Budapest, 1972. (10. évfolyam)

12. szám december - Dr. Merényi László: Háborúellenes mozgalom 1912 őszén

hangon és legvégső elszántságra kész érzésekkel odaharsogjuk: nem akarunk háborút!. . ." Hat nap állt rendelkezésre. Ezt a főváros valamennyi pártszervezete a 17-i nagy megmozdulás előkészítésére fordította. Óriási tömegre lehetett számítani; éppen ezért pontosan rögzítették a felvonulás rendjét, és előre meghatározták, hol csatlakozzanak a peremvárosból érkezők a tüntető menethez. A megmozdulást előkészítő gyűléseket a lelkes hangulat és fegyelmezettség jellemezte. Ám ez a munka sem volt zökkenőmentes. Egyrészt hatósági beavatkozástól kellett tartani. Másrészt váratlan zavaró körülményt jelentett, hogy november 22-re tűzték ki a fővárosi törvényhatósági testület részbeni újraválasztását. A szociáldemokrata pártvezetőség ezt az alkalmat esetleges mandátumszerzésre akarta felhasználni. November 13-án (egy nappal a 17-i megmozdulásra való felhívás után) az SZDP fővárosi végrehajtó bizottsága utasítást küldött a pártszervezeteknek: folytassanak agitációt a választások ügyében. (Ebben a kérdésben nem kérték ki a bizalmi testület tanácsát.) A szociáldemokrata szervezetek számára nehéz feladatot jelentett, hogy egyszerre kétféle kampányt szervezzenek, mindkettőt elég szoros határidővel. Szerencsére megtalálták a megoldást: november 17-ig minden energiájukat a békemegmozdulásra koncentrálták, és csak a következő napokban foglalkoztak a választásokkal. (Megjegyzendő egyébként, hogy a november 22-i szavazás semmiféle sikert sem hozott a szociáldemokrata párt számára. A szűkkörű választójog miatt az SZDP egyetlen mandátumhoz sem jutott.) Eljött a november 17-i „Nemzetközi Békenap". Hatalmas rendőri erők szállták meg a felvonulás tervezett útvonalát. A kora délutáni órákban indult el a belterületek munkássága a Hunyadi térről. Soraikból Bíró Mihály háborúellenes plakátjai emelkedtek magasba. Az Andrássy útra vonultak. A Teréz körút felől csatlakoztak hozzájuk a budai és az újpesti proletárok. Az Erzsébet körút felől megérkezett a csepeli, kispesti, erzsébetfalvi és más peremvárosi szocialisták tömege. A felvonulás tervszerűen, zökkenőmentesen, szervezetten zajlott le. „A nyirkos, ködös levegőben lengő tüzes, szép képek alatt száguldott végig a fővároson a szervezett munkásság háborúellenes hadserege, amelynek fegyvere, a kultúra, lesz tán oly erős, hogy a barbárság vérontó acéljait és golyószóróit elsodorja a béke lehetőségének útjából" — írta a Népszava tudósítása az ötvenezres tömeg felvonulásáról. Ha az érdeklődők ésa járdáról helyeslők sokaságát is számítjuk, a november 17-i nagy tüntetésbe majdnem százezren kapcsolódtak be. „Éljen a világbéke!" „Tiltakozunk a háború ellen!" „A nagybankok részvényesei és a fegyvergyárosok menjenek a háborúba!" „Pusztuljanak a diplomata kalandorok!" Ezek a kiáltások töltötték be Budapest legnagyobb útvonalait. A félszázezres tüntető menet a Kerepesi úti Tattersall felé vonult. Négy órakor megkezdődött a nagygyűlés. Nemzetközi jelentőségét növelte, hogy az európai munkásmozgalom két kiemelkedő képviselője is megjelent itt. Egyikük Karl Liebknecht, a német szocialista baloldal világhírű vezetője (a kommunista mozgalom későbbi mártírja), a másik pedig dr. Ellenbogen osztrák parlamenti képviselő volt. Karl Liebknecht beszédét különösen nagy érdeklődés kísérte. Kíméletlenül leleplezte az imperialista nagyhatalmak politikáját. Beszélt a Monarchia hatalmasainak balkáni hódító terveiről, majd figyelmeztetően szólt a magyar munkásokhoz: „Önök lesznek az elsők, akiket kiküldenek, hogy kartáccsal szaggattassanak darabokra!" Hirdette, hogy a háború ellen a legfőbb biztosíték egész Európa proletárjainak összefogása. Nagy lelkesedéssel fogadott beszédét „Éljen a népek békéje! Le a háborús uszítókkal!" kiáltással fejezte be. Ezután dr. Ellenbogen, majd Bokányi Dezső szólalt fel. „Vigyáznia kell a monarchiának — mondotta —, hogy ne vigye kalandos balkáni háborúba az országot." Majd így értékelte a budapesti munkásság aznapi nagy megmozdulását: „Ez a mai gyűlésünk... a nemzetközi nagy békemanifesztáció nagy hullámverésébe való beilleszkedés, melynek célját ebben foglalhatjuk össze: Hasznos, erős gazdasági politikát bent, kifelé békét a Balkánnak! Nem kell háború!. . ." A nagygyűlés végén határozatot hoztak. Ez kimondotta : „minden körülmények között és mindenáron követeli a békét és annak biztosítását. Az egybegyűlt munkásság óva inti Ausztria —Magyarország kormányait és diplomáciáját annak a bűnnek az elkövetésétől, hogy az országot a háborúskodás végzetes nagy szerencsétlenségébe döntsék." A határozat hitet tett a proletár nemzetköziség mellett: ,,Lelkesedéssel fogadjuk a szociáldemokrácia nemzetközi akcióját a béke érdekében, valamennyi országban levő testvérünknek üdvözletünket küldjük, és megfogadjuk, hogy itthon is minden erőnket belevisszük a háború elleni küzdelmünkbe." Este hatkor ért véget a népgyűlés, és a tömeg rendben hagyta el a Tattersallt. (Érdemes megjegyezni, hogy a tömeg lelkes, háborúellenes jelszavai nemcsak magyarul, hanem németül, szerbül, románul és szlovákul is elhangzottak. A budapesti munkásság jelentős része akkoriban többnyelvű volt.) „Ami történt, az nagyarányú, méltóságteljes, gyönyörű demonstráció volt" — írta a Népszava tudósítása a november 17-i megmozdulásról. Ez a megállapítás megfelelt a tényeknek. A fél évvel ezelőtti „vérvörös csütörtök" óta nem volt a budapesti munkásságnak ilyen nagyszabású tüntetése. Ki kell emelnünk a megmozdulás nemzetközi jelentőségét is. November 17-én Európa sok nagyvárosában került sor tüntetésekre és gyűlésekre a világháború veszélye ellen. Nem mindenütt volt azonban a munkásság demonstrációja olyan fegyelmezett és sikeres, mint a magyar fővárosban. A budapesti szocialisták november 17-i megmozdulása kiemelkedett a Nemzetközi Békenap rendezvényei közül. A háborúellenes mozgalom befejeződése November második felében a nemzetközi helyzet még fenyegetőbbé vált. A Monarchia uralkodó köreinek egy része már a Szerbia elleni hadüzenetet követelte. A Tisza-párti kormány támogatta a fokozódó háborús előkészületeket, s nyílt elnyomó intézkedéseket hozott a béke hívei ellen. Budapest rendőrfőkapitánya, Boda Dezső is kézhez kapta a kormány felhívását a „katona ellenes propaganda avagy szervezkedés .. . megakadályozására". A rendőrség tehát felkészült, hogy csapást mérjen a fővárosi háborúellenes mozgalomra. Erre november 24-én került sor. Ezen a napon a szocialisták és a polgári demokratikus ellenzék közös népgyűlést rendezett a Tattersallban. Amikor a békét követelő és a köztársaságot éltető kiáltások felhangzottak, a karhatalom azonnal feloszlatta a gyűlést. A tömeg rendben, fegyelmezetten távozni kezdett. Ekkor — a sajtó tudósítását idézve — „rendőrök és csendőrök kozákok vadságával támadtak neki az embereknek, és jajgatástól, asszonyok sírásától, jajveszékeléstől, kardcsapásoktól, revolverlövésektől lett hangos a népgyűlés helye". Vér áztatta a Tattersall földjét. Az erőszakoskodás azonban ezzel még nem ért véget. Az elvonuló többezres tömeg ellen a Kerepesi úton lovasrendőrök indítottak támadást. A sokaság szétoszlott, de az Erzsébet körúton újra csoportosulni kezdett. Ekkor újabb roham indult a munkások ellen, és a karhatalom végleg szétverte a sokaságot. A tattersalli provokáció általános felháborodást keltett. Országszerte, sőt külföldön is tiltakozott ellene a haladó közvélemény. A kormányt azonban ez nem zavarta. A november 24-i merénylet csak bevezetője lett a háborúellenes mozgalom elleni elnyomó intézkedéseknek. November 25-től kezdve egyetlen békegyűlést sem engedélyeztek. Minden olyan rendezvényt betiltottak, amelyet háborúellenes tárgykörben hirdettek meg. Az új fejlemények nehéz helyzetbe hozták a háborúellenes mozgalmat. A szociáldemokraták és a polgári baloldal vezetői hozzászoktak a legális politikai harchoz. A fővárosi háborúellenes mozgalom azonban megtalálta a küzdelem új formáit. November utolsó hetében és december elején a háború elleni harc fél-legális és illegális módszerei alakultak ki. A fél-legális formát Nagy-Budapest szociáldemokrata pártszervezetei hamar megtalálták. Zártkörű gyűléseket hirdettek — nem háborúellenes, hanem más programmal. Az ilyenekre általában megkapták a hatósági engedélyt. Amint aztán ezek . a „választójog" vagy „Népszava-agitáció" témájával meghirdetett, formailag legális gyűlések megkezdődtek, a tárgykört menet közben megváltoztatták és a jelenlevők a béke kérdésével is foglalkoztak. November 27. és december 1. között számos esetben került sor a hatóságok megtévesztésével ilyen jellegű háborúellenes összejövetelekre. December 2-án a fél-legális tevékenység másik változatát alkalmazták. Ezen a napon a parlament környékén az ellenzéki képviselők csoportos „tüntető sétát" rendeztek. Ezt a rendőrség ártalmatlannak vélte. Amikor azonban a képviselők menete mgindult, váratlanul több száz munkás csatlakozott hozzá a környező mellékutcákból. A csoportos sétából kisebbfajta háborúellenes tömegtüntetés lett. A rendőrség hamarosan megjelent és a tüntetést feloszlatta. Letartóztatásokra is sor került. A spontán megmozdulás tényét azonban nem lehetett meg nem történtté tenni. Az illegális. harc formái is kezdtek kialakulni az öntudatos munkások körében. December i-én a VII. kerület bérkaszárnyáit tíz bátor ifjúmunkás járta végig. Egy-egy nagy ház udvarán háborúellenes beszédeket mondtak az összesereglett lakók előtt, persze hatósági engedély nélkül. Nem maradtak sokáig egy helyen; agitációs beszédük után azonnal távoztak. Mire a közben értesített rendőrség megjelent, ők már másik bérház udvarán szerveztek újabb békegyűlést. (Végül azonban az ifjúmunkás szónokok közül hatot: Csetei Jánost, Reiszman Dezsőt és négy társukat a rendőrök elfogták.) A VII. kerületi „vándorgyűlések" hatásos kezdeményezést jelentettek. December 3-án — hosszú hetekig tartó, idegfeszítő nyugtalanság után — megérkezett a balkáni fegyverszünet híre. Ezek után már a Monarchia sem fenyegetőzhetett beavatkozással. A háború veszélye pillanatnyilag elmúlt. Budapest munkássága és haladó értelmisége megkönnyebbüléssel fogadta a hírt. A békéért küzdő erők számára komoly erkölcsi elégtételt jelentett, hogy a hosszú hetekig tartó feszültség háború nélkül ért véget. December 3-a után a közfigyelem ismét a belpolitikai kérdések felé fordult. A háborúellenes mozgalom ezzel véget ért. * Az első magyarországi békemozgalomban kiemelkedő szerepe volt Budapest népének. A mintegy tíz hétig tartó válságos időszakban a főváros munkássága komoly aktivitást tanúsított. A november 17-i budapesti megmozdulásnak pedig nemzetközi súlya is volt. A munkásság harca nem volt egyformán erős egész Nagy-Budapest területén. Kiemelkedő volt a dolgozók aktivitása a VI., a VII. és a VIII. kerületben, valamint Csepelen, Újpesten és Kispesten. Jó volt a mozgalmi tevékenység a III., az V., a IX. és a X. kerületben, valamint Erzsébetfalván, Pestújhelyen, Pestszentlőrincen és Rákoskeresztúron. Viszont egyes pártszervezetek (pl. az albertfalvi és a soroksári) úgyszólván alig adtak életjelt magukról. A háborúellenes mozgalom nemes és igazságos célért folyt. A budapesti munkásság 1912. évi október —december közötti háborúellenes küzdelme méltó az utókor megbecsülésére. 37