Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - A művészparcellában (R. Gy.)

Mednyánszky László hamvai fölé néhány éve állították Somogyi József drámai bronzfiguráját. Erő és elhagyatottság, cselekvésre készség és űzöttség feszül a bronzalakban, amely nagy arányaival szűk helyre szorítva, golyószerű, ingatag kövön ülve, statikai helyzetével is kifejezi a nagy festő és nagy magányos monumentális ellentmondásait. Ferenczy Károly síremlékét fia és a modern magyar plasztika mestere, Ferenczy Béni komponálta. A tetterő és bénító gyász ellentététől teljes alak mögött, a latin felirat végén eredetileg 1943 olvasható a domborműhöz készült terven. A bronztáblára már az 1961-es szám került, mert méltó emléket a festőnek végül is ez az évtized állított. Karinthy Frigyes sírszobra — ugyancsak Borsos Miklós műve — emlékeket, ráérzéseket ébreszt. Lepelszerűsége mintha siratóasszonyos gyásszal állna, s mintha egyszersmind a mélység, a titokzatosság elvont szobra volna — felszökkenő, monumentális megfogalmazásban. Heltai Jenő emlékművét, ezt a csiszolt Borsos Miklós-kompozíciót nehéz is. fölösleges is naturális elemekkel magyarázni. Költőiség, arány, egyszerűség éstisztaság van az elvont plasztikában — mindaz, amit a Heltai-életműről számontartunk.