Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - dr. Kecsö István: A fővárosi tetőkárok helyreállítása (1945-1948)

A hajdani buda—kanizsai Indóház (Zombory Gusztáv rajza a Vasárnapi Újság 1861-es évfolyamából) A Déli pályaudvar jó száztíz évvel ezelőtt is nagy lehetett a munkaláz a Vérmező tájékán, amikor a déli vasút indóházának építése folyt. De tekintsünk vissza egy pillanatra a még távolabbi időre, mielőtt még annak az öreg építménynek a csarnoka alól kigördült az első vonat. A szabadságharc lezajlása után a központi kormány — a negyvenes években elfogadott program szerint — a vasút fejlesztését tűzte ki célul. Ennek eredménye volt a központi vasút, amely a Pest—Vác, Pest—Szolnok, Marchegg—Pozsony-vonalakból állt; és ezen vonalak megvásárlása, majd Esztergom, Pozsony, Szeged irányokban való kiépítése. A vasúti ügyek terén azonban az 1850-es évek közepén nagy fordulat állott be. Az állami vonalakat eladták és az engedélyezési rendszert fogadták el, bizonyos kamatgarancia mellett. Ugyanis a krími háború — annak ellenére, hogy Ausztria nem vett részt benne aktívan — igen megtépázta az államkincstárt. A sokszáz milliós hiányt valamiből pótolni kellett. Igy került napirendre a déli vasút eladásának ügye. Az 1858-ban létrejött szerződés szerint a Bécs—Triesztvasútvonal, összes épülő, vagy tervezett kiágazásával, Karintia, Krajna, Tirol, Horvát- és Magyarország területén a Rotschildok és Galliera herceg szervezte „Délivasút-társaság" tulajdonába ment át, hét év alatt fizetendő ötvennyolc millió ezüstforint ellenében. Kiépült a kanizsai vasútvonal, hogy terményeinket ne Bécsen és a Semmeringen át kelljen szállítani kerülővel, hanem egy közelebbi útvonalon az Adrián közlekedő kereskedelmi hajókba történő átrakáshoz. így egyenes összeköttetés létesült a tengerrel. 1859-ben kezdődtek meg a Déli pályaudvar építésének munkálatai. A Vérmezővel szemben elterülő kis háromszögletű réten, mely egykor temető volt, „... roppant sziklafalakat kezdettek építeni melyek bármely várerősség bástyáival is bátran kiállották volna a versenyt... " — írja a korabeli Vasárnapi Újság. Ezt a mélyebben fekvő részt egyemeletnyi magasságban fel kellett tölteni, már csak a tervezett és építendő alagút miatt is, hogy az állomás pályaszintje azzal egy síkban legyen. A pályaudvarral egyidőben megépült az alagút is. „... a Szt. Gellért-hegy végső gerincén át elkerülhetetlenné vált egy 190 öl hosszú alagút építése, mely hogy mennél rövidebb legyen, majdnem félkörben megy a föld alatt, s innen van roppant sötétsége. A hegy túlsó részén kiérve, gyönyörű rétek terülnek el egész a Dunáig, s balfelől ez, jobbról pedig a budai hegyek húzódnak félkörben, egész Promontorig ..." — írja a már idézett lap. (Promontor a mai Budafok régebbi neve.) Érdemes megemlíteni, hogy a Déli pályaudvar a második volt, amely temető helyén épült. A mai Nyugati pu. a régi, ún. „Váczi-temető" helyét foglalja el, mely a „váczitöltés" lankáin terült el. Abban a temetőben volt nyughelye Csapó Ételkének, akinek sírjához Petőfi éjjelente kigyalogolt. A Vérmezővel átellenben levő temető kápolnájának közelében lakott 1817-ben Lénau Miklós (családi nevén Niembsch von Strehlenau), aki „Die Waldkapelle" című versében örökítette meg a környék egykori hangulatát. Az ünnepélyes megnyitó és a próbaút 1861. március 20-án zajlott le, számos hazai és külföldi vendég jelenlétében, akik közül a Vasárnapi Újság a következőket említi meg: „Gróf Zichy Ferencz, a déli osztr. vasúttársaság elnöke; Morpurgó. trieszti bankár; Forsboom-Brentano, Bécsből; Noy, olasz; Westerholz és Wiener, igazgatótanácsosok; Lopeyriére, főigazgató (párisi, jelenleg Bécsben) és Etzel úr, a buda—kanizsai vonal építője; végre a társulat főhivatalnoka Bécsből, Triesztből és Budáról. Továbbá gr. Károlyi Lajos, gr. Zichy Edmund, gr. Festetics György, a két ifjú Rotschild báró, ifj. gr. Zichy József és Szőgyéni László, mint vendégek." Ez a pályaudvar elsősorban a teherszállítás miatt épült; a személyforgalom másodlagos volt. Ebből következik, hogy a teherforgalom a megnyitást követő második napon, március 22-én már megkezdődött, míg az első személyvonatot csak április 2-án indították. Az első teherszállítmány a „Bibby and Son" nevű angol cég búzája volt. A megépített vasútvonal a Balaton déli partján vezetett Kanizsáig. Akkor még a víz mellett nagyon kevés volt a község, kiváltképp a nyaralóhely, ezért kevés volt a közbeeső vasútállomás is. (A Kelenföldi pu. sem létezett még.) Az állomások, sorban: Promontor (vagyis Budafok), Tétény, Tárnok, Martonvásár, Nyék, Dinnyés, Fehérvár, Csíkvár, Lepsény, Siófok, Szántód, Boglár, Keszthely, Komárváros és Kanizsa. Ma éppen ötvenöt állomás, illetve megállóhely van ezen a vonalon! Az egykorú kép a déli vasút állomásáról a krisztinavárosi Koronaőr utcából készült, a Karátsonyi-féle palota mögül. (Ezt a palotát már lebontották, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének hatalmas épülete áll a helyén.) Innen egyenes és kényelmes feljárás készült a pályaudvarhoz, ahol csarnok alá jártak be a vonatok. Ez a csarnok 1944 decemberében pusztult el. Hogy milyen volt az új állomás, arról a Vasárnapi Újság így számolt be: „Maga az épület a lehető legnagyobb kényelemmel, s mondhatni fényűzéssel van elrendezve; a roppant nagy indóház teteje igen mesterségesen van összemmi 34