Budapest, 1972. (10. évfolyam)
11. szám november - A címlapon: A Bécsi kapu tér 1. sz. ház (Lörinczy György felvétele)
tathatóbb volna, ha ugyanezt külső új városrészek építése helyett itt bent, e régiek helyén tennénk. Legfőként azonban, ha be kell látnunk, hogy e kiterjedt régi városrészek általános felszámolása, helyükbe újak építése az utópiák, legalábbis jó néhány évtized távlatába tolódik el. Közben azonban ezek romlanak, s velük az értékek is, amelyeket mégis, az említett hátrányok ellenére hordoznak. Mert van értékük. Tágas szobák, masszív, időtálló falazatok, sok helyen loggiaszerűen kiképzett udvar, folyosók, központi fekvés, jó közlekedés, biztosított közműellátás, egyéb szolgáltatások. Városias élet, környezet. A gázfűtés hovatovább mindenüvé bevezethető. Nem egy helyen megkapóan egységes utcaképek vannak, így pl. a Rudas László utca elején s környékén, de másutt is. Ugyanekkor e kerületek, háztömbök ijesztően leromlottak, tovább romlanak. Lakosságuk elöregedik. Elavultak jórészt közintézményeik is, főként iskoláik. Szabad zöld terület, játszótér nincs, parkolási lehetőség is mind kevesebb. Mit lehet tenni? Azt, amit tudtommal néhány belső kerület fejlesztési terve részben már elő is irányzott. Úgy vélem, e célkitűzéseket határozottabb és általánosabb programmá kellene és lehetne tenni Budapest belső kerületei fejlődése, értékeik megóvásaérdekében, ami alighanem összefügg általános várospolitikai, városgazdasági érdekekkel is. Ha nem ábrándozhatunk azon, hogy e városrészeket egy emberöltőn belül megújíthatjuk — legalábbis radikálisan nem —, akkor sorsukra sem lehet ez időszakban hagyni őket, s az organikus, fokozatos fejlesztés határozottabb útjára kell lépni. Kijelölni bennük a leginkább egységes, megtartandó részeket, az értékeket. Amiből az következik, hogy ezeket nem csak karbantartani kell, hanem korszerűsíteni is. A jó fekvésű, alapfalaiban, tetőszerkezeteiben (a szükséges födémcseréktől eltekintve) ép, tágasan méretezett és belül jól átalakítható, felosztható épületekben korszerűbb lakásokat kialakítani (az emeletráépítési, tetőbeépítési lehetőségeket is ideértve), ilyeneket értékesíteni. Ez történik évtizedek óta Párizs, London, Milánó, Róma és sok más nagyváros belső, a mieinknél jóval régebbi részeiben is; főként adókedvezvezményekkel, lakbéremelési lehetőségekkel ösztönözve, és sok helyen az igényesebb lakosság részére, akik központban, városiasabb környezetben kívánnak lakni. Ez voltaképpen társadalmi átrétegződéshez is vezethet helyenként. E kinti példákból lehetne tanulságokat levonni, annál is inkább, mert nálunk jóval gazdagabb országok, a miénkénél még régibb épületállományukat értékelik, korszerűsítik. Persze, folyamatosan karban is tartják. Párizs, Zürich s más városok belsejében még többszáz éves — persze, több emeletes — lakóházakat is emígy hasznosítanak, ezek fennállnak, szolgáinak. Stockholm óvárosát pl. nemrégen tervszerűen emígy újították fel. Másrészt az következik ebből, hogy belátható időn belül urbanisztikai szempontból is korszerűsíteni kell az ilyen városrészeket. Az utcák szűk voltán segíteni csak helyenként lehet. De kijelölhetők tömbök. amelyeket belátható időn belül szabad területként lehet felhasználni, helyükön parkokat, parkolót lehet létesíteni. Ilyen tömbökben a jelenlegi házak karbantartását a legszükségesebb munkákra lehet korlátozni. Ugyanekkor e kerületek egy-egy igen elavult közintézményére, főként iskolájára több erőt kell koncentrálni. Ami pedig a zárt udvarokat illeti —: itt a meghagyandó tömbökben is bontani kellene (másként szólva szanálni) a hátsó udvari szárnyakat. Ily módon tömbudvarokat nyitni, kertesíteni. Ez végképpen nem új idea; a két világháború között már felmerült, németül „Auflockerung" — fellazítás — néven, s nem egy helyen meg is valósították. Olyan távlatban, amilyenben e lakóháztömbök teljes újjáépítését, mássá tételét előirányozhatnánk, ilyent előirányozni mindenképpen szükséges, érdemes, sőt a későbbiek egyik első lépésének is tekinthető. A régi városrészek egész problematikájában még egy dolog fontosságát szeretném kiemelni: szükséges volna a lakóház felújítási — általában a felújítási — és a városrendezési koncepciók szorosabb egybehangolása. Jelenlegi szemléletünkben és gyakorlatunkban — mintegy az ötvenes évek legelejétől eredően — a városépítés, a városrendezés leginkább új építést jelent; holott a meglevővel való gazdálkodás, annak sorsa, felhasználása is idetartozik, az új építéssel pedig szorosan összefügg. Nem volna annyi bajunk, gondunk csatornákkal, bontásra érettségig leromlott házakkal, ha ez a szemlélet már jóval előbb érvényesült volna. így több, kényszerűen lebontott műemlékünk is megmenekült volna. Néhány jellegzetesen budapesti gondról, ilyenek miatti aggodalomról szóltam. Több is van, jól tudom. Ezek is jórészt ismertek, s ezt is tudom. De érdemes beszélni róluk, nem vehetjük le a napirendről őket, mindegyiknél van, lesz, marad tennivaló. A városépítés folyamatos valami; itt elintézett, „ad acta" tehető ügy úgyszólván nincs. 3 Főként a Nagykörút tájékán, leginkább a VI. és VII. kerületben sok tömbnyire kiterjedő egységes városrészek alakultak emígy ki és állnak fenn. Ezeket sokáig ócsároltuk és joggal. Hiszen építési, alaprajzi rendszerük, beépítési módjuk elavult, s főként a függőfolyosós, a zárt udvaros beépítés egészségtelen, sőt gyűlöletes. A szűk utcák zajosak, levegőtlenek. Mégis, mindinkább lehet értékelni valót is találni bennük. Olyan arányban, amilyen arányban bizonyul be, hogy egyrészt vitatható értékű az — főként előbbre tekintve —, amit ma újonnan és tömegesen építünk, s még vitéren sajátságos helyzet alakult ki, amit ily nagyvárosi méretekben és egységességgel hamarjában egyedül a bécsivel tudnék egybevetni. Arra gondolok, hogy a város ma már belső kerületei tömeges és általános jelleggel a századfordulóban, sőt inkább a múlt század utolsó évtizedeiben épültek be, illetve át — kezdetben két, majd túlnyomóan három, később nem egyszer négy-öt emeletes bérházakkal. Az Aradi utca (Csigó László felvételei) Társasház építkezés a Rózsadombon