfajta tervnek figyelembe kell vennie. A Boulogne-i erdő átjárója 11