Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Barkoczi Péter: A Martinelli tér

A térnek, mit a szomszédos tanácsháza építőjéről neveztek el, híres lakója alig volt, nem volt nevezetes események tanúja se, épületei közül kevés a kiemelkedő; régi írásokban éppen hogy megemlítik — jelentéktelen, szürke tér. És mégis mennyi mondanivalónk van róla! A Szerviták Budavár ostroma csak hozzájárult, hogy Pest is rom és pusztaság legyen. Majd hatvan évvel korábban jegyezte fel Bocatius, a kassai polgármester: ,,Oh szegény Pest! Nincs abban egy ép ház, mindig a földig lerontva s ami lakó van benne, az mind söpredék és a nép alja." Mikor az új telepesek áradata megindult, a magyargyűlölő Kolonits bíborosérsek és a bécsi hadi kormányzat ajánló levelével megérkeztek a szervita szerzetesek is. Körülnéztek a romok között s úgy találták, hogy a hajdani török város négy mecsetje közül az egyik — a legnagyobb — aránylag jó állapotban van s így az a legalkalmasabb a megtelepedésre. (Ma a Fővárosi Tanács épülete rejti esetleges alapjait, valahol az épülő garázzsal szemben.) A gazdátlan telkek szétosztásával megbízott Kamara, Venerio Ceresola császári hadmérnök útján, további házhelyeket, szőlőt, gyümölcsöst adományozott a szerzeteseknek, kik még a szomszédos irgalmas atyákat is ki akarták túrni ispotályostól. A terjeszkedést végül is megsokallta a magisztrátus, annál is inkább, mert a közelben a ferencesek, a Kecskeméti kapu felé pedig a pálosok ugyancsak a város polgárságának kárára növelték birtokukat. Évekig tartó huzavona kezdődött, melyet végül is a katonák döntöttek el azzal, hogy elkezdték építeni az Elaggott Hadastyánok Házát, a későbbi Károly kaszárnyát , a még későbbi Városházát —a szervitáknak pedig megígérték, hogy itt levő ingatlanaik ellenében fizetnek hatezer forintot, ezenfelül megbízást adnak, hogy a jövendő épület kórházában lássák el évi 500 Ft-ért az egyházi teendőket. Különféle telekmódosításokkal, kiegyenesítésekkel így lett azután végleges a szervitáknak az a telke, melyet a mostani Városház, Párisi és Petőfi Sándor utca határol. A mecset így bontásra került és építőköveiből megépült a rendház, melybe 1722-ben be is költöztek. Igen szerény, egyszerű homlokzatú, egyemeletes, ,,U" alakú épület volt, emeleti ablakaiból — lévén előtte csupán földszintes ház — igen szép kilátás nyílt a budai hegyekre. Megindult a gyűjtés a templomra is; Hölbing János 1725-ben kezdte el építését s 1732-ben Pauer János fejezte be. Az épület a kor egyszerű barokkja volt, nagyjából a mai terjedelmében. A telek fennmaradt részén istállók, kocsiszínek, raktárak állottak, ezekbe a mai Nyugati pályaudvar helyén fekvő majorságukból szállították be a terményeket. A Párisi utca felé eső legtávolabbi végen pedig néhány fészer és szépen gondozott kert állott, amint azt a XVIII. század közepi metszet pontosan bemutatja. Am Platzl A tér pedig nem is volt tér. Üres háztelkek feküdtek szemben a rendházzal, melyeket az ostrom utáni nagy házhelyosztogatások idején Venerio Ceresola ingyen kapott meg, azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül építkezni kezd, de kötelezettségének nem tett eleget, fizette az évi egy forint büntetést és várta, míg a telkek ára emelkedik. El is adta szép áron 1707-ben egy kovácsmesternek. Ennek örököse — ugyancsak kovács — műhelyt kívánt itt építeni, lévén a telek fekvése erre kiválóan alkalmas: a Hatvani kapun bejövő és a hajóhíd felé igyekvő járművek forgalma mind itt bonyolódott le. A szervitáknak nem tetszett a szomszédságukban létesítendő zajos műhely terve, de még a magisztrátusnak sem, mire karöltve intézkedtek. A város kisajátította a területet, a szerviták pedig fizettek ötven forintokat, sőt még 4000 darab téglát is adtak majorsági téglavetőjükből, s kötelezték magukat, hogy a telkeket örök időkre beépítetlen hagyják. Innen nyerte nevét: Am Platzl lett belőle. Mikor a telkek ügye ily módon végleg rendbejött, a szerviták — közadakozásból — 1729-ben Máriaszobrot állítottak fel, párkányzatán József, Anna és Joachim szentek képmásával, a talapzatán három domborművei. Ekkor még a templom kapujának tengelyében állott; a dunántúli Mészáros útra hajtott gulyák is itt várakoztak, ha a hajóhidat valami okból lezárták — s bizony ácsorgás közben az ökrök nemigen tisztelték . . . Különben is gyenge homokkőből készült; 1932-ben lebontották. Az a szobor, amit most láthatunk, az eredeti hű másolata: Erdey Dezső műve. Az Am Platzl-ból idővel Szerviták tere lett, s mint ilyen vészelte át az 1838 márciusi árvizet, szigetként emelkedve ki a jeges áradatból. (A Váci utca felé, a Kristóf téren már kétméteres volt a víz.) A Szerviták kertje A város közben épült, terjeszkedett, s épp a közepében ez a hatalmas szervita-telek, rozoga épületeivel, néhol téglakerítéssel, de néhol csak fapalánkokkal a szépülő városnak lassan szégyenfoltjává vált, lerontva a katonák új, hatalmas palotáját. Már II. József elrendelte, hogy a kertből közkertet létesítsenek; de mint sok más plánuma, halálával ez is elmaradt. Csak Hild János — egyébként az új épület építésvezetője — illesztette be, József nádorral egyetértően, városrendezési tervébe ismételten az új, nagy teret, melyhez még a Párisi utca túlsó oldalán levő (Városház utca 12—14—16.) telkeket is hozzá kívánta csatolni (ezeken akkor az ún. Paschgall-féle ház és a Három Szerecseny fogadó — mindkettő átjáróház — állott). De tér lett volna maga a rendház és a templom helye is; ahol pedig most van a tér, oda a nagyváros helyőrségéhez méltó Hauptwache — Főőrség —építését tervezték. A szervita atyák viszont a mai Bazilika helyére költöztek volna, ahol akkoriban a hírhedt Hetz színház, vagyis kutyák és vadállatok küzdelmeinek az arénája állott. Elképzelhető, hogy ez a hatalmas tér milyen perspektívát adott volna Martinelli művének. Ám a szervita atyák igénybe vették kiterjedt összeköttetéseiket. Sikerült is a Nádornak a császárhoz intézett városrendezési tervezete rájuk vonatkozó részét elszabotálniuk. A szervita telek tehát továbbra is beépítetlen maradt. Színjeit istállóknak adták ki s még a múlt század negyvenes éveiben is tábla figyelmeztetett kerítésén, hogy ,,itt motskolni nem szabad". (Korabeli feljegyzések arról is tudósítanak, hogy számos belvárosi ház kapujából „híg portékával" öntötték le a gyanútlan járókelőt.) Közben a telkek ára jócskán megemelkedett. 1844-ben már maguk a szerviták kértek építési engedélyt egy háromemeletes bérházra. A kérelmet a Szépészeti Bizottság azzal utasította vissza, hogy a telek továbbra is közterületnek van kijelölve. így építési tilalom alatt áll. Ugyanezért felszólították a rendet, hogy a kerítést és a bódékat bontsa le. A Nádor halála, a szabadságharc ismét függőben hagyta a megoldást. Végül 1870-ben a kincstár megvásárolta az 1052 négyzetöl telket, ölenként 215 forintjával. Az építésre Skalniczki Antal (a November 7 tér négy bérházának és az Egyetemi Könyvtárnak is tervezője) kapott megbízást. Ő az új Főposta épületének homlokzatát a szűk Párisi utcába helyezte, ahol érvényesülni nem tud. Az addig a Kossuth Lajos utcai Grassalkovichpalotában működő posta 1873-ban ide költözött, s itt működik ma is, immár majd száz éve. A szerviták ilyképpen pénzhez jutván, lebontatták régi rendházukat. (Az épületet egyébként 1848-ban Madarász rendőrsége foglalta le; más részében pedig a pesti Nemzetőrség egy részlege tanyázott, nyilván nem túlságosan fegyelmezett módon, mert a Charivari jónak látta a következőket írni: ,,A szerviták kolostora vendéglővé travesztáltatott s mint ilyenben civilisták is dorbézolhatnak benne..." Új rendház épült, csatlakozó átjáró-udvaros bér-Pesti török nagy mecset. I. B. Fischer von Erlach metszete (1720 körül) Szervita rendház és templom. Rosenstingl rajzáról D. Hertz metszete (XVIII. sz. első fele) A Szervita tér 1827-ben. Rézkarc A templommal szemközti oldal (1900 körül)