Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Dr. Szalai György: A hetvenöt éves magyar labdarúgás

Mozaik a főváros múltjából Az öreg 48-as honvédek — és a király A Budapesti Hírlap írja 1896. február 4-én: az 1848-as idős honvédek országos központi választmányához különös javaslat érkezett. Az összehívott ülés fő tárgya egy beadvány. Ennek írója azt javasolja: az ezredéves kiállítási ünnepségek alkalmából az öreg 48-as honvédek rendezzenek hódoló felvonulást a király — I. Ferenc József — előtt. A Budapesti Hírlap úgy írja: a különös kérdésről a 48-as Honvédegylet Központi Választmányában heves vita várható. Mondanunk sem kell: 48-asaink nem vonultak fel „hódolatra" a király előtt, aki 49-ben Magyarországon vérfürdőt rendezett. Munkácsy Mihály és a pesti „Plasticon" 1896-ban, az Ezredéves Kiállítás alkalmával rendezték be a Plasticonnak nevezett viaszkabinetet. (Színhelye az akkori Andrássy úti Képzőművészeti Főiskola, addig a Képzőművészeti Társulat székháza volt.) A hírverők bejelentették: teljes élethűségében látható lesz itt Erzsébet királyné, amint Deák Ferenc ravatalára koszorút helyez. Egy másik teremben Wekerle, Csáky, Szilágyi Dezső miniszterek vitatkoznak az egyházpolitikai kérdések felett. „Apponyi, Tisza és más politikusok békén megférnek itt egymás mellett. Károlyi Gábor sem zavarja őket — az ellenzéki —, aki éppen közbe akar szólani. Kedves látványossága lesz a Plasticonnak az a terem, amelyben — hogy szem ne maradjon száraz — a magyar királyt mutatják be családja körében, amint unokáját dédelgeti. Szemkápráztató lesz a Kalifa tündérkertjében c. kompozíció" — írja az akkori reklámfőnök. Április 21-én Munkácsy Mihály Párizsból Pestre érkezik. Hivatalos fogadtatása után első útja a Képzőművészeti Társulatba vezet. Mivel régóta nem járt itthon, nem tudta, hogy a Társulat már elköltözött Andrássy úti székházából. Belép az első emelet egyik termébe és döbbenten megtorpan. Munkácsy szemközt találja magát Munkácsyval, aki éppen fest. Megdöbbenését leküzdi, majd a közelállók nagy csodálkozására odalép jólöltözött viasz-szobrához. Kezet ráz vele. És azt mondja az élő Munkácsy a szobor-Munkácsynak: — Szervusz, Munkácsy! Fakír-mutatvány a millennium Budapestjén A Magyar Szalon c. lap írja 1896. április 26-i számában, hogy a városligeti Ős Budavárában, az ezredéves kiállítás egyik fő látványosságában buzgón készülnek a május i-i megnyitásra. ős Budavárának már megérkezett az első lakója — olvassuk a lapban. — Egy elaltatott fakir! A fakírt — Bécsből jövet — Pozsonyban altatták el s üvegkoporsóban szállították Pestre. Pesten, az alvó fakír érkezésekor nagy néptömeg állta körül a pályaudvart. Rendőrök tartották fenn a rendet. Az üvegkoporsót — benne a szendergő fakírral egyetemben — hat ember emelte ki a vonat poggyászkocsijából. Két fehér ló vontatta azt a díszes kocsit, amelyre helyezték. A kocsi előtt s a kocsi mögött két-két hindu lovagolt. így vitték a Teréz körúton, az Andrássy úton át egészen a ligeti ős Budaváráig, ahol is külön kis házikóban helyezték el. A fakír nyolc napos álom után ébredt fel. V. E. A pesti Haynau Gasse emlékezete Ilyen is volt Pest városában: Haynau utca! Bár nem emlékezik meg róla semmiféle városi utcanév-nyilvántartás. Haynau, a „bresciai hiéna" arra volt jó a bécsi kamarillának, hogy Magyarországra küldje — embert irtani. (Itáliai vérengzései bebizonyították rátermettségét.) 1849 tavaszán jelent meg először földünkön. Először hadat vezet, azután teljhatalmú főparancsnok, utoljára Pesten mészároltatja a hazafiakat. 1850 júliusában — az Európa-szerte felcsapó felzúdulás miatt is — visszaparancsolják. De addig — ünneplik. Élenjár ebben, a bécsi udvaron kívül — szégyenszemre — Pest és Buda városa is. (Pestváros egyébként is kitett magáért: a szabadságharc leverésével egyidőben díszpolgárává választotta Paskievics tábornokot, a szabadságharcot letipró cári hadsereg parancsnokát. Haynau esetében sem késlekedett Pestváros magisztrátusa!) Pest már 1849-ben, Buda csak 1850-ben választotta a város díszpolgárává Haynaut. „Nagy lelkesedéssel." Am itt sem állt meg a pesti bürger. A pesti Alster Gasse 1850 első napjaiban új nevet kap. És német világ lévén, kipingálják az új utcanevet: „Haynau Gasse." 1850 júliusában, amikor híre terjedt e második Caraffa bukásának, a pesti polgárok gyorsan átigazodtak. Siettek a Haynau Gasse feliratait lemeszeltetni. És hogy honfiúi érzésüket kimutassák, a Haynau Gasse-t a költő és hadvezérről Zrínyi Utcza névre keresztelik. (E nevet viseli mind a mai napig.) A Haynau utca emléke el is enyészett volna egyszer s mindenkorra, ha 1860-ban az őszi idő enyhe pirulásra nem készteti ama kor köpönyegforgatóit. Az történt ugyanis, hogy az őszi esők lemosták a házfalak meszeléseit. És a szép, hazafias hangzatú Zrínyi Utcza felirat alól egyszerre csak elővillantak a Haynau Gasse feliratának betűi. Jókai Mór, aki hú krónikása volt a kis és nagy pálfordulásoknak, élclapjának, az Üstökösnek i860, évi decemberi számában közölte a különös kettős utcanév ábrázolatát, íme: z. 1. Botrány egy régi cégtábla körül Szokatlan, amerikai ízű, nagy feltűnést keltő cégtáblát tett fel műhelyére nyolcvanhárom évvel ezelőtt az Ó-utcában egy élelmes cipészmester, ezzel a hírverő szöveggel: „Első amerikai, gyors kijavító cipőklinika." Sokan megbámulták, még többen felháborodtak az akkor még különösnek talált reklámon. Az üzlet ajtaja állandóan nyílt és csukódott, de nem a cipőt javító vevők kezétől, hanem öreg betegek reménykedő látogatásától, akiket — abban az időben még nagyon gyenge volt az olvasókészség — félrevezetett a „klinika" szó. És a közelben levő poliklinika helyett — a cipészhez tértek be. Á felháborodás nőttön-nőtt, úgyhogy a főváros közgyűlésen dr. Helfer Vilmos a cégér hatósági eltávolítását kérte; nemcsak azért, mert tisztességtelenül megtéveszti az embereket, hanem mert a szövege „kigúnyolása a klinikum név alatt fennálló tudományos intézeteknek és megsértése a tudomány iránt tartozó tiszteletnek". Az érvelésnek megvolt a hatása és a cégtábla hatósági beavatkozásra eltűnt. Tetemes fedezethiány: 200 forint Ma fővárosunk milliárd forintokkal gazdálkodik. így szinte nevetséges az a kétszáz forintnyi deficit, amit Pest város tanácsa 1722-ben állapított meg szomorúan, mert költségvetésében a 13456 forint bevétellel szemben 13 656 forint kiadás szerepelt. Ez a csekélynek tűnő összeg azonban akkor igen tetemes volt. Pest város bevételi forrása a malmok béréből, a kövezetvámból, a téglavetőből, a vásárokból befolyó helyi díjakból, a telek és egyéb, a polgárságra rótt adókból állott. Nemcsak az összegszerűségnél van óriási különbség a múlt és jelen között, hanem abban is, hogy a pesti tanács 1723. április 26-i határozatában megtiltott minden közlést a város pénztári állapotáról és a fizetésekről. A legnagyobb kiadást, a hivatalok létesítésével, éppen a tiszti fizetések okozták. A várossá szerveződés kezdeti idejében minden városi állás tiszteletbeli volt, még a hivatalszolgáé is; a tanács felhívására minden polgárnak bármely tisztséget fizetés nélkül kellett ellátni. A legelső fizetést 1692-ben a jegyző, Mosel Antal János kapta: évi 150 forintot. Ám 1750-ben a tisztviselők fizetése már nyolcezer forintra rúgott. R. R. S. 48