Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Rév Pál: Az első repülőgép Budapest felett

Mozaik a főváros múltjából Ki volt Báthori László barát? A hárshegyi Báthori barlangról úgy tartotta a budai fáma: nevét arról a Báthori László pálos barátról nyerte, aki — a XV. században — ebben a barlangban fordította magyarra a bibliát. (Régebben nagyobb ásatást folytattunk e barlangban s megállapítottuk, ha talán időnkint remetéskedett is benne valaki, a barlang kiképzésének célja más volt: aBáthori-barlanga pálosok középkori vasbányája volt.) A pálosrend középkori történésze, Gyöngyösi Gergely, rendtörténetében úgy írja: Báthori — aki eredetileg iskolamester volt, majd több tanítványával együtt lépett be a pálos rendbe — a bibliát a mi nyelvünkre fordította. De lemásolta— magyarul —egyes szentek legendáját is. Kódexét — írja Gyöngyösi — Mátyás király a saját könyvtárába vitette át. A kortárs írók megemlékeznek arról is, hogy Báthori puritán egyszerűségben élt, a fiatal remeték tanítója volt s késő aggságában, 1484-ben halt meg. Úgy tudják: 1456 és 1459 között került Budaszentlőrincre. A Báthori-kérdést tüzetesebben kiváló irodalomtörténészünk, Mezey László vette revízió alá. Eredményei illúziókat foszlatnak szét, de értékes s főként valós új ismeretekkel szolgálnak. Mezey a latin szövegekben szereplő kifejezésekből (conscripsit és exposuit) elsősorban azt szűri le: Báthori nem latinból magyarra fordította művét, hanem egy már meglevő magyar bibliát másolt át. Kimutatta: a remeteíró azonos Nyírcsászári (vagy Császári) Lászlóval, Báthory Bertalan nyírségi nagybirtokos familiárisával. Báthory Bertalan és a szolgálatában álló Császári László 1430-ban együtt iratkoztak be a bécsi egyetemre. László utóbb Nyírbátorban iskolamester lett. Innen vette fel a Báthori nevet, majd innen lépett be — 1456 körül — a pálos rendbe. Eszerint 1484-ben már valóban igen öreg ember lehetett. Megjegyezzük, hogy a budaszentlőrinci tudós barátnak egyetlen — talán egykorú kép alapján festett — arcképe megmaradt. (Ma a sárospataki várban őrzik.) Zimmermann Jakab pálos barát festette a XVIII. században. z | A 200 éves „Zöldfa" A krisztinavárosi „Zöldfa" vendéglő, amelynek régi, omladozó földszintes épületét alig több mint egy évtizede bontották le, az idén lenne kétszáz éves. Az ezen a helyen két évszázadon át folyamatosan működő első épülete 1772-ben, a legelső krisztinavárosi házak egyikeként, az új külváros első háztelkén épült. Kezdettől fogva kocsma (Wirthshaus) működött benne. A „Zöldfa" elnevezés először egy 1775. évi egyházi összeírásban fordul elő, ahol azt olvassuk a házról, hogy „Grünbaum vacat", vagyis a „Zöldfa" üres. Ettől kezdve a kocsma, bár tulajdonosai és bérlői gyakran változtak, a „Zöldfa" nevet végig megtartotta. 1808-ban ismét ezen a néven említi a krisztinavárosi plébánia történetéről készült egykorú kéziratos feljegyzés. A „Zöldfa" legkorábbi ábrázolása egy XVIII. század végi metszeten látható, amely a plébániatemplomot és környékét mutatja. Az egyszerű, falusias ház az idők folyamán sem lett díszesebb, s a XX. században sem sokban különbözött XVIII. századi elődjétől. A helyén emelt modern épületben működő étterem nevében még mindig őrzi a réginek hagyományait. g, é. A szerkesztő postájából Mindenekelőtt a szerkesztőség kérése: mindazok, akik lapunkhoz cikket vagy bármilyen közlésre szánt írásművet küldenek, kéziratukat 2,5—3-as sorközzel gépelve s két példányban juttassák el címünkre. Darvas Tihamér, Toronto, Canada. Levelének készséggel helyet adunk: „Folyóiratuk nagy késéssel jut el hozzám és ezzel magyarázható az a körülmény, hogy a múlt év szeptemberi számukban közölt, a „Mozaik a főváros múltjából" cikkeivel kapcsolatosan csak most írhatom meg észrevételeimet. Az írás egyik mozaik darabja (A magyar színészet őskorából) megemlíti, hogy a 100 esztendővel ezelőtt elhunyt Déryné 1810-ben lépett először színpadra Kelemen László (?) társulatánál. Továbbá közölnek egy képet a Rákóczi út — Dohány u. — Síp u. találkozásánál állott háztömbről, és a szerző azt írja, hogy a „szájhagyomány szerint" (?) Déryné ott lakott pesti szereplése alkalmával. A fenti írással kapcsolatban a következőket jegyzem meg: 1810-ben Kelemen László, az első pesti magyar színtársulat megalapítója és igazgatója, már nem játszott aktív szerepet a magyar színjátszásban. Jóval korábban visszavonult,feltehetően 1795-ben. Az okok ismeretesek: a társulatában dúló intrikák, a német színház konkurrenciája és nem utolsósorban az, hogy állítólag összeköttetésben állott Martinovicsékkal. Ez utóbbi körülmény bennem azt a benyomást kelti, hogy a bécsi kamarilla fekete listára tette, mert ettől fogva nem hallani róla; holott az igazi színházi ember — és Kelemen az volt! — ha el is kedvetlenedik egy-egy kudarc után, azért később újra kísérletezik .. . 1807-ben id. Wesselényi Miklós báró a kolozsvári színház társulatának egy részlegét Pestre küldi. így jön létre a második pesti magyar színtársulat, mely eleinte a Rondellában, majd 1809-től a Hacker szála emeleti nagytermében tartja előadásait. A társulat intendása ebben az időben Vida László, később Kulcsár István; és prominens tagjai: Láng Ádám, Benke József, Murányi és Murányiné. Itt lép fel 1810 márciusában a 17. évében levő Schenbach Róza, akinek nevét Benke „atyus" változtatta át Széppataki-vá. Déryné emlékirataiban meg sem említi Kelemen Lászlót. Pályájának indulását a legnagyobb részletességgel írja le, és mindenkit név szerint felsorol, akinek abban valami kis része volt. Déryné pesti tartózkodásai alatt természetesen sokfelé lakott. A cikkben említett lakás nyilván az 1837—38-as évekre utal, amikor Déryné az újonnan megnyílt Nemzeti Színházhoz szerződött. A „szájhagyományára való hivatkozás helyett egyszerűbb lett volna fellapozni a Déryné „Emlékezései" c. könyv II. kötetének 221. oldalát. Itt ez áll: „Bizony elég drága szállást kellett fogadnom, de olcsóbbat nem találtam: két szoba négyszáz forint volt váltócédulában a Salvator-patika fölött az első emeleten, utcára nyíló ablakokkal a Kerepesi-úton. Kovácsné is ott vett ki egy szobát. Egressy is ott lakott..." A közölt képet nézve, az egyemeletes rozzant ház nem lehetett Déryné szállása, mert a 259. oldalon, ahol az 1838-i pesti árvíz idejét idézi, ezt olvassuk: „Midőn ez történt, már én nem laktam a Salvator épületének azon nagy utcára ny'ló szobáiban, melyeket akkor kibéreltem, midőn megérkeztünk Pestre. Igen drágáltam. Hanem Sárközy szolgabíró úr bírt ott négy szobát, csakugyan az első emeletben az is, és a keskeny Dohány utcára nyíló ablakokkal. Azonban minthogy két szoba volt, a Salvator előtti térre is ki lehetettt látni az egyik szobából és az Aranyszita utcába is a másik ablakból. Most Kovácsné fönt bérelt ki egy szobát magának a második emeleten, Egressyék laktak az én volt szállásomon . . ." A fentieket olvasva, szerény véleményem szerint, Déryné nem az egyemeletes, hanem a Kerepesi (Rákóczi) út 12. számú házban lakott; az kétemeletes volt és kinézése után ítélve, inkább indokolta a Déryné által felpanaszolt magas lakbért, mint a vele szemben álló szerény külsejű épület." Szabó Zsuzsa Budapest, VI., Népköztársaság útja 37. Köszönjük levelét, s javaslataira felhívjuk az illetékesek figyelmét: „A modern nagyvárosok poros, füstös levegője, berakódva a házak homlokzatának pórusaiba, azokat piszkossá, az egész várost ezáltal komorrá teszi, míg egy mosható, nem porózus anyag a házakat higiénikusán és az eredeti kellemes színükben tartja meg" — írja Kismarty Lechnerjenő az Iparművészeti Múzeumról, Lechner Ödön önéletrajzában. Alig vártam, hogy megnézhessem az Üllői úti aluljárót, és reméltem, hogy az aluljáró átadásával az Iparművészeti Múzeum is megszépül, azaz lemossák. Kár elhanyagolni az Üllői út legszebb épületét; a kerámiaborítást könnyebb lenne tisztán tartani, mint tatarozni egy hagyományos vakolatú épületet. Nem véletlenül alkalmazta Lechner a pirogránit borítást. Ma már a sok piszok alatt alig lehet gyönyörködni e színpompás épületben. Talán a „tavaszi nagytakarításra" van beütemezve ez a munka? Az új utcák elnevezésénél is gondolni kellene pl. Lechner Ödönre, Alpár Ignácra, Lóczy Lajosra, Vámbéry Árminra, esetleg Albert Schweitzerre. Legjobb tudomásom szerint nekik még nincs utcájuk. így nem ismétlődne néhány gyakoribb név; s egyúttal e neves egyéniségeknek is emléket állítanánk. Az aluljárókból hiányolom a postaládát és a WC-t. Mivel azok a bizonyos zöld házikók elég csúnyák az utcán, jobb lenne ilyen, már süllyesztett helyre tervezni ezeket a nélkülözhetetlen fülkéket, így a városképet sem rontanák. Mint gyakorló idegenvezető, gyakran megfordulok külföldiekkel a Vajdahunyadvárban. Nagyon sajnálom, hogy a kis kolostorudvar, mivel ott a Mezőgazdasági Múzeum irodái működnek, zárva van. Őszintén bevallom, ha véletlenül nyitva van az ajtó, mindig beviszem a csoportot, hiszen nagyon hangulatos ez a középkort idéző kis udvar. Sajnos, ezt nem nézik jó szemmel az ott dolgozók. Holott, ha a kerengőn végigsétál egy csoport, talán nem zavarja a munkát . . . Még egy kérés, ill. kérdés a Vajdahunyadvárral kapcsolatban. Olyan hangulatos a Hidaskapu az ostromfolyosóval és a bástyatoronnyal! Nem tudom, mennyire foglaltak a belső termei, de úgy-érzem, érdemes lenne itt berendezni egy borozót vagy presszót. Igazán felüdülne itt a látogató — s irodának talán megfelelne kevésbé reprezentatív hely is." 46