Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Vargha Balázs: Pest nyűgös gyermeke: Ady II.

Véres bor koponya-pohárban. Hajtsd föl, Világ, idd ki fenékig, Idd ki hősiesen és bátran: Mostmár mindegy, most rohanj végig, Végig a Téboly zöld-vér-útján. E nagy tivornyán Piros ösz, Piros Föld, Piros Ég. De a gondolatok ma: kormok, De a gondolatok feketék. A gondolatok, a gondolatok. Piros volt a Gondolat régen, Ma pedig üszkös, sötét s halott. A vér is piros akkor talán S most tengerekben is olyan csak, Mint bor-folt kis kocsma asztalán. Nóták piros ősszel „Az én menyasszonyom" Az egykori Három holló házából, a Bazilika környékéről elköltözött azóta a félvilági élet. A Szentek és Bolondok asztaltársaság törzshelyének ablakain vászonfüggönyökre cserélték a dohányszínű bársonydrapériát, bent íróasztalokra a márványasztalokat. A halandó vendégek — éjszakai lányok és álhírlapírók — sírba tértek. A halhatatlanok — Zuboly, Reinitz, Révész Béla — emléke is elporlik a hálátlan városban. Egynek a nevét vésték csak kőbe. Ott olvashatják a ház falán, akik annyira járatosak, vagy annyira járatlanok Pesten, hogy megállítja őket egy irodalmi emléktábla: „Röpülj hajóm. .." Ady maga is kész meglendíteni a képzeletünket, ha elő akarjuk hívni a jelenetet: reggel a Három holló-ban. „Tíz Forint vőlegénye csöndes asztalt keresett egy reggel, mikor már fényességben izzadott a Bazilika s vidám éjszakai leányok fölsöpört utcákon tértek haza fölszedett lovagokkal. Reggel hat órakor mily jó ledobni a ruhákat, melyek az éjszaka nehéz szagát itták. Mily jó beesni sóhajjal az ágyba s aludni nehéz, verejtékes álmot. De kell a Tíz Forint. A menyasszony. Az életet kelesztő, örökös Tíz Forint. És délre mesét kell bedobni a Hírlap telhetetlen torkába. Mesét. Szomorú volt kissé Tíz Forint vőlegénye. Dohos a kávéház, hol az asztalt megtalálta. És mert szeretett magában hangosan beszélni Tíz Forint vőlegénye, így prédikált a papirosához. — Ha én ma tárcát nem írok, onnan is ki fogok kopni, ahol ezt a tárcát ma délben várják. Nem jó e dologgal tréfálni, ugye? De hidd el, papiros, nincs mit adjak neked. Ma nincs. Hol szedjem én a meséket? Nincs mesém, papiros, nincs neked való mesém. Itt eszébe jutott a menyasszony, a Tíz Forint, melyet mindennap el kell jegyezni Budapesten, hogy reménységünk legyen a soha sem jövő nászra. Új tollat kért hát egy ődöngő, vizeshajú, véresszemű pincértől Tíz Forint vőlegénye. És végigszántott a papiroson. . . Tíz Forint a menyasszonyom — ez csak ártatlan allegória, ironikus vallomása a hámbafogott írónak. Bezzeg vihart kavart a másik vallomásával, a „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya" verssel. Célt is ért vele: évekre szóló témát lökött oda a felháborodóknak. Novellának is megírta (tíz forintért?) Az én menyasszonyom variánsát. Róth Terka, a kokott egy pazar párizsi vendéglő különszobájában perlekedik egy finom pesti úrral, ismerősével azokból az évekből, mikor ő még csámpás cipőben rótta az Andrássy utat. „Terka: Utáltam magát, mert nem akkor láttam először, amikor azon a ködös estén észrevett engem az Andrássy úton. Én hallottam, hogy maga veszedelem, megmutattattam magát magamnak, féltem magától, majdnem szerelmes voltam magába. Az úr: Hát miért fenyegetett rendőrrel, mikor megszólítottam, miért nem tudott egy szelíd, egy kedves szót mondani, miért űzött el? Terka: Mert nem én kellettem akkor magának, hanem az új leány, aki tizenhat éves, táncolni tanul, s makacsul őrzi a leányságát. Nem én kellettem magának, hanem a friss áldozat, a szegény budapesti sült galamb. Az úr: És arra nem is gondolt egy villanásnyit, hogy magát talán véletlenül úgy szeretem, mintha sohse lett volna nőkkel dolgom? Arra nem gondolt, hogy a leggonoszabb hírű ember megtérhet egy negyedóra alatt, egy ködös, csúnya, őszi budapesti estén ? Nem gondolt arra, hogy a legrosszabb cipőjű leányok tudnak manapság még csodákat csinálni s maga akkor elmulasztott egy csodát?" Róth Terka, akinek így teszi a szépet ez az Adyból és Rohonczy Gidából ötvözött gavallér, Róth Terka nagyon adysan fut el a pesti latyakból a párizsi félvilág „nagy szent óceánjába". „. . .elértem Párizsba és ha az életemnek kevés is a fehérsége, egy gyönyörű, fehér ragyogás van az arcomon. Nem voltam azoké, egyé sem, akik minden szegény budapesti nővéremtől úgy veszik el a leányságot, ?nint az utcán osztogatott reklámcédulát.'''' Mi mást hebeghet erre a'méltóságos arszlán a gőgös kokottnak ? „De szeretem, de szeretem, nagyon szeretem, először szeretek igazán asszonyt, magát szeretem.'" A Terka számlája. Az igazándibb Pest Egypár új verseskönyvet bírálván — Hajh, mennyi költő címmel — azon sajnálkozott, hogy a fiatalok nem ismerik eléggé világukat. „. . .a mi ifjú poétáink valamennyien a szent elhivatottságnak majdnem kótyagos hitével, életüket fölszánva indulnak útnak. Csak egyszer járnák be az országot, no meg igazándiban Pestet, mely mégis az ország — elrémülnének." Mintha egy tapasztalt falu- és városkutató, öreg szociográfus adná a jótanácsot, hogyan dúsítsák élménykincsüket a kezdő poéták. Ám én hajlandó volnék — teljesen önkényesen — az önmaga ellen fordított elégedetlenség jelét látni ebben a bíztatásban. Ha prózájában-versében keresem ezt az igazi Pestet, olyan hiányérzésem támad, amely az ő érzése is lehetett. (Mielőtt bizonyítanék, jó lesz talán ideírni, hogy a költők egybehangzóan állítják: ők nem felmérésekből, statisztikákból bogarásszák össze a valóságot, hanem rejtve, lassan készül bennük a vers, amely egyszerre csak tudatukba villan.) Ady pesti proletár-versei — Álmodik a nyomor, Anya és leánya — az életképtől a jelképig vivő útnak feléig ha eljutottak. Nyelvi szerkesztésük sajátságos belső bizonytalanságról árulkodik. Szép az első versben az álmodó, húsz esztendős legény: Gyár-marta, szép, sovány, bus alvó, Melle horpadt, válla kiáll, Arcán zúzos, jeges nedvesség. . . De a képhez nem illik hozzá az expozíció, az elbizonytalanított helymeghatározás: „.. .most valahol, tán Újpesten. . . Álmodik a nyomor." Az Anya és leánya nyomatékos motívuma a „hideg sztrájktanya". El is hihetjük, hogy Ady látott ilyet. A párbeszéd, amely a proletáranya és kislánya között elhangzik, foszladozó, indokolatlan, még a sztrájk-tanya sincs jó helyén benne: Anyám, az arcod ugy tüzel most S könnyeidet rejtegeted: Vájjon mi van édes apámmal ? Megint beteg ? Vagy fejét szomorún lehajtva Búsul egy hideg sztrájk-tanyán ? Mi lesz velünk és mindig igy lesz Édes anyám ? „Nem, kis lyányom, nem lesz igy mindig De te ne busulj, de dalolj, Már készül a te boldogságod Tán valahol." Erre a verstípusra aligha mondhatta: nézzétek, barátaim, ez az igazándi Pest. A novellákban valamivel több nyoma látszik a szociográfus elszánásnak. Mint ebben az életsors-vázlatban: „Csontos Gáspár legényerőben följött Budapestre, hogy itt megkeresse Mezei Máriát, aki hír szerint cselédnek állott el. Sok lótás-futás után valahol Budapest szélén bekerült egy nagy téglagyárba. Itt az agyagos földet ásta a hét hat napján, vasárnaponként pedig gyámoltalanul, de elszántan nyakába vette a várost. Három-négy évig ilyen kóborlásoknál minden falusias szoknya, színes kendő belevillámlott a szívébe. Figyelve ődöngött az aszfalton, nyomokat. . . jeleket, üzeneteket keresett — Máriától. . . .Az ásóval dolgozó embernek öregszik meg leghamarabb a szive. Az árkoló vagy földásó ember gödröt váj s a gödör furcsákat juttat az ember eszébe. Hogy úgyis-úgyis ez a sorsunk, ezért élünk csak, gödröt ásunk, belefekszünk. Három-négy év után Csontos Gáspár már elfelejtette, hogy a nyomorúságán kívül más ok is csalta ide. Nehéz munka a földásás s a derék végül is úgy beletörik, hogy nem tud kiegyenesedni. Egy-egy talicskásleány, egy-egy pajkos asszony, ahol ágyat bérlünk, kerül olykor elénk. Különben pedig oly iramban vénülünk, hogy húsz-harminc esztendőt észre se veszünk." (Mária és Gáspár) Akár Németh László regényének, a Bűnnek az előképe is lehetett ez az elbeszélés. (Öregségükre megtalálják egymást, de boldogság nem adatik nekik.) Idézhetnék még egypár ilyenféle pesti történetet. De sokkal kevesebbet, mint párizsit. Amit a nagyvárosi áramlás a szeme elé dobott, azt megírta néha prózában. De csak az emberséges, tanulságos életkép igényével. Igazinak azt a Budapestet látta, amit politikai verseibe írt bele: a parlamenti harcok, utcai tüntetések, háborús nyomorúságok és forradalmi remények városát. 21