Budapest, 1972. (10. évfolyam)

12. szám december - Mann Miklós: A vágóhíd megalapítása és működése a XIX. században

Mann Miklós Fejezetek a budapesti ipar történetéből A vágóhíd megalapítása és működése a XIX. században 1873-ban az egyesített Budapest mintegy 300 000 lakost számlált. A hivatalok és intézmények szaporodása, a külső kerületekben folyó gyáralapítások, a nagyméretű kapitalista városfejlődés következtében elkerülhetetlenné vált, hogy a város vezetősége közvetlenül intézze, rendezze az egész lakosság életét messzemenően befolyásoló ún. közszolgáltatásokat; elsősorban a városi víz, világítás, élelmezés, közlekedés és szemétszállítás ügyét. Ebben természetesen az a törekvés is szerepet játszott, hogy a községi, városi üzemek bevételi feleslegeiből megfelelő pénzügyi alapokat hozzanak létre várospolitikai és városfejlesztési célokra. E törekvések jegyében, s a zavartalan húsellátás biztosítására született meg a városi tulajdonban levő és városi irányítás alatt álló közvágóhíd is. 32 magánvágóhíd Indokolták ezt az elhatározást azok az áldatlan állapotok is, amelyek a múlt század hatvanas éveiben jellemezték a mai Ferencvárost és a Boráros tér környékét. Hetenként háromszor ide hajtották fel a marhákat, sertéseket; itt zajlott a húsvásár is. Egy 1861-es adat szerint Pesten 113 mészáros 32 magánvágóhídon vágathatott. A pesti polgárok lassan megelégelték, hogy utcáikon terelik az állatokat, és lakóházaik közelében vannak a magánvágóhidak; az egészségügyi és a hatósági ellenőrzési feladatok is mindinkább előtérbe állították a hús-kérdést. 1861. január i-én megalakult a pesti húsügyi bizottság. A bizottság első intézkedése az újabb magánvágóhidak engedélyezésének megszüntetése volt. A bizottság arra törekedett, hogy Magyarországon a húsipar valóban iparrá váljon; ezért pest-budai közvágóhíd létesítésére törekedett. Pest város képviselő testületének 1868. január 22-i közgyűlése elhatározta a közvágóhíd építtetését, s meghatározta az új létesítmény helyét is: „... a soroksári országút keleti oldalán fekvő Piller-féle telkek átellenében fekvő városi... szántóföldeken telepíttessék..." A bizottság részletes programot készített, amelynek megszerkesztéséhez német, francia, olasz, belga, angol, svájci vágóhidak, marhavásárok megtekintése során szerzett tapasztalatokat is felhasználtak. Az 1868. július i-i közgyűlés döntött a legfontosabb — sok vitát kiváltó — kérdésben is: „... a közvágóhíd magánvállalkozás tárgyát ne képezze, hanem az hatósági és közvetlen felügyelet és kezelés alatt álljon ..." Tapasztalatszerzés külföldön Ugyanez a közgyűlés pályázatot hirdetett az építési tervek elkészítésére. Mivel szép számú pályamű érkezett be, ezért ismét küldöttséget indítottak több külföldi vágóhíd megtekintésére. A küldöttség feladata volt, hogy tapasztalatairól részletes beszámolót készítsen, amelyet fel lehet használni a majdani építkezésnél és a pályaművek elbírálásánál. Indokolt volt ez az alaposság, hiszen arra készültek, hogy hazánk első — és sokáig egyetlen — közvágóhíd ját építsék fel; minden tekintetben el akarták érni az európai létesítmények technikai, szerkezeti színvonalát. A tanulmányútról a jelentés 1869-ben készült el. A bizottság e szakszerű munka áttanulmányozása után választotta ki a legmegfelelőbb pályaművet: Hennicke Gyula porosz királyi építész munkáját. E tervet Szumrák Pál, volt városi főmérnök, a húsügyi bizottság által megállapított adatok alapján, átdolgozta. A tanulmány nemcsak a közvágóhíd építésének helyes irányát adta meg, hanem egy korszerű marhavásártér létesítését is sürgette. így az 1869. november 3-i közgyűlés már mindkét létesítmény kiviteli tervét átvizsgálhatta. Pár hónap múlva, 1870 tavaszán megélénkült a forgalom a soroksári országút mellett fekvő telkeken. Megérkezett az első építőanyagokkal telt szekér, megjöttek az első munkások — megkezdődött Magyarország első közvágóhídjának építése. Egy évszázada: ünnepélyes üzemavatás Pontosan egy évszázada, 1872. július 27-én — fejeződött be a közvágóhíd építése. 1872. augusztus 15-én az új létesítményt ünnepélyesen megnyitották. A megnyitó ünnepélyérőlkészített képes beszámoló, valamint több egykorú tudósítás alapján képet alkothatunk magunknak a Marhavágóhíd és marhavásár múlt századi berendezéséről, ügymenetéről. Amikor a látogató belépett a közvágóhíd kapuján, először a tornyos próbavágóhíd ötlött szemébe. Az itt elhelyezett vágókamrákban nemcsak próbavágásokat végeztek; már 1876-ban bérbeadták albumin gyártás céljára; öt év múlva pedig egy angol hússzállító cég bonyolított itt le export-vágásokat. Ezután az istállók következtek; a hat helyiségben összesen 480— 600 marhát helyezhettek el. Az istállókat a vágókamrákkal párhuzamosan építették, így az állatokat közvetlenül odavezethették. A másik oldalon állt a kényszervágóhíd, amelynek létrehozását egészségügyi okok tették indokolttá: a beteg, sérült állatokat itt azonnal levágták. A telep közepén szabad aklokat építettek, részben az istállók pótlására, illetőleg az istállóhoz nem szokott állatok számára. Az akloktól jobbra és balra istállók, valamint a legfontosabb létesítmények: a vágókamrák és a jégtartók nyertek elhelyezést. A munka érdemi része, az állatok vágása a vágókamrákban történt. 40